Oldaltérkép
- Kezdőlap
- Hírek
- Politika
- Az Egyesült Államok nagykövetet küld Mianmarba, de még nem oldja föl az szankciókat
- Hatalmi harc Kínában: a halhatatlanok is halandók olykor...
- Németország 2014 után évente 150 millió eurós támogatást nyújt Afganisztánnak
- Ismét tragédiába torkollott a kambodzsai földvédők harca
- Kambodzsában találták meg a kínai hatalmi harcok egyik koronatanúját
- A vak kínai emberi jogi aktivista és családja két hét múlva megkapja az útlevelet
- Véres tűzharc egy tartományi kormányzóság épületében Afganisztánban
- Eltűntek a „rehabilitált Tamil Tigrisek”
- 18 hónapos " terroristát" szállítottak le a repülőgépről indulás előtt Amerikában
- Óvadék ellenében szabadlábon a volt mongol elnök
- Kényes küldetésben Mianmarban a dél-koreai elnök
- Nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak a sri lankai hatóságok
- Kísért a lezáratlan és tisztázatlan múlt Bangladesben is
- Veszélyes vizeken egy lakatlan sziget környékén
- Botrány a Pentagonban, mert a hadiakadémián egy tanár „totális háborút” sürgetett az iszlám ellen.
- Aggasztó méreteket ölt a kambodzsai „földvédők” elleni erőszak
- Már nemcsak Nobel-békedíja, hanem útlevele is van Aung San Suu Kyinek
- Kritikus pillanatban látogatott Bangladesbe Hillary Clinton
- Kiújultak a harcok a mianmari kormányerők és a kacsin gerillák között
- Még mindig kísért a polgárháborús múlt Sri Lankán
- Fordulópont közelében a nemzeti megbékélés Nepálban
- Hogyan került a Tamil Tigrisek lobogója az állami tv-be?
- Káosz Dakkában
- A robotrepülő: legális, etikus és szükséges fegyver – mondja Obama egyik vezető tanácsadója
- Engedett a burmai ellenzék esküügyben
- Fürtös bombákra bukkant Sri Lankán az ENSZ egyik szakértője
- Diplomáciai „nagy hétvége” Mianmarban
- Könnygázzal, vízágyúkkal verték szét Malajziában az utóbbi évek legnagyobb tüntetését
- Bíróság előtt azok a kazah rendőrök, akik decemberben tüzet nyitottak a tüntetőkre
- Tajvani állampolgárok – de Kínának dolgoztak az Amerikában lebukott kémek
- Tíz katonát öltek meg a kommunista lázadók a Fülöp-szigeteken
- Vitatott amnesztia a láthatáron Nepálban
- Hazara kisebbségi nőtüntetés a szunnita terror ellen Beludzsisztán fővárosában
- Véres tüntetés halottakkal és sebesültekkel Bangladesben
- Antraxos boríték Franciaország dzsakartai nagykövetségén
- A frissen megválasztott burmai ellenzéki képviselők nem vettek részt a parlament nyitó ülésén
- Vallási villongások a láthatáron Sri Lankán - egy mecset „áthelyezése” miatt
- Most kezdődik az igazi „demokráciateszt” Mianmarban
- Monstre terrorista per Tádzsikisztánban - szigorú ítéletekkel
- Súlyos börtönbüntetést kapott az indonéz kormányzó párt volt pénztárnoka – korrupció miatt
- Tágul Mianmar külpolitikai horizontja
- Az Európai Unió a Mianmar elleni szankciók enyhítésére készül
- Külföldre készül a burmai ellenzék vezetője
- Lemondott a korrupciós gyanúba keveredett bangladesi vasúti miniszter, bár cáfolja a vádakat
- Az egykori gerillavezér nyerte meg a kelet-timori elnökválasztás második fordulóját
- Súlyos dilemma előtt a megválasztott ellenzéki lépviselők Mianmarban
- Korrupció gyanúja miatt rács mögött a volt mongol állam-és kormányfő – egyelőre csak előzetesben
- Végre igaz a „történelmi” jelző egy kormányfői vizitre
- Ismét napirenden a területi vita Délkelet-Ázsiában - ezúttal Kína és a Fülöp-szigetek között
- Mianmarban megkezdődött a párbeszéd a hatalom és az immár legális parlamenti ellenzék között
- Választás a cunami és a saria földjén – Indonézia Aceh tartományában
- „Tombol a glasznoszty” Kirgizisztánban
- A mianmari vezetés újabb megbékélési gesztus
- USA-gesztus Mianmarnak
- Hamarosan Burmába látogat az EU külügyi főképviselője
- Megérkezett Ausztráliába az első amerikai haditengerészeti egység – megvalósulóban Washington új Csendes-óceáni stratégiája
- ASEAN-merre tovább?
- Csúcsvérdíj - 10 millió dollár a nyomravezetőnek
- Súlyos börtönbüntetés a becsődölt vietnami hajógyár vezetőinek
- A választásokkal új korszak kezdődött Burmában
- Kisebb szabálytalanságok voltak, de alapvetően rendben zajlott a részleges parlamenti választás Burmában
- Bombamerényletek Thaiföld déli részén: 7 halott
- A burmai választások előkészítése során sok szabálytalanság történt – állítja Aung San Suu Kyi
- A tábornok közbeszól - Burma politikai életében a jövőben is fontos szerep vár a katonákra
- Amerikai kémdrónok Dél-Kelet-Ázsia fölött
- 2011-ben jelentősen nőtt a világban a kivégzettek száma az előző évihez képest
- 10-12 Merah-hoz hasonló alvó terroristát keres a rendőrség Franciaországban
- Akadozik a demokratikus átalakulás gépezete Burmában
- Sri Lanka „imperialista” beavatkozásnak tekinti az ENSZ határozatot a polgárháborús bűnök vizsgálatáról
- „A kalifátus katonái” dicsőítik a „Francia Juszefet”, a toulouse- i lövöldözőt
- „Mosolyogva nézek szembe a halállal!”- mondta a toulouse-i lövöldöző
- A toulouse-i lövöldöző harcolt is a tálibok oldalán Afganisztánban?
- Nem az indonéz nagykövetség volt a bombarobbantás célpontja Párizsban
- Ismét kiéleződött a kínai-vietnami területi vita
- Nincs bizonyíték védencem ellen – állítja a 16 afgán meggyilkolásával gyanúsított amerikai törzsőrmester ügyvédje
- Szabadságteszt - Burma megfigyelőket hív az áprilisi választásokra
- Japán hatékony ellenlépéseket ígér, ha az észak-koreai műholdat szállító rakéta megsérti légterét
- Bomba robbant Indonézia párizsi nagykövetsége előtt
- Lemondott a kambodzsai ENSZ-törvényszék „twitterező vizsgálóbírója”
- 20 év börtön helyett – azonnali megbocsátás
- 63 éves korában elhunyt V. Siaosi Tupu, a polinéziai Tonga-szigetek királya
- A kelet-timori államfő kiesett az elnökválasztás első fordulójában
- Öt iszlamista terroristákat ölt meg az indonéz rendőrség
- Vesztésre áll a jelenlegi államfő a kelet-timori elnökválasztás első fordulójában
- Már egy amerikai erődben tartják fogva a gyilkos amerikai katonát
- A hmong kisebbség nyolc aktivistáját sújtották börtönbüntetéssel Vietnamban
- A burmai állami tv-ben most először beszélhetett az ellenzék vezetője
- Bírósági célkeresztben az Arroyo család a Fülöp-szigeteken
- A korrupció Malajziában is „szedi áldozatait”
- Médiacenzúra Mianmarban az ellenzék számára sorsdöntő pótválasztás előtt
- A halál lagúnája - kísért a múlt Sri Lankán
- Remény a megbékélésre Burmában: már a kasinok is tárgyalnak a kormánnyal
- Egy sri lankai katolikus püspök a polgárháborús örökség feldolgozását sürgeti
- Nyílt utcán lőttek le egy szaúdi diplomatát Banglades fővárosában
- Lelkesítő, de fárasztó is a kampány Burmában
- Harcos retorika - az Amerikának tett engedmény után
- Óvatos optimizmus a phenjani engedmények után
- Egy amerikai bíróság elutasította a Sri-Lankai elnök ellen benyújtott vádindítványt
- Váratlan phenjani engedmény
- Az enyhébb ítélet reményében bűnösnek vallotta magát az egyik „legértékesebb” guantanamói fogoly
- Húsz év börtön a thai ellenzék vezérének – pénzügyi csalásért
- Ismét szigorú büntetés Thaiföldön - felségsértésért
- A menekült az legyen menekült- Dél védi a Kínába szökött északiakat
- Bekeményít a japán parti őrség
- Ezúttal a vallási fanatizmus gyilkolt Pakisztánban
- Bomba robbant Katmandu központjában
- 15 év börtön az indonéziai iszlamista terrorizmus ideológiai atyjának
- Újabb kicsi, de fontos lépés a nemzeti megbékélés felé Burmában
- Németország és Franciaország is visszarendeli szakértőit az afgán minisztériumokból
- Észak-Korea atomfegyvermentesítése közérdek! - állítja az USA főtárgyalója
- Megkezdték Oszama bin Laden villájának lerombolását
- Kormányellenes tüntetés, ellenzékiek letartóztatása Kazahsztánban
- Egy afgán rendőrtisztet gyanúsítanak az amerikaiak meggyilkolásával
- Hatalmas válaszcsapással fenyeget Észak-Korea vezére
- A Srí Lanka-i polgárháborúra még emlékeznek az ENSZ-ben
- Kína Szíriával kapcsolatos politikája kritikák áradatát váltotta ki a Weibon, a kínai Twitteren
- A rangooni „nagyasszony” az etnikai eredetű konfliktusok rendezésén is dolgozik
- A lényeg változatlan az észak-koreai-amerikai megbeszélések után
- Ismét gyilkos merénylet Pakisztánban
- Az ártatlanság „Gloriája” a Fülöp-szigeteken
- Újrakezdődtek az amerikai-észak-koreai tárgyalások
- Két hét indiai fogság vár a halászhajóra tüzelő olasz katonákra-egyelőre
- A kormányból – a börtönbe
- Karzai a helyét keresi – egyelőre nem találja
- Kezeljék menekültként a menekülteket – szólítja fel Kínát a dél-koreai elnök
- Rahul Gandhi megsértette a kampányszabályokat Uttar Pradesh-ben – egy helyi bíróság szerint
- Ismét botrány Afganisztánban: A NATO csapatok állítólag a Korán egy példányát égették el
- Észak-Korea „hadüzenetnek” tekintette a Sárga-tengeren zajlott közös amerikai- dél-koreai hadgyakorlatot
- Már a stadionok is megnyílnak Aung San Suu Kyi kampánya előtt
- Profi katonák lőttek a kalózhajónak nézett indiai halászbárkára
- Bíróság előtt a bali bombagyáros Indonéziában
- A burmai ellenzéki legenda nem bízik a felülről jött reformokban
- A műtét sikerült, a császár jól van
- Újabb tibeti szerzetes önkéntes tűzhalála Kínában
- 8 hónap börtön egy észak-koreai propaganda brosúráért
- Diplomáciai üggyé terebélyesedik az olasz-indiai tengeri incidens
- A vallási gyűlölet politikai motivációkkal is párosul Pakisztánban
- A saját borospincéjében bukik meg Hongkong reménybeli első embere?
- Ázsia örül, ha az Egyesült Államokban sokan dolgoznak
- Betiltották Bangladesben a „banglish”-t
- Afganisztán jövője: a tálibok megkerülhetetlenek
- Drogban úszó Afganisztán
- Kalózoknak nézték a békés halászokat
- Kína „konstruktív” szerepet kíván betölteni a szíriai válság rendezésében
- Emlékezés a „Kedves Vezetőre” - hűségeskü az utódnak
- Iszlamabad elismerte, hogy a NATO a pakisztáni légtéren át szállít utánpótlást Afganisztánba
- Tragikus melléfogást követett el a NATO Afganisztánban
- Kétbalkezes iráni ügynökök Bangkokban
- Lebukott a halkereskedőnek álcázott terrorista a Fülöp-szigeteken
- Születésnapi szobor és előléptetés a néhai „Kedves Vezetőnek”
- Újabb önégetési kísérlet Szecsuánban
- Amerikai-észak-koreai tárgyalások lesznek Pekingben
- India szerint profi terrortámadás érte az izraeli diplomata feleségét
- Meghalt az afganisztáni tálibok egyik legtekintélyesebb vezetője
- Merényletkísérlet egy izraeli diplomata ellen Új-Delhiben
- Vádat emelt a pakisztáni legfelsőbb bíróság a miniszterelnök ellen
- 97%-os győzelem Türkmenisztánban
- Indonéziában halálbüntetés vár a bali merénylőre
- Dübörgő demokrácia Türkmenisztánban
- Kis választás, nagy figyelem Kínában
- Kampányolni csak szépen, nyugatiasan Burmában
- Hivatalos déli delegáció északon – Kim Dzsong Il halála óta először
- Kína burmai dilemmája
- Amerikai drón végzett az Al-Kaida pakisztáni vezetőjével
- Letartóztatták a "Sáfrány forradalom" egyik vezérét
- Vesztésre áll a pakisztáni kormányfő a legfelsőbb bírósággal zajló küzdelemben
- Puccs után patthelyzet a Maldív szigeteken
- Országos tétje is van az Uttar Pradesh-i választásoknak
- Valami nagyon nem oké a kínai főrendőr „betegszabadsága” körül
- Kemény fellépést sürget Tibet vezetője a „dalai láma klikkje ellen”
- Nem pletyka: tárgyalások a tálibok és az amerikaiak között
- Állami erőszak-monopólium Afganisztánban
- Jó szomszédok, rossz szomszédok Ázsiában
- Váratlanul beteget jelentett a kínai főrendőr
- Újabb amerikai dróncsapás Pakisztánban
- Leplezetlen „nyalizás” az észak-koreai ifjú vezérnek
- Burmában újra „normális” választási kampány zajlik
- A legifjabb Gandhi nem ábrándozik a kormányfői posztról
- Puccs a Maldív szigeteken- az elnök lemondott
- Puccskísérlet a Maldív szigeteken
- Kína indokolja a BT- vétót
- Parázsló indulatok a hamu alatt Tibetben
- A kandahári rendőrség központi épülete előtt robbant egy pokolgép
- Észak-Korea robotrepülőgép kifejlesztésén dolgozik
- A civilek a fő vesztesek Afganisztánban
- Lázadókból civilek Nepálban
- Mégsem lesz közös vizsgálat a 2008-as mumbai merényletek ügyében
- Kína nem akarja felvásárolni Európát
- Nem találkozhatott Merkellel egy kínai emberi jogi aktivista
- Kína részt vállal az Európai Stabilitási Alapban
- Aggastyán népirtók- Életfogytiglan a vörös khmerek főbörtönőrének
- Vádemelésre készül a pakisztáni legfelsőbb bíróság a miniszterelnök ellen
- Nem tárgyalunk a kabuli kormánnyal – állítják a tálibok
- Az euró és Irán Merkel pekingi tárgyalásainak fókuszában
- Három terrorista vezért likvidáltak a Fülöp-szigeteken
- Az Egyesült Államok újra a tárgyalóasztalhoz invitálja Észak-Koreát
- Kínos jelentés Pakisztán kettős játszmájáról
- A kegyvesztett Kim szókimondó, de biztonságban van
- Fizetési gondok a népirtókról döntő kambodzsai bíróságnál
- Nincs semmiféle atomfegyver-ügy Burma és Észak-Korea között
- Japán átment az atomteszten
- India a „Széllökést” választotta a „Tájfun” helyett
- Óriási mennyiségű kínai rizs érkezett Észak-Koreába
- Obama beismerte: amerikai drónok bevetésen Pakisztánban
- Harmadszor is lányt szült – megölte a családja
- Feszült légkörben kezdődtek a helyi választások Indiában
- Az afgán kormány is tárgyalna a tálibokkal
- Hatalmas tömeg ünnepelte a Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőt
- Őrizetben az kazah ellenzék vezetői a kormányellenes tüntetés után
- Befejeződött az éhségsztrájk a kirgizisztáni börtönökben
- A kínai vezetők óriásportréi miatt tüntetnek a tibetiek
- Gyorsított francia kivonulás Afganisztánból
- Musharraf elhalasztotta a visszatérést
- A Fülöp-szigetek több Amerikát akar
- Rakétatámadás érte a pakisztáni katonai akadémiát
- Bágyadt puccskísérlet Pápua Új-Guineában
- Minden kiderül - miről hallgattak a japánok?
- Országimázs vagy országblamázs?
- SOS!- Tibet „kormányfője" a nemzetközi segítséget kér a szecsuáni vérengzés ügyében
- Kína is elismeri: Szecsuánban tüntetnek az ott élő tibetiek
- Véres börtönlázadás Colombóban
- Csupa pozitívum a NATO afganisztáni jelentésében
- Elkerülhetetlenek a megszorítások Japánban – a kormányfő szerint
- Lövöldözés a Fülöp-szigeteken: halászati vita vagy iszlám szélsőségesek akciója?
- Norvég titkosszolgálati „paki” baki
- Az Európai Unió megszüntette a burmai vezetők vízumtilalmát
- Véres holdújév Szecsuanban
- Ismét akcióban az amerikai drónok Pakisztánban
- Japán kéri a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, hogy nyisson irodát Fukusimában
- Kutatási stop: a tudósok attól tartanak, hogy terroristák kezébe kerülhet a gyilkos vírus
- Afganisztánban merénylet áldozata lett négy francia kiképző tiszt
- Az indonéz rendőrség védelmi őrizetében van az a férfi, aki kétségbe vonta Allah létét
- Összeesküvés, puccskísérlet vagy valami más?
- A burmai reformok „visszafordíthatatlanok”
- Célkeresztben a kínai Twitter, a Weibo
- Atommentes nyár Japánban
- A Kanadából kiadott kínai milliomos 15 éves börtönbüntetése
- Déli élelmiszersegély érkezik Észak-Koreába
- Megverték a lángoló szerzetest a kínai rendőrök?
- Betiltott kínai „bestseller” a kormányfőről
- Tibet: ismét tiltott terület
- Az újságíró „legitim” célpont – a pakisztáni tálibok szerint
- A burmai kormány egyoldalú tűzszünetet hirdetett
- Visszavárjuk Észak-Koreát a tárgyalóasztalhoz
- „PNG” Pakisztánban az USA dél-ázsiai különmegbízottja
- Sajátos „pályamódosítás”: emberrabló lett a volt miniszterből
- Hadrendbe állt az első vietnami gyártású hadihajó
- Legfelsőbb bíróság kontra kormány
- Lázadóból pártvezető Kínában
- Ami nincs, nem fáj, felejtsük el a területi vitát!
- Nazarbajev pártja fölényesen nyert a kazah választásokon
- Ezúttal a vallási fanatizmus gyilkolt Pakisztánban
- Peking tiltakozik egy kínai olajcég amerikai büntetése ellen
- "Kína barátja " újra Tajvan elnöke
- Kína megkönnyebbüléssel fogadta a tajvani eredményt
- Az Egyesült Államok nagykövetet küld Burmába
- Politikai „harakirire” készül a japán kormányfő
- Bizalmi szavazás a pakisztáni parlamentben
- Több ismert politikai foglyot engedtek szabadon Burmában
- Azonosították a gyalázatos videón vizelő katonákat
- Gyalázatos videó ügyében vizsgálódik a Pentagon
- Kárpótlás a katonai, rendőri represszió áldozatainak Thaiföldön
- Fegyvernyugvás a leghevesebb burmai belháborúban
- A pakisztáni miniszterelnök „esküszegő”?
- Diszkrét japán-dél-koreai kapcsolatfelvétel Kínában
- Amnesztia Észak-Koreában
- Nincs nap vérontás nélkül Pakisztánban
- Melegvád a maláj politikai játszmákban
- Pakisztáni nagykövet aranykalickában
- Visszatér a bukott pakisztáni diktátor
- „Harmadik” Kim, a szuperkatona-nemcsak lő, talál is
- Aung San Suu Kyi a burmai kormányban?
- Kínai hadihajók vitatott vizeken
- Kirúgták a korrupt kínai főszerkesztőt
- Legyen az afgánoké az afgánok lakta börtön!
- Kettős tibeti tűzhalál a kínai uralom ellen
- A lázadók nem szavazhatnak Kazahsztánban
- Ai Weiwei „szakaszgyőzelmet” aratott
- Szólt a rádiós, le is lőtték a Fülöp-szigeteken
- Kína „beintett” Európának - jön a légiháború
- Kelet-Ázsia és a Csendes óceáni térség az amerikai nyomulás célterülete
- Az amerikai után a brit diplomácia vezetője Burmában
- Terror, megtorlás, vérbosszú – az erőszak köre Pakisztánban
- Kettős kínai halál Rómában
- Kuss-szabály Bangladesben
- Pekingbe látogat a Dél-koreai államfő
- Elvi egyetértés született a katari tálib „követség” megnyitásáról
- Jelképes japán szigetfoglalás (frissített)
- Felemás amnesztia Burmában
- Jelképes japán szigetfoglalás
- Durva provokáció - disznófejek a mecset előtt Malajziában
- Nagy tavaszi offenzíva készül Afganisztánban
- Engedély híján mecsetbontás Kínában
- India, Pakisztán: közös nukleáris leltár
- „Élő pajzsként védjük meg Kim Dzsong Unt”!
- Kettős beszéd Koreában
- Új front a pakisztáni elnök és a vezérkar konfliktusában
- Az EU nem a környezetet védi Kína szerint
- Elakadt a korrupcióellenes törvény Indiában
- Nem lesz változás – üzeni a világnak Észak-Korea
- Két francia légióst lőtt le az afgán álkatona
- Győztek a sztrájkolók egy kínai üzemben
- SMS-ben üzent a pakisztáni Nagy Testvér
- Szigorúan ellenőrzött vonatok Kínában
- Befejeződött Észak-Koreában a 13 napos nemzeti gyász
- Hatalmas robbanás volt Rangoonban, Burma gazdasági fővárosában
- Hatalmi játszmák Kabul és Katar között
- Véres túszdráma Észak-Nyugat Kínában
- Precíz koreográfia szerint zajlott a „Kedves Vezető” temetési szertartása
- A jen-jüan páros lenyomja a dollárt
- Egyre nagyobb bajban a fukusimai erőmű üzemeltetője
- Fej és vejcserék a kazah tiltakozások után
- A dél-koreai hírszerzés saját hibái után a francia technológiában bízik
- Özvegyi diplomácia Koreában
- Évzárás – korszaknyitás a japán diplomáciában
- Ópium ország
- Fegyverkezési verseny Dél-Kelet Ázsiában
- Újabb ellenzéki került börtönbe Kínában
- Világ punkjai, egyesüljetek a saria ellen!
- Kínai reformexport Észak- Koreába?
- A világ játékgyártásának fővárosa: Hong Kong
- Tesztelik Afganisztán első vasútvonalát
- Testvérharc a Kim családban, avagy miért próbálta megöletni bátyját Kim Dzsong un?
- Kínai kémhistória – 7 év börtön
- Az év Jele a Kapcsolat Japánban
- A temetés napjára Észak-Korea elhúzza a vasfüggönyt
- A német hadseregé a finn kikötőben lefoglalt rakéták
- Pakisztán elutasítja a „baráti tűz” washingtoni verzióját
- Győztek a Dél-kínai Vukan „földvédői”?
- Összeesküvéstől tart a pakisztáni kormányfő
- Ez aztán a tűzijáték!
- Öt lengyel katona halt meg Afganisztánban
- A kormányfő sem sérthetetlen Indiában
- Kim Dzsong Un „A remény világítótornya a könnyek tengerében”
- Folytatódó „földharc” Kínában
- Mennek is, maradnak is az amerikaiak Afganisztánban
- Kim Dzsong un csak bábu lesz!- vagy mégsem?
- Hol tart az Észak-Korea-i atomprogram?
- A Koreai-félszigeten nincs esély a „német” forgatókönyvre
- Basáskodó afgán rendőrök
- Meghalt a világ első kommunista dinasztiájának második uralkodója
- Bábfigura vagy teljhatalmú diktátor jön Észak- Koreában?
- Észak- Korea közelebb kerülhet Kínához Kim Dzsong Il halála után
- Rendkívüli állapot a lázadó kazahsztáni városban
- Meghalt Észak-Korea első embere
- Útlevél vagy menlevél Ázsia Berlusconijának?
- Gyilkos szélvihar, árvíz és földcsuszamlás a Fülöp-szigeteken
- Függetlenségi ünnep helyett rendszertesztelő tüntetés
- Zavarok az adagolt burmai demokráciában
- Kabul is elfogadna egy tálib képviseleti irodát-feltételekkel
- Amerika hálás Kínának a koreai közvetítésért
- Sikerült stabilizálni a fukusimai erőművet
- Látlak téged!- amerikai műholdkép az első kínai repülőgép-hordozóról
- Puccspletykák Pakisztánban
- Törvény készül a korrupció megfékezésére Indiában
- India visszavonta az olimpiai bojkott fenyegetést
- Francia exminiszter őrizetben a pakisztáni fegyvereladási botrány miatt
- Az Alzheimer menti meg a börtöntől a Vörös Khmer-per „nagyasszonyát”
- Vesszenek a korrupt hivatalnokok!
- Uniós vizsgálatot kér a Dalai LamaTibetben
- Buddhista szerzetesek a rács mögött Vietnamban
- A katonai érdekek az emberi jogok előtt
- Iskolabusz tregédiája Kínában
- Vérnász és rettegés Kabulban
- Éljen a kapitalizmus - a kommunista Kínában
- A pakisztáni kormányfő az elmérgesedett NATO-viszonyról
- Halálos késelés a Sárga-tengeren
- Titkos tálib-pakisztáni tárgyalások a fegyverszünetről
- Repülőgép zuhant a manilai iskolára
- Nemzetközi őrjárat a Mekong kalózmentesítésére
- Jól vagyok, hamarosan hazatérek – üzente a pakisztáni elnök
- Szerzeteshalál Tibetben - redőrjárőrök poroltóval
- Pornóhekk az Indiai Kongresszus Párt hivatalos honlapján
- A véres múltért fizet Hollandia Indonéziának
- Pokoli kórház Kalkuttában
- Tervezett reaktorstopok Japánban
- Börtönbüntetés az amerikai felségsértőnek Thaiföldön
- Az afgán elnök vádol, Pakisztán cáfol
- Legyetek harcra készek, üzente a kínai államfő a haditengerészetnek
- Afgán sokk és tanácstalanság a síiták elleni véres merénylet után
- Kíváncsi kínai kémkamera Franciaországban
- Egy dubai kórházban ápolják a pakisztáni elnököt
- Ígéretes lépés az atomrobbantások teljes betiltása felé
- Szűrt tartalmak az indiai neten
- Gyilkos merénylet a síita közösség ellen Kabulban
- Véres vallási merényletek Afganisztánban
- Deklaráció kevés konkrétummal Afganisztánról
- Kína új gyógymódot keres a társadalmi feszültségekre
- Valami szivárog Fukusimában
- A Vörös Khmerek nem voltak „rossz emberek”
- Eleve kudarcra ítélt a bonni Afganisztán konferencia
- Ausztrália feloldja az Indiába irányuló uránexport tilalmát
- Kazah kommandósok akcióban
- Kína az Indiai óceánon is szembeszállhat a kalózokkal
- Újévi ajándékként útlevél a volt thai kormányfőnek
- Évente 20 ezer halál világszerte a taposóaknák miatt
- A myanmari kapcsolat washingtoni és pekingi szemszögből
- A múlt árnyai, a jelen harcai Bangladesben
- Önégetés már Tibetben is
- Lanyhulóban a tajvani fiatalok hazafias hevülete
- Újabb verzió a pakisztáni NATO-bakiról
- Washington újra megtalálta a térképen Mianmart
- A tibetiek fegyvere az igazmondás
- Végeleges atomstopot követel a fukusimai prefektúra
- Rohamléptekkel halad a „békés” észak-koreai atomprogram
- Pakisztán blokkolta a BBC nemzetközi hírcsatornáját
- Magyar konzulátus nyílt Laoszban
- Pakisztán bojkottálja a nemzetközi Afganisztán konferenciát
- Ügyvédek rohamozták meg a maláj parlamentet
- Hallo, Aung San Suu Kyi, itt Clinton beszél
- A gyilkos mezőkről Kambodzsában
- Észrevétlen tibeti diplomáciai offenzíva
- Polgármester lett a japán maffia fiából
- Kínai-myanmari politikai kirakós játékok
- Lőttek vagy visszalőttek-nyilatkozatháború Pakisztánban
- Sokba kerülhet a NATO-nak a pakisztáni tévedés
- Újabb halálos katonai melléfogás Pakisztánban
- Földet vissza nem adunk-makacskodó nepáli gerillák
- A malajziai „vaslady” az emberi jogokért
- A kínai béke ára Tibetben
- „Számháború” Sri Lankán a háborús áldozatokról
- „Békés” kínai hadgyakorlat a Csendes-óceánon
- Felsőoktatási reform kínai módra
- 40 éves bűnök-bíróság előtt a bangladesi pártvezér
- Késik a fukusimai kitelepítettek kártérítése
- Nem jön a „kínai Mikulás”megmenteni Európát
- 20 év börtön felségsértő SMS-ért Thaiföldön
- Pakisztán washingtoni nagykövete belebukott a „memogate”-be
- Kínai klímavédelmi tervek
- A népet szolgáltam-egy népirtó vallomása Kambodzsában
- A világ legdrágább foglya Indiában
- A megbékélés újabb „frontja” nyílt meg Mianmarban
- Sztrájk a pápuák földjén
- Tüntetni csak feltűnés nélkül lehet – Malajziában
- Kommunikációs zavar a kínai szupervonat-baleset ügyében
- Kína- biztonság mindenek előtt!
- Sok tűz között a pakisztáni kormányhadsereg
- „Memogate”-a pakisztáni elnök és a titkosszolgálat
- Karzai győzelme -„Igen” az afgán-amerikai partnerségre
- Megkezdődött a kambodzsai népirtók pere
- Afgán törzsi számtan: 39+1=41
- Kiegyezés a dzsungelharcosokkal Nepálban
- Az arab tavasz és a tibeti önégetők
- Gloria pályafutása „gloire” nélkül végződik
- Ázsia az ázsiaiaké- Kína szerint
- Kína továbbra is Észak-Korea megértő barátja
- Bíróság előtt a tigrisölő nemzeti hős
- Washington újra „felfedezi” Mianmart
- Az Alzheimer-kór és a bíróság Kambodzsában
- Potyognak a korrupciós „csontvázak” Indiában
- Környezetvédelmi riadó Kínában
- Bűn és bűnhődés Kambodzsában-ítéletre vár a hóhér
- Burma egyre szalonképesebb
- Mugabe továbbra is számíthat Kínára
- Sokk Kínában-18 kisgyerek halt meg a zsúfolt buszban
- Különös amnesztiát készít elő a kormány Thaiföldön
- Újra száguld a kínai szupervonat
- A szabadságnak ára van-fizetett a kínai ellenzéki
- Osztódj és uralkodj India?
- Előrehozott parlamenti választás Kazahsztánban-izgalommentesen
- Putyiné a kínai Nobel-békedíj - ha átveszi
- Drónok háborúja Pakisztánban
- Az indiai maoista lázadók új hadüzenete
- Keresd a pénzt!- kampánycsata Indiában
- Célba talált az Agni IV.- sikeres indiai rakétateszt
- Tálib fenyegetés a kormánypárti törzsi vezetők kabuli gyűlésének
- Csatatérré változott egy ipari park Dél-Kínában
- Mosolydiplomácia a Mosoly Szigetén- APEC csúcs Honoluluban
- Házi őrizetből a parlamentbe?- Mianmari változások
- Dzsihadista aktivista ámokfutása Kazahsztánban
- Az adóhatósággal is megküzd a kínai ellenzéki művész
- Győzött a darufoglaló koreai melós
- Ércnél maradandóbb- szobor a kazah államfőnek
- Elengedték a kínai halászokat Japánban-nem ingyen
- Barbár módon végeztek ki két nőt Afganisztánban
- Indiai-pakisztáni enyhülés-szavakban
- Kína és Washington-közelebb a közös nyelvhez
- Kételyek és titkolózás Sonja Gandhi egészségi állapota körül
- Az akció kódneve: Kate hercegnő
- A drogcsempészek már kalózkodnak is az Aranyháromszögben
- Sikeres NATO- ellencsapás Afganisztánban
- Újra mehet a gyógyszer délről északra
- Politikáról és főleg Tibetről egy szót sem
- Amerikai lapvádak-„Lezserül” tárolják Pakisztánban az atomfegyvereket?
- Gyűjtés az „adóhátralékos” kínai ellenzékinek
- Brüsszeli elismerés a burmai politikai nyitásnak
- Észak-koreai menekültek szerencsés partot érése Dél-Koreában
- Őrizetben egy japán vizekre tévedt kínai hajó kapitánya
- Kínai webcenzorok akcióban
- Félezer halott a thaiföldi árvízben
- Merénylet az afganisztáni magyar tábor közelében
- Vádemelés Benazir Bhuttó meggyilkolása ügyében-négy év után
- Nem jó rabnak lenni sem Myanmarban, sem Burmában
- Sikeres bányamentési akció Kínában-élőben a tv-ben
- Ne bántsd a civilt!-Omár mollah üzenete a táliboknak
- „Narkó” tábornokok bukása Kambodzsában
- Nem térkép e táj-kínos kínai „területátrajzolás”
- Felgyújtotta magát és meghalt egy tibeti szerzetes nő
- Aki nem ismeri a megadást - Ai Weiwei
- Szabad vagy nem szabad a kereskedelem?- Tiltakozás Szöulban
- Drónok támadása Pakisztánban
- Életmód
- India Ünnepe Budapesten
- Kannibalizmus Észak-Koreában
- Pillantás a világ legdrágább családi házába
- A változás újabb jele Mianmarban: szabadon ünnepelhették a melegek a homofóbia elleni világnapot
- Súlyos buszbaleset Vietnamban
- Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a Kanadából kiadott kínai "csempészkirályt"
- A mérgezett föld lehet a titokzatos vietnami bőrbetegség oka
- Alkoholt és kaviárt csenő utaskísérők, táppénzcsaló pilóták az Air Indiánál
- Kínos melléfogás a tengeren- Kínai halászok észak-koreai fogságban
- Két hónappal a szökés után vígan úszkál a tokiói öbölben a szökött pingvin
- A kínai bajnokcsapathoz szerződött Marcelo Lippi
- Mexikói fivérek a malajziai siralomház kapujában
- Focilabdát, kutyamaradványokat és gyerekruhát is találtak az ausztráliai „terrorista” krokodil gyomrában
- Házkutatás a volt főkormányzónál
- Végveszélyben a szumátrai elefánt
- Veszélyben Lady Gaga dzsakartai fellépése
- Miki egér és a melegházasságok Japánban
- Korrupciós botrány India nemzeti sportjában, a krikettben
- A mérgezett föld lehet a titokzatos vietnami bőrbetegség oka
- Légikatasztrófa Nepálban - 15 halott, 6 túlélő
- Lebuktak a pókerező, piáló, bagózó dél-koreai buddhista szerzetesek
- Megtalálták az Indonéziában lezuhant orosz gép maradványait
- Tűz egy nagyáruházban a Fülöp-szigeteken
- Tragédia Thaiföld legmagasabb épületén
- Rendőri őrizetben a „pokol tüzével” fegyelmező bangladesi tanárnő
- Meghalt a börtönben a felségsértő SMS-ekért 20 évre ítélt thaiföldi férfi
- Elsodort násznép - újabb váratlan, pusztító árvíz Dél-Ázsiában
- A váratlan nepáli árvíz valószínűleg több tucat emberéletet is követelt
- Súlyos ipari baleset Thaiföldön
- Váratlan és halálos árvíz Nepálban
- A „pokol tüzével” ösztökélte imádságra tanítványait egy bangladesi tanár
- 97 éves korában szerzett orvosi diplomát egy férfi Ausztráliában
- A tanulmányaikat befejező kelet-ázsiai fiatalok 90 százaléka rövidlátó
- Olajozott nemzetközösségi játékok- a rendőrég nem tréfál Indiában
- Nemzetközi kampány egy börtönben lévő afgán újságíró kiszabadításáért
- Rekordok a vasúti forgalomban a háromnapos ünnepen Kínában
- Megölték az egyik legismertebb kambodzsai természetvédőt
- Történelmi ítélet Indiában: a bíróság felbontott egy gyerekkorban kötött házasságot
- 10 év alatt megtízszereződött a drogozó amerikai katonák száma Afganisztánban
- Sikerült befogni Uttar Pradeshben a szökevény tigrist
- Új maláriagyógyszert dob piacra egy indiai cég
- Titokzatos betegség Vietnamban
- Gyilkoltak az állatparkból elszökött medvék Japánban
- Kampány a kukkoló okostelefonosok ellen Dél-Koreában
- Vége a bébi turizmusnak Hongkongban
- Húsmentes étrenddel készülnek az olimpiára a kínai sportolók
- Megmérgezték egy lányiskola ivóvizét Afganisztánban
- Enni vagy nem enni - a marhahúst
- Gyilkossági ügyben nyomoz a japán rendőrség – az első számú gyanúsított egy hálós piton
- Foszforcianiddal mérgezték meg Neil Heywood brit üzletembert Csungkingban
- Vietnami „hódító” Amerikában
- Az amerikai határőrök baklövése India „bredpitt”-jével
- Halálra ítélték a japán „fekete özvegyet”
- Vita Kínában: lehet- e tudományos módszerekkel csökkenteni a dohányzás ártalmait?!
- Anelka játékos-edzővé lép elő kínai klubjában
- Kábszerelvonó a mecsetben- először a világon Malajziában
- Lefújták a cunami riadót Dél- és Délkelet-Ázsiában
- Erős földrengés volt 435 kilométerre az indonéz partoktól az Indiai-óceán alatt, 3o kilométeres mélységben
- A „Nagy Homokvihar” a piramisok hazájából érkezett a sumo japán szentélyébe
- Autóversenyt nyert a türkmén elnök
- 25 indonéz háztartási alkalmazott a szaúdi siralomházakban
- Át kell írni a dinók történetét? – szenzációs „tollas” lelet Kínában
- Maláriariadó Dél-Kelet-Ázsiában
- Nepáli „nagymacska frász”
- Elaltatás vár a Fülöp-szigeteki kutyaviadal hálózatokból kimentett pitbullokra
- A joghurt megmérgezésével kezdték, totális támadással folytatták
- Tűzveszély és zsebesek a temetőkben halottak napján Kínában
- Sandakan, kiszállás!- kikötött a bajba jutott üdülőhajó
- Jobb félni a földrengéstől, mint megijedni tőle
- Enyhe ítélet Pakisztánban Bin Laden három özvegyének ügyében
- Tiltott, véres, jövedelmező - kutyaviadalok Pakisztánban
- A japán kormányfő kitart a halálbüntetés mellett
- Üdülőhajó balesete a Fülöp-szigeteki vizeken
- Gay Games Nepálban
- Oszama Bin Laden négy gyermeket nemzett bujkálása során
- A „lassú halálos ítélet” végrehajtatott - a belga műkereskedő pekingi halálából akár diplomáciai botrány is lehet
- A miniszoknya viselete kimeríti a pornográfia kritériumait – az indonéz vallásügyi miniszter szerint
- Három kivégzés Japánban
- Több száz nő van börtönben Afganisztánban „morális eltévelyedés” miatt
- Két év óta először látogathatták meg a bebörtönzött ellenzéki ügyvédet rokonai Kínában
- Hét év után sem telepedhetnek le a külföldi cselédek Hongkongban
- James Cameron az abszolút „mélyponton”
- Nem a ringben, hanem a bíróságon zajlik Manny Pacquiao következő meccse
- A sri lankai miniszter „kéztörő” fenyegetése a bérfirkászoknak
- Ki halt meg a tűzpiros Ferrariban, avagy a hatalmi harc rejtélyei Pekingben
- Nehezebb lesz jogosítványt szerezni Kínában
- Kína véget vet a transzplantáció eddigi „morbid” gyakorlatának
- Esküdj! - Az uralkodó kommunista párt iránti hűségre kötelezik a kínai ügyvédeket
- Pakisztánban 943 nő lett „becsületbeli” gyilkosság áldozata 2011-ben
- Száguldanak a kínai szuper expresszek – de a vonalak sokkal többe kerülnek a kelleténél
- Tizenhárom év börtön műkincslopásért a Pekingi Palota Múzeumból
- Obama „banci”szakácsa a nyomornegyedben haldoklik Dzsakartában
- Erőben, egészségben ünnepli századik születésnapját India egykori testépítő világbajnoka
- Kínai és vietnami éttermekben végzik a Thaiföldön ellopott kutyák
- Tiltott szavak a kínai Twitteren
- Vége a tibeti és mongol pásztorok nomád életének Csinghaj tartományban?
- Indonézia a Nagy-Britanniából érkezett veszélyes hulladék visszaszállítását követeli
- Kompkatasztrófa Bangladesben
- 2500 dolláros büntetést fizet egyetlen rasszista megjegyzésért a francia tenisz egyik sztárja
- Vietnami szerzetesek szigetfoglalása-marxista pragmatizmusból
- Befejeződött a japán bálnavadászati szezon
- Makákók szomorú sorsa Laoszban
- Nősülne az elnök, avagy hogy értelmezik Einstein relativitáselméletét a Fülöp-szigeteken
- Apja fia
- A tisztázatlan múlt folyamatosan mérgezi a jelent
- Csak semmi szex – Malajziában vagyunk
- Rengeteg ember hal meg az indiai vasúti közlekedésben
- 41, kisiskolás korú potenciális öngyilkos merénylőt sikerült visszatéríteni a „normális életbe”
- Álomszerződés az álomgyárban, de a cenzúra sosem alszik Kínában
- Erőszakos kitelepítés és házrombolás Bakuban – az eurovíziós dalfesztivál jegyében
- Ai Weiwei kockázatos párizsi interjúja
- Hét év után kapta vissza lányát Pakisztánban egy francia anya
- Észak-Korea nem küld több pénzt a „kommunista playboy”-nak
- Afganisztán: nemcsak termelik, fogyasztják is a heroint
- Hol született Jeremy Lin nagymamája?
- Költözik a falu, hogy legyen helyük a tigriseknek
- Adóelkerülésben az indiaiak a világrekorderek
- Valentin napból a Győzelem napja lett Nepálban
- Mégis lesz foci szuperliga Indiában-öregecske európai sztárokkal
- A prófétáról nem lehet büntetlenül csiripelni 2
- Bedőlt az indiai szuper fociliga terve- marad a krikett
- Lemészárolták a hírek bangladesi szerelmeseit
- Hány éves a főparancsnok? – a múlt Indiában is előreláthatatlan
- Lin mánia New Yorkban és Kínában
- A Prófétáról nem lehet büntetlenül „twittelni”
- Fukusima szindróma Kínában
- Újra gyilkol a pancsolt pia Indiában
- A pornó és a pártfegyelem Indiában
- Vége az álnév korának a kínai neten
- India is az internet megregulázására készül
- Összeomlott egy gyárépület a pakisztáni Lahorban (frissített)
- Földrengés a Fülöp-szigeteken
- Összeomlott egy gyárépület a pakisztáni Lahorban
- „Turbános Torpedó” a százéves maratonista
- Amerikai kosaras sztár kínai csapdában
- Hidegrekord Japánban - eddig 63 halottja van az ítéletidőnek
- Kínai és vietnami Holdújév a párizsi elnöki palotában
- Komphajó katasztrófája Pápua Új-Guineában
- Miki Egér Indiában is hódít
- „Sáskák” kontra „csahos kutyák”
- Letartóztatások a kadmiumügy miatt Kínában
- Tömeges szívhalál Pakisztánban - rossz helyi gyógyszer miatt
- Tíz év a kínai „Talpra magyar”-ért?
- Versenyezhet-e a foci a krikettel Indiában?
- Száz év alatt a mostani egyharmadára csökkenhet Japán népessége
- 25 év „becsületbeli” gyilkosságért
- Mit kezdjünk az előző rendszertől örökölt luxusautókkal?
- A pakisztáni kormányfő a BBC-t védi - vagy nem védi?
- Kadmium pánik egy dél-kínai városban
- Kínában megjelent a HT korszak elektronikus „Vörös Könyve”
- 36 gyanús haláleset egy pakisztáni elitkórházban
- Kommunikációs forradalom Indiában
- És mégis mozog a Föld-nagy eséllyel Japánban
- Holdújévi menü cápauszony leves nélkül
- Hivatalos jelentés: 2011-ben 28 ezren haltak meg AIDS-ben Kínában
- A gyémánt nem boldogít
- Ismét ölt a madárinfluenza Dél-Kelet Ázsiában
- Szabadlábon az indiai korrupciós rekorder
- Bálnavadászok és bálnavédők tengeri „ütközete”
- Indonézia leszámolna a vagontetőkön potyázókkal
- Újra támad a TBC Indiában
- India gyermekbénulás-mentes ország lett
- A francia külügyminiszter a Becsületrenddel tüntette ki Aung San Suu Kyit
- Több vezető kínai „elvtársat” is elcsábított a rejtélyes szexbomba
- Zárjuk be az összes japán atomerőművet!
- Franciaországnak is el kell ismernie a szikh turbánt
- Kínai-francia pandadiplomácia
- I Phone láz Kínában - botrány Pekingben
- Az indiai a legrosszabb bürokrácia Ázsiában
- A „Kedves Vezető” testét is bebalzsamozzák
- A kobrapóz veszélyei
- Minden harmadik alultáplált gyerek indiai
- Szmogriadó a pekingi repülőtéren
- Kínában elkezdődött a világ legnagyobb „népvándorlása”
- 10 ezer rendőr a legveszélyesebb kínai gengszter nyomában
- Szabad a panda!- hat maci visszatér a Panda Völgybe
- Peking tudni akarja, miben fuldoklik
- Nagyobb volt a daganat, mint a vietnami beteg
- A pandák nemzeti büszkeségből nem szaporodnak
- „Betépett” a kambodzsai drogharc megtévedt vezére
- Embereket néztek kísérleti nyúlnak Indiában
- Tigrismentő rangerek Indiában
- Csökkenő fizetés, növekvő népszerűség?
- Villany nélkül maradhat a legnagyobb kabuli börtön
- John Terry „füstölög”, mert sohasem „füstölt”
- Csak semmi pánik, semmi vész Kínában!
- Csak semmi pornó – Bangladesben vagyunk
- A cenzúra diadala- új korszak a kínai televíziózásban
- Börtönben a kínai ellenzékiek ügyvédje is
- Világcsúcs ! 146 millió közlekedési szabálysértés naponta
- Kína mindent lát
- Anya csak egy van- a francia mama harca Indonéziában
- Drónokkal a bálnák védelmében
- Karácsonyi kivilágítás nem, rendszerellenes röplapok igen Koreában
- Családban marad - becsületgyilkosságok Pakisztánban
- Okostelefon az indiai nők új testőre
- A monarchia védelme nemzetbiztonsági kérdés – Thaiföldön
- Halálos Fülöp-szigeteki tájfun
- Gyilkos hideghullám Észak-Indiában
- Elsüllyedt egy túlzsúfolt hajó az indonéz partok közelében
- Brutális céges kommandó? - Lefejezett őstermelők Indonéziában
- Gyilkos likőr öli halomra az embereket Indiában
- Kitartóan követelik igazukat a meggyalázott dél-koreai nők
- Elfeledett centenárium Új-Delhiben
- Elvis Presley frizurás majom a Mekongban
- A thaiföldiek igazságérzetét sértik a „felségsértési” ügyek
- Böjttel a korrupció ellen Indiában
- Kiverte az északiaknál a biztosítékok a déli karácsonyi díszfény Koreában
- „Dallas” Afganisztánban- Rivalizálás a Karzai famíliában
- Filippínó szexrabszolgák Dél-Koreában
- A tibeti vallási vezető és az indiai adóhatóság kínos esete
- Fukusima exfőnöke rákbeteg
- Kínában kivégezték a bűnbandázó„madámot”
- Elbálnázzák a cunamipénzt Japánban?
- Sugárzó tejpor Japánban
- Fuldokló Peking
- Sokba kerül a manipulált pucérkodás
- Harapós cápavédők Hong-Kongban
- Pekingi-párizsi pandadiplomácia
- Pucér pakisztáni színésznő egy indiai lap címoldalán
- Császárnak lenni nyugdíjas állás lehet Japánban
- Baby-boom Afganisztánban
- Egyél a sajátoddal!- pálcikatilalom Kínában
- Bangalore India „legjobban élhető” városa
- Szétvált az indiai-pakisztáni tenisz „békepáros”
- Hitelességet ígér Sanghajnak a „kínai Twitter”
- A magányosság világbajnokai a japánok
- Kórházban a fukusimai erőmű igazgatója
- Elrettentő ítéletek a kínai sertéstáp-perben
- Banglades újra emberként kezeli a leprásokat
- Miért fenyegetőzik India a londoni olimpia bojkottjával?
- „Üss és kuss” - Családon belüli erőszak Kínában
- Baktérumvita Kínában a élelmiszerbiztonságról
- Kiszabadultak a katari sólymok Pakisztánban
- Az EU „beleköpött” a kínai cápauszony levesbe
- Kínai milliomosok vándorlása
- Vietnami vízválasztó állam és egyház vitájában
- Céziummal szennyezett rizst találtak Japánban
- Nem kell a kínai GMO rizsa Európának
- Szolgálatba álltak az elefántok az árvíz után Thaiföldön
- Végveszélyben az orangutánok Indonéziában
- Az első riport a fukusimai sugárzónából
- Iskolapadban a kínai „Nagy Ember”-Jao Ming hazatért
- 35 ezer forint egy elmosott életért Thaiföldön
- „Gruppenesküvő” Ázsiában a 11-11-11 bűvöletében
- 8 millió hajléktalan a pakisztáni árvíz után
- Miénk a világ legnagyobb krokodilja!
- Kínai kölcsönpandák késésben
- A „barna felhő” és a ciklonok
- Kínai aranyeső a súlyemelő vb-n
- Drága fiúcsecsemők a kínai gyerekkereskedőknél
- Az Interpol is harcba száll a tigrisek megmentéséért
- Gazdasági hírek Ázsiából
- Kína megduplázta az exportálható ritka földfém mennyiségét
- Újra növekvőben a japán gazdaság
- Japán rakéta állított Föld körüli pályára egy dél-koreai műholdat
- Rekordot dönt az arany iránti kereslet Kínában
- Változóban Pakisztán Amerika-politikája
- India kevesebb olajat vásárol Irántól
- Két év alatt talpra állt a Japan Airlines
- Egyre élesedik a konfliktus az Air India vezérkara és a pilóták között
- Megkezdődnek a tárgyalások a szabadkereskedelmi egyezményről Kína, Japán és Dél-Korea között
- Spóroljatok az árammal – ezzel a felhívással fordul a japán kormány a háztartásokhoz és az ipari felhasználókhoz
- Egyre „lomhább” az indiai növekedés
- Az áremelkedés és a gazdasági növekedés is lassuló tendenciát mutat Kínában
- A rossz eredményre panaszkodik a Panasonic
- Rekord vesztességgel zárta az évet a Sony
- A tőzsde kedvezően reagált a TEPCO de facto államosítására
- Kína üzembe helyezte első igazi mélytengeri kőolajfúró-tornyát
- Az IMF szerint a mianmari gazdaságban hatalmas növekedési lehetőségek rejlenek
- Kína jüannal fizet Iránnak a nyersolajért
- Folytatódik a pilóták sztrájkja az Air Indiánál
- A helyi lakosság is részesülni akar az olajgazdagságból Nyugat-Burmában
- Újabb gondok az Air India légitársaságnál a „Dreamliner” miatt
- A General Electric is Kínában látja a jövőt
- Kambodzsa leállítja a trópusi erdők kiárusítását
- Dél-Korea továbbra is bízik a nukleáris energiában
- Lemondott a Coca Cola palackozójának vezérigazgatója Kínában a klórügy miatt
- Japánban leáll az utolsó nukleáris erőmű is
- Már a legendás angol gabonapehely is „kínai”
- Látványosan növeli amerikai eladásait a Toyota
- A kormány bevezeti a minimálbért a választásokra készülő Malajziában
- Japán készül a „posztnukleáris” korszakra
- Egyre biztatóbbak a kínai feldolgozóipar mutatói
- Klórszennyezettség miatt bezártak egy Coca Cola gyárat Kínában
- Folytatódik a „Népi Napilap” tőzsdei sikertörténete
- Durvul a munkavita az Apple legfontosabb kínai beszállítójánál
- A Kentucky Fried Chicken 8,3 millió dollárt fizet egy szalmonella mérgezés áldozatának
- Orosz- kínai kereskedelem: 27 szerződés, 15 milliárd dollár
- A japán központi bank újabb gazdaságélénkítő lépést tett
- A Samsung megelőzte a Nokiát: már a dél-koreai cég adja el a legtöbb mobiltelefont a világon
- Az indonéz ércexport tilalma miatt drágulás várható
- Lassan beindul a dél-koreai gazdaság
- Egymilliárd eurós kínai befektetési alap Közép és Kelet-Európában
- Indiát a piaci leminősítés fenyegeti
- Kínába „delokalizálják” a híres angol sportkocsigyártó céget, a Lotus-t, állítja egy brit parlamenti képviselő
- Rovarirtó a teás zacskóban, Kínában - a Greenpeace vizsgálata szerint
- Hat veszteséges hónap után újra profitot termel az LG
- „Keleti Szél”-lel szárnyal a Renault Kínában
- Újabb kínai beruházásokra készül a Honda
- Még csökken a kínai feldolgozóipar teljesítménye, de már a javulás jelei is érzékelhetők
- Kínai kormányfő: az európai adósságválság esély az integráció erősítésére!
- Idén Ázsiában „csak” 6 százalékos növekedést vár a Nemzetközi Valutaalap
- Japán adósságelengedéssel „honorálja” a mianmari demokratikus átalakulást
- A kínai pártlap „Nagy menetelése” a tőzsdére
- Luxusautók kínai gyártására készül a Nissan
- Vezetőségváltás a veszteségeket felhalmozott Olympusnál
- Nő a japán export, elsősorban az autókivitelnek köszönhetően
- Élesedik az indiai kormány és a Vodafone konfliktusa
- Kína ismét amerikai államkötvényeket vett, ezúttal 12,7 milliárd dollár értékben
- Japán 60 milliárd dolláros kölcsönt ad a Nemzetközi Valutaalapnak
- Továbbra is magas az indiai inflációs ráta
- Nehéz idők elé néz az indiai szoftver szektor
- Új indiai-pakisztáni határátkelőt avattak, amelytől a kereskedelem fellendülését remélik
- A kínai gazdaság továbbra is nő, de lassuló ütemben
- Kicsit közelebb a konvertibilitáshoz a kínai jüan
- Hiába csökken a legszegényebb ázsiaiak abszolút száma – a társadalmi egyenlőtlenség rohamosan nő
- Hatmilliárd dolláros állami mentőövet kap az Air India
- A BMW több autót ad el Kínában, mint az Egyesült Államokban
- Eljárást indított az amerikai tőzsdei felügyelet egy kínai cég ellen – manipulatív kereskedés miatt
- Óriási naperőmű épül Japánban
- Európai légibuszokkal újítja meg gépparkját az indonéz állami légitársaság
- Huawei reklám az Atletico Madrid mezén a Real elleni szerdai derbin
- A Nissan bízik a brit munkaerőben – 2014-től Sunderland-ben gyártják a cég legújabb modelljét
- Gallup: a kínaiak többsége érzi is, hogy jobban él
- Ismét növekvő infláció Kínában
- Német autógyárak sikere Kínában
- Kínában új testületet hoznak létre a ritka földfémek kitermelésének „előmozdítására”
- 10 ezer embert bocsát el a Sony, amelynek világszerte 168 ezer alkalmazottja van
- Horribilis összeg a „harapós aranyhalért”
- Tőzsdére megy a „Népi Napilap”
- A Samsung megduplázta profitját az első negyedévben
- Kanadából hazatoloncolt csempészkirály bíróság előtt Kínában
- 2011-ben Sri Lanka növekedési rekordot állított fel
- Rendeződőben az Indiában fogva tartott olasz idegenvezető ügye
- Tovább hömpölyög az indiai „telefon” botrány
- Újabb kínai világelsőség – tavaly a kínai kiskereskedelemben nagyobb értékben adtak el élelmiszert, mint az USA-ban
- Mélyponton két ex-szovjet köztársaság viszonya – Tádzsikisztán a vizet, Üzbegisztán a gázt tartja vissza
- Hatalmas Samsung chip gyár Kínában
- India milliárdos adóvitája a Vodafonnal
- Az ázsiai országok is erősítik a nemzeti valutákat védő stabilizációs eszközrendszert
- Újabb milliárdokat kér az államtól a fukusimai erőművet üzemeltető társaság
- Újabb kínai elsőség: tavalyi termelése alapján a PetroChina a világ legnagyobb olajvállalata
- A gyógyulás újabb jelei a japán gazdaságban
- „Aranyos” vita Indiában a kormány és az ékszerkereskedők között
- Bocsánatkérés a nyugdíjalapok eltőzsdézéséért - Japánban
- Új fapados társaság készül a kínai piac meghódítására
- Már csak egy atomerőmű üzemel Japánban
- India a nukleáris energiában látja a jövőt
- Még nem „ázsiai közös piac” – de a három ázsiai óriás valami hasonló felé tart
- Újra napirenden a korrupcióellenes törvény Indiában
- India se hajlandó megfizetni az EU által kiszabott légszennyezési adót
- Visszavonta az indiai kormány a vasúti jegyáremelést
- Lábadozik a japán gazdaság
- A Jaguár ismét ugrani készül – ezúttal Kínába
- Az EU és Kína együtt harcol a hamisított és a veszélyes termékek ellen
- Csökkenőben a szegénység Indiában – állítja a kormány
- Idén már másodszor emelkedett az üzemanyag ára Kínában
- India a világ legnagyobb fegyvervásárlója – Kína nettó exportőr
- A német postát Sanghajból irányítják júliusban
- Indiában a vasúti miniszter a jegyár emelésének első „áldozata”
- Kínának meg kell szabadulnia az exportfüggőségtől – az IMF szerint
- Költségvetési szigorítás Indiában
- A játékkaszinók nincsenek válságban Makaóban
- Ellenzéki képviselő Malajziában: Kísérleti patkányok vagyunk?!
- Az „Álomgépből” rémálom lett az Air India számára
- Peking hazacsalogatja a fiatal külföldi kínai tehetségeket
- 61 százalékkal csökkent a Cathay Pacific profitja tavaly
- Közös amerikai- japán- európai panasz Kína ellen a Világkereskedelmi Szervezet előtt
- Japán kínai államkötvényeket vásárol
- Japánban a jegybank óriási pénzt injekcióz a gazdaságba
- Éledezik a japán gazdaság
- Kínai jegybankelnök: a jüan árfolyamát mindinkább a piac alakítja
- Összedőlt a gyorsvasút pályájának 300 méteres szakasza Kínában
- India visszavonta a gyapot kivitelét tiltó rendeletet
- Rekord kereskedelmi deficit Kínában
- Gyilkolt a bányamaffia Indiában
- Az új „selyemút” vasútvonalai Afganisztánban épülnek
- Csökkenő infláció Kínában
- A birodalom visszavág - Kína felfüggeszti az európai légibuszok vásárlását
- Indonézia „félig” államosítja a bányákat
- Rekord kártérítést követelnek a fukusimai erőművet üzemeltető társaság részvényesei
- Kötelező szabadnap a szobalányoknak Szingapúrban
- Éledezik az angliai autógyártás – hála a Nissannak
- Újranyílt a második legnagyobb thaiföldi repülőtér
- 30 milliárd dolláros kínai befektetés Európában?
- Vakon bíztunk a nukleáris erőművek biztonságában - nyilatkozta a japán kormányfő
- Kína katonai kiadásai gyorsabban nőnek, mint a nemzeti jövedelem
- Megkapja az ENSZ kambodzsai bírósága a pénzügyi mentőövet
- Javult a kínai feldolgozóipar teljesítménye
- Nagy veszteséggel zárta a tavalyi évet a malajziai nemzeti légitársaság
- Újra lendületben az ázsiai ipari termelés
- Fél éve akadályozzák a környezetvédők a legnagyobb indiai atomerőmű üzembe helyezését
- Reformokról tanácskozik a vietnami kommunista párt vezérkara
- Mozgósítás az infláció ellen és a munkahelyek védelmében Indiában
- Fordulóponthoz érkezett a kínai gazdaság – a Világbank szerint
- Eltőzsdézett nyugdíjalapok – Japánban
- Európa kínai támogatásának ára van- nem is kicsi
- Hét hónapos mélységi „rekordon” a jen a dollárral szemben
- Indul az első kínai autógyár az Európai Unióban- Made in Bulgaria
- Amerikai nyomásra Japán, India és Kína is csökkenti olajimportját Iránból
- Japánt áramhiány fenyegeti
- Súlyos ipari baleset Kínában
- Aranyláz Kínában
- A thaiföldi árvíz következményei még a vártnál is rosszabbak
- Komoly béremelés egy tajvani cég kínai üzemeiben
- Újabb tiltakozás Kínában a földspekuláció ellen
- Átrendeződik a világ textilipara
- Kis fizetésemelés – de nagy szimbolikus győzelem
- Európai repülőgépgyártó sikeres üzlete a szingapúri légi bemutatón
- 2015-re megkettőződik Kína katonai költségvetése
- EU-Kína csúcs az adósságválság jegyében (frissített)
- EU-Kína csúcs az adósságválság jegyében
- A főszerepben Kína a szingapúri légi bemutatón
- Indiában végre csökkent az infláció
- Itt az ideje a kereskedésnek –az indiai-pakisztáni kapcsolatokban
- Még a vártnál is rosszabb helyzetben a japán gazdaság
- Szupervírus a hackerek ellen Japánban
- Hiány várható a képzett munkaerőből Hongkongban
- Veszteségessé vált a Tata csoport acéltermelése
- Kínai gazdasági mutatók ellentmondásos rekordjai
- Januárban fél év csökkenés után ismét nőtt a kínai infláció
- 54 százalékkal növelte profitját a kínai számítógép óriás, a Lenovo
- Amerikai-kínai „szélkerékháború”
- Növekedési rekord Indonéziában- a hitelminősítők is díjazzák
- Lassul az indiai növekedési ütem is
- A kínai állam is beszállt az EU-val zajló „légi háborúba”
- Európa jövője Kínában van
- A Mitsubishi befejezi az autógyártást Európában
- A Panasonic a japán elektronikai ipar legnagyobb vesztese
- Európa megnyitná a közbeszerzési pályázatokat az ázsiai cégek előtt is –kölcsönösségi alapon
- Rekord összeget utaltak haza januárban a bangladesi vendégmunkások
- Bajban az állami légitársaság – Indiában
- Halló, itt a korrupció beszél!- botrány Indiában
- Kína nem korlátozhatja a ritka fémek kivitelét
- Egy burmai úr a nagy kedvenc Davosban
- Kezd magához térni a japán belső fogyasztás
- A telefon nemcsak okos - jövedelmező is
- Hamarosan nyit az első kínai autóösszeszerelő üzem Európában
- Dél-Korea is lassul, még a Hyundai gyorsulása ellenére is
- India is visszavágásra készül az EU légszennyezési adója miatt
- Párizsi divatlegenda kínai kézen
- 30 év óta először deficites a japán külkereskedelmi mérleg
- Senkinek se kell a „szegények autója” Indiában
- 10 milliárd eurós állami segítség a fukusimai erőmű üzemeltetőjének
- India munkaerőt kínál Európának
- Az eurózóna válsága jó lehetőség Kína számára
- Yahoo búcsú Ázsiától
- Kína lassul, de így is gyors a többieknek
- Japán nem törődik a leminősítéssel és továbbra is veszi az európai pénzügyi alap kötvényeit
- A Google újrakezdi Kínában
- Gyengélkedő rúpia– rekord export bevétel
- Csökkenő infláció Kínában
- Indiában is nyílhat Ikea, Adidas vagy Nike márka bolt
- Kína nagyobb befolyást kér az IMF-ben, ha hozzájárul az euróválság megoldásához
- Kína nem büntetné Iránt
- Tőzsdére megy a kínai „Népi Napilap”
- A burmai kormány már a környezetvédőknek is „udvarol”
- Rekord a japán halpiacon: 565 ezer euro egy vörös tonhalért!
- Kínában a számvevőszék megnyomta a vészcsengőt!
- Súlyos energiagondok Pakisztánban
- Harmadával nőtt Burmában a benzin ára
- Indiai tőzsdenyitás a külföld felé
- Kína korlátozza a külföldi autógyárak beruházásait
- Drágul az olcsó kínai munkaerő
- A Holdraszállás is szerepel a kínai űrprogramban
- Amerikai aggodalmak a kínai űrprogram miatt
- Kínai gazdasági nyomulás Afganisztánban
- A kínai gazdaság olyan óriás, amelyik agyaglábakon áll?
- Kereskedelmi háború az EU, Kína és az USA között?
- Lengyel, kínai, két jó barát!
- Madárinfluenza riadó Hong Kongban
- Ismét csökkent a japán export
- Az évszázad japán fegyverüzlete
- DSK Pekingben tért vissza a „normális” közéletbe
- Kínai pénz, kazah üzlet-bányászbánat Kazahsztánban
- Ahol a jót tanács 687 millió dollárt ér
- Ázsia jó tanulója: Indonézia
- Több mint 700 termék importvámját csökkenti jövőre Kína
- "Szemet szemért !"- autóháború Kína és az USA között
- Irány Hong Kong – legalábbis a pénzembereknek
- Kína támogatja az Európai Uniót az adósságválság leküzdésében - legalábbis szavakban
- Kié lesz Afganisztán hatalmas ásványi vagyona?
- Egyre több kicsi kínai kisvállalkozás megy csődbe
- A japán állam nem veszi át Fukusima üzemeltetését-még nem?
- Tokió te drága!
- Kína az űrben is segíti a türkméneket
- Washingtoni vízumkedvezmény kínai vállalkozóknak és diákoknak
- Bevetésre indult a japán bálnavadász flotta
- Minőségi ugrás a minőségi borok török piacán
- Zárva marad India a nagy nemzetközi áruházláncok előtt
- Metrótervek Kínában
- Csökken a kínai export
- Milliárdok az államkasszában, csóró milliók a kínai falvakban
- Indiai-kínai vetélkedés az afgán természeti kincsekért
- Az eurózóna összeomlása katasztrófa lenne - Kína szerint is
- Holtponton a plázavita Indiában
- Bóvli államkötvényt nem, de gyárakat vennének a kínaiak Európában
- Kínában nyomul a Microsoft
- Rizsázás helyett állami árképzés Thaiföldön
- A kínai nagyberuházó panaszai Izlandon
- Kanadai olajkapcsolat-építési tervek Ázsiával
- Kína és Amerika zödenergia-csatája
- Kitörhet a pláza- láz Indiában?
- Kínai-türkmén energiapartnerség
- Bővít a L'Oreal Kínában
- Csomagolnak a textilkereskedők- elnéptelenedik az olasz Kínai kert
- Kínai kereskedelmi offenzíva - Amerika-ellenes hátsó szándékkal
- Peugeot-Citroen gyár-csikicsuki Kínában
- Már a kínainál is van olcsóbb munkaerő- az is kínai
- Kínában sem sebezhetetlen a bankrendszer
- India nem akar eurót menteni
- Kínai nyugdíj a tibeti szerzeteseknek-a nyugalom ára
- Elrugaszkodott a japán gazdaság
- Miért segítsen a „szegény” Kína a „gazdag” Európának?
- 14 vádlotton keresnek 40 milliárdot Indiában
- Ha Európa „megfázik”, Kína is „tüsszög”
- 18 milliárd dollárt mosott el az árvíz Thaiföldön
- Ázsiát is veszélyezteti az euró gyöngélkedése
- Ázsiában bíznak a vállalatvezetők
- Bajban a Toyota
- Japán nem hisz az újabb euromentő tervben?
- A kínaiak szerint Európa „eltunyult”
- Kína meghódítására készülnek az Armagnac-termelők
- Kína szerint sikeres volt a G-20-as csúcs
- A gazdag kínaiak új hazát keresnek maguknak és a pénzüknek?
- Kínai főszereplő a G-20 csúcson
- Kegyetlen kínai gazdák a zambiai rézbányákban-pekingi cáfolattal
- Csúcson a kínai külkereskedelem
- Segíts magadon-a kínai elnök az európai pénzügyi válságról
- Görög referendum, kínai aggodalmak
- Pakisztán normalizálja kereskedelmi kapcsolatait Indiával
- Az elsőre mindenki emlékszik-sikeres kínai űrdokkolás
- Sencsen a leginnovatívabb kínai város
- Súlyos börtönbüntetés a csődbe jutott állami tulajdonú vietnami hajógyár vezetőinek
- Gazdasági hírek Magyarországról
- Beton, bor, brand – mit adjunk el Kínának?
- Budapest első Smaragdfája a III. kerületben
- Orbán Kazahsztánban - A keleti nyitás fontosságát hangsúlyozta a kormányfő
- Orbán: Magyarország és Kína stratégiai szövetségesek
- Kínai-magyar megállapodásokat írtak alá
- Szilárd alapokon bővülhetnek tovább a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok
- Kövér László fogadta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettest
- Megkezdte érdemi munkáját a Magyar-Ázsia Társaság (ASHU)
- Martonyi János felszólalása az EU–ASEAN külügyminiszteri találkozóján
- Még idén Pekingbe várják Orbán Viktort
- A magyar külügyminiszter az indonéz demokráciát méltatta
- Martonyi János megkezdte délkelet-ázsiai látogatását
- A kínai Ibusszal szövetkezik Demján
- Magyarországi érdekeltséggel is rendelkező vállalatok vezetőivel tárgyalt Schmitt Pál Szöulban
- Jelentős bejelentéseket várnak Orbán indiai látogatásától
- Megalakult a Magyar-Ázsia Társaság
- Kínába látogat májusban Orbán Viktor
- Hivatalosan is bejelentette járatfelfüggesztését a Hainan
- Feketén-fehéren a kínai gazdaságról
- Magyar szakértők Kína szerepéről
- Németh Zsolt Laoszban
- Indiai nyitás Budapesten
- Ingatlan, energia, mezőgazdaság a kínai-magyar együttműködés fókuszában
- Fellegi Tamás kínai tárgyalásai
- Magyar borászok törik át a kínai Nagy Falat?
- Magyar üzleti lehetőségek Közép-Ázsiában
- Magyar kereskedőház nyílik Bakuban
- Magyar üzletekről Közép-Ázsiában
- A kínai nyitásról Budapesten
- Konkrétumokról Kínában-Fellegi Tamás tárgyalásai
- Fókuszban a gazdaság - Martonyi János Szingapúrban
- Türkmén energia Magyarországnak
- Gazdasági tárgyalások Üzbegisztánban
- Márton napi örömök- Magyar lúdtenyésztők kínai sikerei
- Új kezdet-Martonyi János malajziai tárgyalásai
- Új lendület a magyar-üzbég kapcsolatoknak
- Schmitt Pál Üzbegisztánban
- Magyar üzletemberek, magyar tervek Közép-Ázsiában
- A magyar külügyminiszter Malajziába és Szingapúrba látogat
- Schmitt Pál közép-ázsiai körútra indul
- Fellegi Kínába készül
- Kultúra
- Jeles események Ázsiában május 18-án
- Jeles események Ázsiában május 15-én
- Jeles események Ázsiában május 12-én
- Jeles események Ázsiában május 11-én
- Jeles események Ázsiában május 10-én
- Jeles események Ázsiában május 9-én
- Trafó: Betekintés Pakisztán kultúrájába
- Jeles események Ázsiában május 8-án
- 1500 éves buddhista templom romjait találták meg a Takla Makán sivatagban
- Jeles események Ázsiában május 7-én
- Pakisztáni „nagyon zene” Budapesten
- Jeles események Ázsiában május 5-én
- Indiában kiadják a Lotus Sutra pontos mását
- Buddha csontja a Nagy Áldás ünnepen Hongkongban
- Imával Lady Gaga ellen
- Betiltott egy Macbeth-adaptációt a thaiföldi cenzúra
- 105 éves korában meghalt a Buddha szövetség díszelnöke Kínában
- Észak-koreai zenekar dél-koreai karmester vezényletével játszik Párizsban
- Van-e élet a cunami után?
- Dél-Kelet-Ázsia „legnagyobb kincse” hamarosan a múzeumokba kerülhet
- Peking-London, olimpiai átadás-átvétel Puccini Turandot-jával
- Az Oscar-díjas álomból valóság lett
- Harc a "káros nyugati hatás ellen" a kínai televízióban
- Ismét Magyarországon a Yamato japán dobegyüttes
- A kínai igazságosztó francia sikere
- Koreai Kulturális Központ nyílik Budapesten
- Oscar-díjról álmodik a pakisztáni dokumentumfilmes
- Milliárdos sztárvendég a kínai tv holdújévi műsorában
- Rushdie sem próféta a saját hazájában ...
- Még nem kínai CNN, de valami hasonló
- Élő politikusnak is lehet szobra Indiában, kivéve a kampányban
- Harapós sárkány a kínai újévi bélyegen
- Védjük meg a kínai kultúrát a káros nyugati hatásoktól!
- Bordeaux-i „bukta” a pekingi „vak”borfesztiválon
- A Nyugat felfedezi a "kínai Twitter”-t
- A Watergate-ügy a Tiltott Városban
- Ai Wiewei és a meztelen valóság
- Mozihős lett a mianmari ellenzéki hősből
- Szobrot kap Budapesten a koreai himnusz atyja
- Elesett a tv-reklám a kínai kultúrharcban
- A pakisztáni keresztények imája meghallgatásra talált
- A jakuzák kiűzetése a templomból
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar sanghaji sikere
- Vega Mekka Japánban
- Vámbéry Ármin-emlékév
- Nusu- a kínai nők titkosírásának könnyes titkai
- Először kapott kínai építész Pritzker díjat
- Bulvár
- Hazavitette magát a rendőrökkel a beszélő papagáj Tokióban
- Kampány India egyik legnagyobb városában a közterületen lévő toalettek egyenjogú használatáért
- A „meztelen valóság” zavarta meg a thaiföldi parlament ülését
- Rizsjóslat- Hamarosan egy ázsiai ország nyeri a foci VB-t…
- A Facebook miatt bukott le az olasz maffia főnök Thaiföldön
- 24 madár a gatyában: lebukott a csempész Szingapúrban
- Vita a kínai teniszcsillag szobráról szülőföldjén,Vuhanban
- Sokba kerülhet a „Ferrari élmény” a magamutogató japán autósnak
- Krimi a brunei szultáni udvarban
- FIFA vizsgálat a 10-0 ás Bahrein-Indonézia meccs miatt
- A pakisztáni fővárost vaddisznók ostromolják
- Amikor a munkáját jól végző rendőrség szinte bocsánatot kér
- „Nemszeretem ünnep” lett a szerelmesek napjából Üzbegisztánban
- Drogos pilótát tartóztattak le Indonéziában
- Hindu szélsőségesek a „meztelen valóság” ellen Új-Delhiben
- 350 ezer euróért vették 2010-ben – ma 15 milliót ér Kagawa, a Dortmund japán középpályása
- Véres leopárd kaland Indiában
- Gyilkosság párolt macskahússal Kínában
- Maci mama és a dupla bocsok Kínában
- Ormányos gólgyárosok Nepálban
- Keresd a nőt Észak-Koreában!
- Lehet egy csillaggal több?- vietnami zászlóblama
- Ronda bunda kínai módra
- Bundabotrány kínai módra
- Nem bírta a bangladesi férj az okos asszonyt - megcsonkította
- Kínai halálos injekció a dél-afrikai drogcsempésznek
- Anelka Kínában folytatja
- Guinness rekorder kutyamatuzsálem halála Japánban
- Szuperjárgányok legyalulva Japánban
- Beckhamet az ázsiai masszázs juttatta el a csúcsra
- Robot smasszerek Dél-Koreában
- Óriási lesz-e a kínai „óriás” bora?
- Berágtak a „leanalfabétázott” honatyák az indiai filmcsillagra
- Japán jakuzabiznisz
- Nincs bocsánat Ázsia Berlusconijának Thaiföldön
- SMS cenzúra Pakisztánban
- Nem lesz kényszerkilakoltatás- az indiai elefántoknál
- Adócsalás után pornóvád a kínai ellenzéki ellen
- Kiszabadultak a kínai szexrabszolgák Angolában
- Csempészek szarvashibája- nagy fogás Hong Kong-ban
- Ezerarcú India
- India Brigitte Bardot-ja letette képviselői esküjét
- Gyilkolt a mérgezett liszt Indiában
- Rituális gyermekáldozatot akadályozott meg a rendőrség Indiában
- Egyelőre nem válik valóra az indiai természetvédők nagy álma, a gepárd újrahonosítása
- Az indiai biztonsági erők megölték a maoista lázadók egyik parancsnokát Assam államban
- Nincs törvényi akadálya a nemet változtató műtétnek Indiában
- A méhek a maoistákkal vannak...
- Szabadon engedték az indiai maoisták Chhattisgarh államban az elrabolt helyi főtisztviselőt
- Iszlám szélsőségesek megöltek egy indiai katonát Kasmírban
- Elment a hajó
- Legalább száz halálos áldozata van az indiai kompkatasztrófának
- Súlyos kompkatasztrófa Indiában
- Indiában ezúttal egy ellenzéki politikust ítéltek el – korrupció miatt
- Minőségi fogolycsere Indiában?
- Kilenc francia turistát letartóztattak Indiában „maoista aktivitás” gyanújával
- Peren kívüli pénzes egyezség az olasz-indiai vitában
- Újabb csapás az indiai kormányzó pártra: szexbotrányba keveredett a Nemzeti Kongresszus szóvivője
- Ismét emberrablással hallatnak magukról az indiai maoisták
- Sikerrel próbálta ki nagy hatótávolságú hordozó rakétáját India
- Ne házasodj baloldalival – adta ki az ukázt tagjainak a nyugat-bengáli uralkodó párt vezetése
- Nagy hatótávolságú hordozórakéta kipróbálására készül India
- A politikai vagy a vallási fanatikusok a rosszabbak?- biztonsági kihívások Indiában
- Karikatúra-tortúra – Indiában
- Második olasz túszukat is szabadon engedték az indiai maoisták
- Lassan, de biztosan terjed a sertésinfluenza Indiában
- Áll az alku!- megállapodás a hindu papok javadalmazásáról
- Biztató mosolyok és kézfogás, de kevés konkrétum az indipakisztáni csúcson
- Egy orosz atommeghajtású tengeralattjáró az indiai flotta új büszkesége
- Elhalasztott kivégzés Indiában
- Az indiai hadsereg felszerelése 97 százalékban elavult – állítja a vezérkari főnök
- 15 rendőrt öltek meg az indiai maoista lázadók
- Hárommillió dollárnyi csúszópénzt ajánlottak az indiai vezérkari főnöknek
- Ezúttal Új-Delhiben gyújtotta föl magát egy tibeti aktivista
- Szabadon engedték egyik olasz túszukat az indiai maoisták
- Ismét halálos áldozatai vannak Indiában a sertés influenzának
- Hirtelen szívhalál a focipályán Indiában
- Csak egy WC-t követelt végül 10 ezer dollárt nyert az indiai nő
- Balesettel „debütált” az indiai vasúti miniszter
- Tárgyalódelegációt jelöltek ki az indiai maoisták – a tét az olasz túszok kiszabadítása
- Két olasz turistát ejtettek túszul az indiai maoista gerillák
- Több a mobiltelefon, mint a vízöblítéses illemhely Indiában
- India kémrepülőgépeket vásárol 1 milliárd dollárért
- A büntetett előélet nem akadály Indiában
- A Tata Motors megvenné a svéd SAAB-ot
- Katasztrofális kongresszusi szereplés Uttar Pradesh-ban
- Azonnali gyapot exportstop Indiában
- Vége a választásnak - elkezdődött a „szobor kitakarás” Uttar Pradesh-ban
- Nem áll nyerésre a Kongresszus Párt Uttar Pradesh-ban
- Ki lopja a vizet a Brahmaputrából?
- Indiában is állomásoznak amerikai terrorelhárító erők
- Az indiai telefonbotrány miatt hoppon maradhat 70 millió mobilos
- Korrupciós szag árad a takarmánygőzölő gépből - India Bihar államában
- Vita az indiai kormány és a legfelsőbb bíróság között a homoszexualitásról
- Kalkutta bekékül
- A Loch Ness- i szörny Karacsiban
- Kína a Nagy Fal mögött
- Kínai-japán tárgyalások kezdődtek a Senkaku-szigetekről szóló vita rendezésére
- Harc az állambiztonsági szolgálat ellenőrzéséért Kínában
- A gyanakvás háromszöge a Csendes-óceán térségében
- Peking: idegenrendészeti razzia
- Kínai tiltakozás a Dalai Láma londoni látogatása ellen
- Kína cáfolja, hogy meg akarta volna ölni a Dalai Lámát
- Jégeső és özönvíz: 40- en meghaltak és 18- an eltűntek Észak Nyugat Kínában
- Kína az EU gazdasági ellenfele!
- Francia luxus kínai milliárdosoknak Hainan szigetén
- Kína-ellenes tüntetés Manilában a szigetvita miatt
- Nincs előrelépés a háziőrizetből megszökött kínai emberi jogi aktivista ügyében
- Tovább élesedik a területi vita Kína és a Fülöp-szigetek között
- Öngyilkos merénylet Kínában kisajátítás miatt
- Elfogták és Kínába szállították a Mekong csempészkirályát
- Ai Wei Wei 2,4 millió dolláros adóhátralék ügye a bíróságon
- A háziőrizetből megszökött kínai ügyvéd aggódik a családjáért
- Újabb szóváltás Kína és a Fülöp-szigetek között egy homokzátony hovatartozásáról
- Peking: bye bye Al Dzsazira!
- A kínai hadügyminiszter az amerikai "repülő tigrisekkel" találkozott Arlingtonbam
- A kínaiak számára az új francia elnök teljesen ismeretlen politikus
- Az Egyesült Államok gazdasági téren Indiát „ellensúlynak” tekinti Kínával szemben
- Egy elmaradt sajtótájékoztató története
- Washingtoni kongresszusi bizottság ülésén kapcsolták élőben a kínai ellenzéki ügyvédet egy pekingi kórházból
- A kínai ellenzéki ügyvéd családjával emigrálni akar az USA-ba
- Új típusú kapcsolat kell Kína és az Egyesült Államok között!
- Pekingben az ellenzéki ügyvéd „saját akaratából” elhagyta az USA nagykövetséget
- A világnak szüksége van a nyugati észre és a keleti bölcsességre - írja Kína leendő kormányfője a Financial Times-ban
- Li Ko-csiang, a leendő kínai kormányfő Budapesten- Benda László cikke
- Kínában épül majd a Titanic II
- Amerikai védelem alatt áll a háziőrizetből megszökött kínai ügyvéd
- Kína kikötőépítésére készül az egyik vitatott hovatartozású Dél-kínai- tengeri szigeten
- Megszökött a háziőrizetből a „mezítlábasok ügyvédje” Kínában
- Po Hszi Laj rendőrei még Hu Csin tao elnököt is lehallgatták!
- Kína figyelmezteti Észak-Koreát
- Bíróság előtt a Kínai Labdarúgó Szövetség volt elnöke – a bundabotrány eddigi legmagasabb rangú vádlottja
- Megbüntetik a „földspekuláns” vukani vezetőket – állítja a hivatalos kínai hírügynökség
- Peking stratégiája ellentmondásos és következetlen a Dél-kínai-tenger „szigetvitáiban”
- Kínai-orosz tengeri hadgyakorlat a Sárga-tengeren
- Némi enyhülés a kínai-vietnami területi vitában
- Egyelőre megmenekült a kivégzéstől a csalással vádolt 31 éves kínai üzletasszony
- Két újabb tibeti öngyilkos tűzhalála Kínában
- Harminc év börtön egy kínai orvhalásznak egy dél-koreai határőr meggyilkolásáért
- „Ferrari herceg” okozta Po Hszi Laj bukását?
- Tokió megvenné a Senkaku szigeteket, melyeket Diaojü néven Kína és Tajvan is magának követel
- A káderek körme alá nézne a kínai kormányfő
- Pekingnek nem tetszik - hadgyakorlatok a Dél-kínai tengeren
- Kína nyugalomra szólít fel az észak-koreai rakétakísérlet után
- Kétmillió dolláros korrupciós ügy Kelet Kínában
- Új, szigorú szabályok Kínában az iskolabuszokra
- Krimibe illő fordulatok a kínai hatalmi harcban
- A „kínai Szaharov” halálára
- A Tienanmen téri diákmozgalom vezérei szeretnének hazalátogatni Kínába
- Tankönyvégetéssel tiltakoznak az érettségiző diákok a vakáció hiánya ellen Kínában
- Kiszabadult a kalózok fogságából a kínai teherhajó
- Kalózok fogságában egy kínai hajó
- A kínai Twiter, a Sina Weibo új sztárja az USA pekingi nagykövete
- Ai Veivei: a kínai hatóságok utasítására végetért az önmegfigyelés
- Pekingből Szöulba érkezett 5 észak-koreai menekült
- Saját magát figyeli meg a kínai ellenzéki művész Ai Veivei
- Újabb fejlemény a pekingi hatalmi harcban – letartóztatták Kína egyik leggazdagabb emberét
- „Stratégiai bizalmatlanság” az USA és Kína között- pekingi professzor könyve Amerikában
- No comment!- Kínában
- Fáziskésésben: kínai- japán egyeztetés Észak-Koreáról Pekingben
- Hogyan halt meg Neil Heywood Csungkingban?
- Újabb tibeti élő fáklya Dél-Nyugat Kínában
- Halálra ítéltek egy ujgur „terroristát” Kasgarban
- Szükségem van önökre –Kína közbenjárását kérte Szíriában Kofi Annan
- 40 órás kihallgatás a tigris székben: újabb részletek a hatalmi harcról Kínában
- Leung Chun ying nyerte a választást Hongkongban
- Náci nézetekkel vádolja a dalai lámát a kínai sajtó
- Hatalmi harc Kínában: lehet, hogy bíróság elé kerül Csungking leváltott vezetője?
- Kínával minden holtponton van"- nyilatkozta Tibet „kormányfője” a Le Figaronak
- Vita Kína és Észak-Korea között a tervezett műhold felbocsájtás miatt?
- Tibeti temetésből tiltakozó tüntetés Csinghaj tartományban
- Kína szorosabb kapcsolatra törekszik Izraellel
- A csungkingi „Vörös Herceg” furcsa náthája- leváltották Po Hszi Lajt
- A cenzúra határait teszteli egy hivatalos kínai újság
- Frakcióharc Kínában a kormányzó Kommunista Párt őszi kongresszusa előtt?!
- A kínaiak lendíthetik föl a téli sportok piacát
- Kínai humanitárius segély Szíriának
- Kutyaszorítóban a kínai sztárzsaru
- Kínában a kivégzett elítéltek jelentik a fő „nyersanyagforrást” a szervátültetésekhez
- Először vezeti az IMF titkárságát kínai szakértő
- Hillary Clinton: Kína felemelkedése jó Amerikának!
- Újabb tibeti tűzhalál a kínai nemzetgyűlés időszakára időzítve
- Pekingben megkezdődött az őszi vezetőségváltás előtti utolsó parlamenti ülés
- Tibeti családanya önkéntes tűzhalála Kínában
- Kína üdvözli az USA- észak koreai megállapodást
- Műemlékhidat loptak Kínában
- Pénzügyi botrány a new yorki kínai közösségben
- Zavargások Kína ujgur többségű tartományában
- Medvekínzás kínai gyógyszergyárakban?!
- Munkatábor „hamis információ terjesztéséért” Kínában
- Kínai cáfolat: nem lőttünk vietnami halászhajóra!
- Rés a Nagy Kínai Tűzfalon
- A kínai nagyvárosok továbbra is zárva maradnak a belső migránsok előtt - legalábbis elvben
- Kína elkezdte az észak-koreai menekültek visszatoloncolását
- Tibeti újév- rendkívüli kínai készültség
- Kínában újságírónak lenni – nem veszélytelen mesterség
- Bírók bundabotránya a kínai futballban
- Afganisztán végtelen háborúja
- A béke üzenetét közvetítené hazájába az olimpiára készülő afgán taekewondós
- Ausztrália, katonái kivonása után, pénzügyi támogatást nyújt az afgán kormánynak
- Kilenc halálos áldozatot követelt egy piaci robbantás Észak-Afganisztánban
- A Karzai kormány támogatja a francia kivonási menetrend felgyorsítását
- Már az ENSZ is aggódik az afganisztáni iskolák veszélyeztetettsége miatt
- A nyílt utcán lőtték le Karzai elnök közeli tanácsadóját, aki tálib vezetőkkel tárgyalt
- Ismét egy afgán katona tüzelt a nemzetközi erő tagjaira
- Washington a NATO-n belüli szolidaritási kötelezettségre emlékezteti az új francia elnököt
- A nemzetközi erők újabb kínos melléfogása Afganisztánban
- Az új francia elnök és az „afgán dosszié”
- Ismét egyenruhás afgán ölt meg egy NATO katonát
- Fél éven át kínozta új családja a 15 évesen férjhez kényszerített afgán lányt
- Európai célpontok az al Kaida titkos terveiben
- Obama Kabulban-villámlátogatás robbantásokkal
- A kandahári kormányzó tíz élete
- Ismét egyenruhás afgán ölt meg egy NATO katonát
- Véglegesítették az amerikai -afgán együttműködési egyezmény szövegét
- 10 000 kg robbanóanyagot találtak öt tálib harcosnál Kabulban
- Társát akarta feladni 100 dollárért, de ő maga jutott börtönbe
- Újabb kínos botrány ronthatja tovább az amerikai-afgán viszonyt
- Karzai elnök minimum évi két milliárd dollárt vár az Egyesült Államoktól a 2014-es kivonulás után
- Ausztrália felgyorsítja afganisztáni kivonási menetrendjét
- Karzai dicséri az afgán fegyveres erőket és bírálja a NATO-t
- Robbanások és tűzharc Kabul belvárosában – „nagyobb volt a füst, mint a láng”
- Robbanások és tűzharc Kabul belvárosában
- A békeközvetítői szerep apáról fiúra száll Afganisztánban
- Feszített a hatalomátadási menetrend Afganisztánban – Karzai módosítaná
- Ausztráliába készültek, de csak Indonéziáig jutottak az afgán menekültek
- Elkezdődött a tálibok tavaszi hadjárata
- Afgán-amerikai megállapodás az ellentmondásos éjszakai kommandós akciókról
- Egyre aktívabbak a tálibok Afganisztánban
- Gyilkos tálib akciók Afganisztán eddig viszonylag biztonságosnak tartott körzeteiben is
- A tálibok nem szivárogtak be az afgán hadseregbe és rendőrségbe – a NATO szerint
- A kandahari tanú: több amerikai katona gyilkolt
- Kilenc társával végzett egy afgán rendőr
- A háború az interneten is zajlik Afganisztánban
- Ismét egyenruhás afgán támadott NATO-katonákra
- Afgán rendőröket és egy külföldi katonát ölt meg egy út menti bomba Kandahar környékén
- Kártérítést kapnak Afganisztánban az amerikai törzsőrmester áldozatainak családtagjai
- Előre megfontolt gyilkosság miatt emeltek hivatalosan is vádat az Afganisztánban lövöldöző amerikai törzsőrmester ellen
- Afganisztánban kiképzett al Kaida harcos a toulouse- i lövöldöző?
- Szisztematikus kínzás zajlik az afgán börtönökben – állítja egy emberi jogi szervezet
- Internetes kávézó csak nőknek Kabulban
- Lakóházra zuhant egy török helikopter Kabulban
- Az Egyesült Államok nem akar változtatni az afganisztáni kivonási menetrenden
- Kiszabadult a pakisztáni tálibok fogságából egy svájci házaspár
- Kuvaitba szállították azt az amerikai katonát, aki pár napja 16 civilt ölt meg
- Kritikus fázisban az afganisztáni NATO misszió
- Az afgán parlament nyilvános pert követel a 16 civil meggyilkolása ügyében
- Vaktában lövöldözött és 16 civilt ölt meg egy amerikai katona Afganisztánban
- Afgán parancsnokság alá kerül az az amerikai börtön, ahol a Koránégetés történt
- Féltékeny felesége révén az al-Kaida juttatta volna amerikai kézre Bin Ladent?!
- Pókerjátszma Kabulban, avagy mélységesen mély a korrupció kútja Afganisztánban
- A tálibok egy rendőrőrs teljes személyzetével végeztek
- Hat brit katona halt meg Afganisztánban
- Most nem öngyilkos merénylő, hanem a lavina ölt meg 39 embert Afganisztánban
- Javában zajlik a közös afgán-amerikai vizsgálat a Koránégetés ügyében
- Afganisztánban folytatódik a Koránégetés miatti bosszúhadjárat - a NATO két katonáját lőtték le
- Öngyilkos robbantás a kelet-afganisztáni Jalalabad repülőterén
- Két amerikai tisztet lőttek le az afganisztáni belügyminisztériumban
- A Koránégetés miatti afganisztáni tiltakozás folytatódott – újabb halálos áldozatokkal
- Halálos áldozatok Afganisztánban a Koránégetés után
- Pakisztáni csomópontok
- A Vöröskereszt két újabb pakisztáni nagyvárosban függeszti fel tevékenységét
- Egyre nagyobb veszélyben a Pakisztánban dolgozó segélyszervezetek
- Megöltek egy magas rangú pakisztáni rendőri vezetőt
- Idő előtt távozik posztjáról az USA pakisztáni nagykövete
- Clinton Indiában: Pakisztánnak többet kell tennie a terrorizmus elleni harcban!
- Karóra tűzött emberi fejek egy északnyugat-pakisztáni városban
- „Az életem az ön kezében van, elnök úr!”- amerikai fogoly videója az al Kaidától
- Dróncsapás egy tálib kiképző központra Pakisztán észak-nyugati részén
- 17 embert ölt meg a tálib öngyilkos merénylő egy északkelet-pakisztáni piacon
- 17 ember halt meg Pakisztánban buszbalesetben
- Még mindig csaknem hárommillió afganisztáni menekült él Pakisztánban és Iránban
- A pakisztáni titkosszolgálat vezette Oszama Bin Laden nyomára a CIA t?!
- Gengszterháború Karacsiban
- Véres zsáknyi üzenet maradt a brit orvosból Pakisztánban
- Baráti tűz, fagyos viszony
- Politikai győztesként került ki az ellene indított eljárásból a pakisztáni kormányfő
- Oszama Bin Laden özvegyei és árvái úton Pakisztánból Szaúd -Arábia felé
- Salamoni ítéletet Pakisztánban: a kormányfő bűnös - de semmilyen tényleges büntetést nem kapott
- Alig egy héttel India után Pakisztán is rakétakísérletet hajtott végre
- Pakisztánban átvizsgálják a magánlégitársaságok gépeit
- Egy Boeing 737-es valamennyi utasa életét vesztette az Iszlamabad melletti légi katasztrófában
- Harcmező a hómezőn
- 400 foglyot szabadítottak ki a tálibok egy pakisztáni börtönből
- Ötéves pakisztáni menyasszony Nagy Britanniában
- Gyilkos lavina a világ legmagasabb fekvésű harcmezőjén, Kasmírban
- „Szabadon dolgozhatunk Pakisztánban!”- mondta a 10 millió dolláros terroristavezér
- Pakisztáni határőröket ölt meg egy Afganisztánból érkezett tálib kommandó
- „Indipakisztáni” csúcstalálkozó is lesz a magánlátogatáson
- Öt év óta először látogat Indiába pakisztáni államfő
- Olvadás az utóbbi időben eljegesedett amerikai-pakisztáni viszonyban
- A pakisztáni parlament amerikai bocsánatkérést követel a novemberi „baráti tűzért”
- Oszama Bin Laden Obama megölésére készült
- Háborús méretű hadműveleteket indított a pakisztáni hadsereg a tálibok ellen
- Pofozkodás egy pakisztáni börtönben: Oszama Bin Laden özvegyei összeverekedtek
- Gyilkos dróncsapás Pakisztán törzsi területén
- Pakisztánban betiltottak egy szélsőséges iszlamista szervezetet
- Új kémfőnök Pakisztánban
- Pakisztánban eljárás indult Oszama Bin Laden három özvegye ellen
- Új fázisban a jogi csatározás a pakisztáni legfelsőbb bíróság és a kormány közöt
- Újra látható a BBC Pakisztánban
- Leváltották a pakisztáni tálibok főparancsnok-helyettesét
- Nemzetközi elfogatóparancs Musharraf volt pakisztáni elnök ellen
- Indiában forgatják az amerikai filmet Oszama Bin Laden pakisztáni haláláról
- 55 halott néhány órán belül Pesavar környékén
- A kormányzópárt győzelme várható a pakisztáni szenátusi választáson
- Pengeváltás a legfelsőbb bíróság és a mindenható titkosszolgálat között Pakisztánban
- Néhány pakisztáni katonai vezető tudta, hol bujkált Oszama Bin Laden
- Pesavar: szinte ostromállapotban
- Japán a katasztrófák után
- Japánban rendezik az „Ujgur Világkongresszus” ülését
- Japánban több pelenkát használnak a felnőttek, mint a csecsemők
- Egy halálos áldozata is van a Tokió közelében tomboló tornádónak
- Japán pillanatnyilag „atommentes”
- 9000 amerikai tengerészgyalogost vonnak ki Okinawa szigetéről
- Felmentette a „Sötétség Fejedelmét” egy japán bíróság
- Japán teljesen „atommentessé” válhat – legalábbis ideiglenesen
- Az alaszkai partoknál süllyesztették el a „cunami szellemhajót”
- A halálos sugárzási dózis tízszeresét mérték az egyik fukusimai reaktor belsejében
- A japánok 80 százaléka végleg szakítana az atomenergiával
- Japán szigorítja a cézium határértékeket
- Vészesen magas a radioaktivitás Fukusima zárt övezetében
- Már a hó is sugárveszélyes – legalábbis sokak szerint Japánban
- Geiger számlálóval felszerelt majmok és vaddisznók mérik a sugárzást Fukusima környékén
- Szemétben fuldokolnak a cunami sújtotta kormányzóságok Japánban
- Szerkesztőségünk ajánlja
- Műhold Kim Ir Szen századik születésnapjára
- A Ranthambore park vadőrei az elkóborolt nőstény tigris nyomában
- Srinagarban az első számú közellenség a kóbor kutya
- A botrányok után teljesen átvilágítják a Kínai Vörös Kereszt Alapítványt
- Amerikai kémrepülőgépek felügyelik majd a dél-koreai nukleáris biztonsági csúcsot
- Verőlegényt vegyenek!- börtönnel zárult a netes verőlegény-árverés
- Történelmi fordulópont: idén Ázsia többet költ fegyverkezésre, mint Európa
- A plasztikai műtétek és a luxusautók buktatták le a csaló indonéz bankár asszonyt
- Kelet-Timor első elnökét gyászolja
- Öt kínai a szupergazdagok listáján
- Nincs kegyelem a terroristáknak a Hszincsiang-Ujgur Tartományban!
- Iránnak dolgozó indiai újságíró az izraeli diplomaták elleni akció tettese?
- Csökken a hongkongi brókerek ebédideje
- Kim Dzsong Un Panmindzsonban
- Ázsiai csempészhálózatot lepleztek le az amerikai hatóságok
- Tigrisfalva Indiában
- Akció a gyerekkoldulás ellen Kína leggazdagabb városában, Sanghajban
- Diktátorok szerelmi élete, avagy mire jó a kéjkommandó Észak-Koreában?
- Arat a magányos halál Japánban
- 56 cm magas nepáli férfi: én vagyok a legkisebb a világon!
- Újabb japán csillag az európai „futballégbolton”
- Két magyar blogger a Nagy Fal mögött
- Peking eldugott kincsei - a hutongok
- Pudlik az űrből?
- A Nagy Fal
- Hongqiao vasútállomás – Sanghaj
- Élet a Qibao-városrészben
- Teaházak Qibao-ban
- A kínai gyorsvasútfejlesztések
- Városi konyhakertek
- Közép-Európa és a baranyai lehetőségek Jinhuában
- A hajnali Sanghaj
- Yiwu, a „nagykerváros”
- Az építőipar és az üresen álló épületek
- Afrika tanulmányok Kínában
- Egy ebéd margójára
- Vasúton
- Megérkezés, beköszönés - Sanghaj és Jinhua
- Indul a Nagy Fal projekt
- Egy magyar blogger Kínából
- Még egy magyar blogger Kínából
- Mire jó ez az egész?
- Egy félsziget, két Korea
- Kopasz gyerek Buddhák a kolostorokban Dél-Koreában
- Japán, Kína és Dél-Korea ismét figyelmeztette Észak-Koreát
- „Emberi maradványos” kapszulákra bukkantak a dél-koreai vámosok
- Tűz ütött ki egy dél-koreai karaoke bárban
- Az ENSZ három észak-koreai céget büntet, nem negyvenet
- Észak-Korea zavarja a polgári repülés GPS rendszerét Dél-Koreában
- Elég volt a provokációkból – üzeni Észak-Koreának az amerikai elnök és a japán kormányfő
- Dél-koreai „hálóban” a kínai halászok a Sárga-tengeren
- Észak-Korea „kamu” rakétákat vonultatott fel a phenjani díszszemlén
- USA műhold felvételek: Észak-Korea újabb atomkísérletre készül!
- A kínai államfő szerint országa a béke és a stabilitás érdekében működik együtt Észak-Koreával
- Egyre militánsabb retorika a két Korea szópárbajában
- Tömeggyűlés Észak-Koreában: rendezzük a számlát Dél-Korea elnökével!
- Dél-Korea is fegyverkezik
- Kína: csak a párbeszéd jelenthet megoldást Észak-Korea ügyében!
- Észak-Korea nem fogadja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit?
- Kim Dzsong Un: úton vagyunk a végső győzelem felé!
- Péntek 13- teljes kudarc a rakétakilövés Észak-Koreában
- Meglepetésre a kormányzó konzervatív párt nyerte a parlamenti választásokat Dél-Koreában
- Kim Dzsong Il végrendelete: az atomfegyver a béke záloga a koreai félszigeten!
- Címhalmozás - a hadsereg után már a párt első embere is Kim Dzsong Un
- Twitteren és Facebookon tudósíthatnak a külföldi újságírók az észak-koreai rakétakilövésről
- Lemondott a dél-koreai rendőrfőnök
- Észak-Korea külföldi tudósítóknak is megmutatta, mije van
- Elég volt a gulágból Észak-Koreában is
- Észak-Korea vezetői tanácskoznak a rakétakilövés előtt
- Észak-Korea szerint indokolatlan „túlreagálás” amerikai részről az élelmiszersegély leállítása
- Észak-Korea kitart: lesz rakétakilövés!
- Enyhülni látszik a kínai szigor az észak-koreai menekültekkel szemben
- Washington felfüggesztette az Észak-Koreának szánt élelmiszersegélyt
- Fordulat?- Kínát élénken aggasztja Észak-Korea rakétakísérlete!
- Obama figyelmezteti Észak-Koreát
- Dél-Korea segít Északnak- egy feltétellel
- Obama a „szabadság frontján,” a két Korea határán
- Japán felkészül a „békésnek” beharangozott észak-koreai űrkísérletre
- Észak-Korea éhen maradhat, ha ragaszkodik a műholdhoz
- A három haderőnem közös hadgyakorlatán vett részt Észak-Korea ifjú vezére
- India Ünnepe Budapesten
- Kannibalizmus Észak-Koreában
- Kína megduplázta az exportálható ritka földfém mennyiségét
- Pillantás a világ legdrágább családi házába
- A változás újabb jele Mianmarban: szabadon ünnepelhették a melegek a homofóbia elleni világnapot
- Újra növekvőben a japán gazdaság
- Súlyos buszbaleset Vietnamban
- Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a Kanadából kiadott kínai "csempészkirályt"
- Az Egyesült Államok nagykövetet küld Mianmarba, de még nem oldja föl az szankciókat
- Japán rakéta állított Föld körüli pályára egy dél-koreai műholdat
- A mérgezett föld lehet a titokzatos vietnami bőrbetegség oka
- Hatalmi harc Kínában: a halhatatlanok is halandók olykor...
- Németország 2014 után évente 150 millió eurós támogatást nyújt Afganisztánnak
- Ismét tragédiába torkollott a kambodzsai földvédők harca
- Rekordot dönt az arany iránti kereslet Kínában
- Alkoholt és kaviárt csenő utaskísérők, táppénzcsaló pilóták az Air Indiánál
- Jeles események Ázsiában május 18-án
- Kambodzsában találták meg a kínai hatalmi harcok egyik koronatanúját
- A vak kínai emberi jogi aktivista és családja két hét múlva megkapja az útlevelet
- Kínos melléfogás a tengeren- Kínai halászok észak-koreai fogságban
- Két hónappal a szökés után vígan úszkál a tokiói öbölben a szökött pingvin
- Véres tűzharc egy tartományi kormányzóság épületében Afganisztánban
- A kínai bajnokcsapathoz szerződött Marcelo Lippi
- Mexikói fivérek a malajziai siralomház kapujában
- Focilabdát, kutyamaradványokat és gyerekruhát is találtak az ausztráliai „terrorista” krokodil gyomrában
- Eltűntek a „rehabilitált Tamil Tigrisek”
- Házkutatás a volt főkormányzónál
- Végveszélyben a szumátrai elefánt
- Beton, bor, brand – mit adjunk el Kínának?
- Változóban Pakisztán Amerika-politikája
- India kevesebb olajat vásárol Irántól
- 18 hónapos " terroristát" szállítottak le a repülőgépről indulás előtt Amerikában
- Veszélyben Lady Gaga dzsakartai fellépése
- Miki egér és a melegházasságok Japánban
- Korrupciós botrány India nemzeti sportjában, a krikettben
- Óvadék ellenében szabadlábon a volt mongol elnök
- A mérgezett föld lehet a titokzatos vietnami bőrbetegség oka
- Két év alatt talpra állt a Japan Airlines
- Kényes küldetésben Mianmarban a dél-koreai elnök
- Egyre élesedik a konfliktus az Air India vezérkara és a pilóták között
- Nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak a sri lankai hatóságok
- Jeles események Ázsiában május 15-én
- Légikatasztrófa Nepálban - 15 halott, 6 túlélő
- Megkezdődnek a tárgyalások a szabadkereskedelmi egyezményről Kína, Japán és Dél-Korea között
- Kísért a lezáratlan és tisztázatlan múlt Bangladesben is
- Spóroljatok az árammal – ezzel a felhívással fordul a japán kormány a háztartásokhoz és az ipari felhasználókhoz
- Veszélyes vizeken egy lakatlan sziget környékén
- Egyre „lomhább” az indiai növekedés
- Botrány a Pentagonban, mert a hadiakadémián egy tanár „totális háborút” sürgetett az iszlám ellen.
- Az áremelkedés és a gazdasági növekedés is lassuló tendenciát mutat Kínában
- Budapest első Smaragdfája a III. kerületben
- A rossz eredményre panaszkodik a Panasonic
- Jeles események Ázsiában május 12-én
- Lebuktak a pókerező, piáló, bagózó dél-koreai buddhista szerzetesek
- Rekord vesztességgel zárta az évet a Sony
- Jeles események Ázsiában május 11-én
- A tőzsde kedvezően reagált a TEPCO de facto államosítására
- Aggasztó méreteket ölt a kambodzsai „földvédők” elleni erőszak
- Jeles események Ázsiában május 10-én
- Megtalálták az Indonéziában lezuhant orosz gép maradványait
- Kína üzembe helyezte első igazi mélytengeri kőolajfúró-tornyát
- Az IMF szerint a mianmari gazdaságban hatalmas növekedési lehetőségek rejlenek
- Tűz egy nagyáruházban a Fülöp-szigeteken
- Kína jüannal fizet Iránnak a nyersolajért
- Folytatódik a pilóták sztrájkja az Air Indiánál
- A helyi lakosság is részesülni akar az olajgazdagságból Nyugat-Burmában
- Már nemcsak Nobel-békedíja, hanem útlevele is van Aung San Suu Kyinek
- Tragédia Thaiföld legmagasabb épületén
- Jeles események Ázsiában május 9-én
- Újabb gondok az Air India légitársaságnál a „Dreamliner” miatt
- A General Electric is Kínában látja a jövőt
- Rendőri őrizetben a „pokol tüzével” fegyelmező bangladesi tanárnő
- Trafó: Betekintés Pakisztán kultúrájába
- Meghalt a börtönben a felségsértő SMS-ekért 20 évre ítélt thaiföldi férfi
- Jeles események Ázsiában május 8-án
- Kambodzsa leállítja a trópusi erdők kiárusítását
- 1500 éves buddhista templom romjait találták meg a Takla Makán sivatagban
- Elsodort násznép - újabb váratlan, pusztító árvíz Dél-Ázsiában
- A váratlan nepáli árvíz valószínűleg több tucat emberéletet is követelt
- Jeles események Ázsiában május 7-én
- Súlyos ipari baleset Thaiföldön
- Pakisztáni „nagyon zene” Budapesten
- Kritikus pillanatban látogatott Bangladesbe Hillary Clinton
- Kiújultak a harcok a mianmari kormányerők és a kacsin gerillák között
- Váratlan és halálos árvíz Nepálban
- Dél-Korea továbbra is bízik a nukleáris energiában
- Lemondott a Coca Cola palackozójának vezérigazgatója Kínában a klórügy miatt
- Egy elmaradt sajtótájékoztató története
- Még mindig kísért a polgárháborús múlt Sri Lankán
- Fordulópont közelében a nemzeti megbékélés Nepálban
- Jeles események Ázsiában május 5-én
- A „pokol tüzével” ösztökélte imádságra tanítványait egy bangladesi tanár
- Orbán Kazahsztánban - A keleti nyitás fontosságát hangsúlyozta a kormányfő
- 97 éves korában szerzett orvosi diplomát egy férfi Ausztráliában
- Japánban leáll az utolsó nukleáris erőmű is
- A tanulmányaikat befejező kelet-ázsiai fiatalok 90 százaléka rövidlátó
- Indiában kiadják a Lotus Sutra pontos mását
- Már a legendás angol gabonapehely is „kínai”
- Hazavitette magát a rendőrökkel a beszélő papagáj Tokióban
- Olajozott nemzetközösségi játékok- a rendőrég nem tréfál Indiában
- Hogyan került a Tamil Tigrisek lobogója az állami tv-be?
- Látványosan növeli amerikai eladásait a Toyota
- A kormány bevezeti a minimálbért a választásokra készülő Malajziában
- Japán készül a „posztnukleáris” korszakra
- Káosz Dakkában
- A robotrepülő: legális, etikus és szükséges fegyver – mondja Obama egyik vezető tanácsadója
- Nemzetközi kampány egy börtönben lévő afgán újságíró kiszabadításáért
- Egyre biztatóbbak a kínai feldolgozóipar mutatói
- Orbán: Magyarország és Kína stratégiai szövetségesek
- Kínai-magyar megállapodásokat írtak alá
- Szilárd alapokon bővülhetnek tovább a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok
- Kövér László fogadta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettest
- Engedett a burmai ellenzék esküügyben
- Klórszennyezettség miatt bezártak egy Coca Cola gyárat Kínában
- Rekordok a vasúti forgalomban a háromnapos ünnepen Kínában
- Fürtös bombákra bukkant Sri Lankán az ENSZ egyik szakértője
- Folytatódik a „Népi Napilap” tőzsdei sikertörténete
- Durvul a munkavita az Apple legfontosabb kínai beszállítójánál
- Megkezdte érdemi munkáját a Magyar-Ázsia Társaság (ASHU)
- A Kentucky Fried Chicken 8,3 millió dollárt fizet egy szalmonella mérgezés áldozatának
- Diplomáciai „nagy hétvége” Mianmarban
- Könnygázzal, vízágyúkkal verték szét Malajziában az utóbbi évek legnagyobb tüntetését
- Orosz- kínai kereskedelem: 27 szerződés, 15 milliárd dollár
- Bíróság előtt azok a kazah rendőrök, akik decemberben tüzet nyitottak a tüntetőkre
- Megölték az egyik legismertebb kambodzsai természetvédőt
- A japán központi bank újabb gazdaságélénkítő lépést tett
- A Samsung megelőzte a Nokiát: már a dél-koreai cég adja el a legtöbb mobiltelefont a világon
- Martonyi János felszólalása az EU–ASEAN külügyminiszteri találkozóján
- Még idén Pekingbe várják Orbán Viktort
- Az indonéz ércexport tilalma miatt drágulás várható
- Lassan beindul a dél-koreai gazdaság
- Történelmi ítélet Indiában: a bíróság felbontott egy gyerekkorban kötött házasságot
- Tajvani állampolgárok – de Kínának dolgoztak az Amerikában lebukott kémek
- A magyar külügyminiszter az indonéz demokráciát méltatta
- Egymilliárd eurós kínai befektetési alap Közép és Kelet-Európában
- 10 év alatt megtízszereződött a drogozó amerikai katonák száma Afganisztánban
- Sikerült befogni Uttar Pradeshben a szökevény tigrist
- Új maláriagyógyszert dob piacra egy indiai cég
- Indiát a piaci leminősítés fenyegeti
- Kínába „delokalizálják” a híres angol sportkocsigyártó céget, a Lotus-t, állítja egy brit parlamenti képviselő
- Rovarirtó a teás zacskóban, Kínában - a Greenpeace vizsgálata szerint
- Hat veszteséges hónap után újra profitot termel az LG
- Buddha csontja a Nagy Áldás ünnepen Hongkongban
- Tíz katonát öltek meg a kommunista lázadók a Fülöp-szigeteken
- Kampány India egyik legnagyobb városában a közterületen lévő toalettek egyenjogú használatáért
- Vitatott amnesztia a láthatáron Nepálban
- Hazara kisebbségi nőtüntetés a szunnita terror ellen Beludzsisztán fővárosában
- Véres tüntetés halottakkal és sebesültekkel Bangladesben
- „Keleti Szél”-lel szárnyal a Renault Kínában
- Martonyi János megkezdte délkelet-ázsiai látogatását
- Antraxos boríték Franciaország dzsakartai nagykövetségén
- Újabb kínai beruházásokra készül a Honda
- A frissen megválasztott burmai ellenzéki képviselők nem vettek részt a parlament nyitó ülésén
- Még csökken a kínai feldolgozóipar teljesítménye, de már a javulás jelei is érzékelhetők
- Kínai kormányfő: az európai adósságválság esély az integráció erősítésére!
- Vallási villongások a láthatáron Sri Lankán - egy mecset „áthelyezése” miatt
- Imával Lady Gaga ellen
- Titokzatos betegség Vietnamban
- Most kezdődik az igazi „demokráciateszt” Mianmarban
- Idén Ázsiában „csak” 6 százalékos növekedést vár a Nemzetközi Valutaalap
- Japán adósságelengedéssel „honorálja” a mianmari demokratikus átalakulást
- Monstre terrorista per Tádzsikisztánban - szigorú ítéletekkel
- Gyilkoltak az állatparkból elszökött medvék Japánban
- Súlyos börtönbüntetést kapott az indonéz kormányzó párt volt pénztárnoka – korrupció miatt
- A kínai pártlap „Nagy menetelése” a tőzsdére
- Luxusautók kínai gyártására készül a Nissan
- Vezetőségváltás a veszteségeket felhalmozott Olympusnál
- Tágul Mianmar külpolitikai horizontja
- Kampány a kukkoló okostelefonosok ellen Dél-Koreában
- Vége a bébi turizmusnak Hongkongban
- Nő a japán export, elsősorban az autókivitelnek köszönhetően
- A „meztelen valóság” zavarta meg a thaiföldi parlament ülését
- Az Európai Unió a Mianmar elleni szankciók enyhítésére készül
- Élesedik az indiai kormány és a Vodafone konfliktusa
- Húsmentes étrenddel készülnek az olimpiára a kínai sportolók
- Megmérgezték egy lányiskola ivóvizét Afganisztánban
- Külföldre készül a burmai ellenzék vezetője
- Kína ismét amerikai államkötvényeket vett, ezúttal 12,7 milliárd dollár értékben
- Japán 60 milliárd dolláros kölcsönt ad a Nemzetközi Valutaalapnak
- Lemondott a korrupciós gyanúba keveredett bangladesi vasúti miniszter, bár cáfolja a vádakat
- Az egykori gerillavezér nyerte meg a kelet-timori elnökválasztás második fordulóját
- Enni vagy nem enni - a marhahúst
- Továbbra is magas az indiai inflációs ráta
- Gyilkossági ügyben nyomoz a japán rendőrség – az első számú gyanúsított egy hálós piton
- Foszforcianiddal mérgezték meg Neil Heywood brit üzletembert Csungkingban
- Nehéz idők elé néz az indiai szoftver szektor
- Új indiai-pakisztáni határátkelőt avattak, amelytől a kereskedelem fellendülését remélik
- Vietnami „hódító” Amerikában
- Súlyos dilemma előtt a megválasztott ellenzéki lépviselők Mianmarban
- A kínai gazdaság továbbra is nő, de lassuló ütemben
- Kicsit közelebb a konvertibilitáshoz a kínai jüan
- Korrupció gyanúja miatt rács mögött a volt mongol állam-és kormányfő – egyelőre csak előzetesben
- Végre igaz a „történelmi” jelző egy kormányfői vizitre
- Az amerikai határőrök baklövése India „bredpitt”-jével
- Halálra ítélték a japán „fekete özvegyet”
- Vita Kínában: lehet- e tudományos módszerekkel csökkenteni a dohányzás ártalmait?!
- Hiába csökken a legszegényebb ázsiaiak abszolút száma – a társadalmi egyenlőtlenség rohamosan nő
- Hatmilliárd dolláros állami mentőövet kap az Air India
- A BMW több autót ad el Kínában, mint az Egyesült Államokban
- Anelka játékos-edzővé lép elő kínai klubjában
- Eljárást indított az amerikai tőzsdei felügyelet egy kínai cég ellen – manipulatív kereskedés miatt
- Kábszerelvonó a mecsetben- először a világon Malajziában
- Óriási naperőmű épül Japánban
- Ismét napirenden a területi vita Délkelet-Ázsiában - ezúttal Kína és a Fülöp-szigetek között
- Európai légibuszokkal újítja meg gépparkját az indonéz állami légitársaság
- Lefújták a cunami riadót Dél- és Délkelet-Ázsiában
- Erős földrengés volt 435 kilométerre az indonéz partoktól az Indiai-óceán alatt, 3o kilométeres mélységben
- Mianmarban megkezdődött a párbeszéd a hatalom és az immár legális parlamenti ellenzék között
- Huawei reklám az Atletico Madrid mezén a Real elleni szerdai derbin
- A Nissan bízik a brit munkaerőben – 2014-től Sunderland-ben gyártják a cég legújabb modelljét
- Gallup: a kínaiak többsége érzi is, hogy jobban él
- Ismét növekvő infláció Kínában
- Német autógyárak sikere Kínában
- Kínában új testületet hoznak létre a ritka földfémek kitermelésének „előmozdítására”
- A „Nagy Homokvihar” a piramisok hazájából érkezett a sumo japán szentélyébe
- 10 ezer embert bocsát el a Sony, amelynek világszerte 168 ezer alkalmazottja van
- Választás a cunami és a saria földjén – Indonézia Aceh tartományában
- „Tombol a glasznoszty” Kirgizisztánban
- Autóversenyt nyert a türkmén elnök
- Horribilis összeg a „harapós aranyhalért”
- 25 indonéz háztartási alkalmazott a szaúdi siralomházakban
- A mianmari vezetés újabb megbékélési gesztus
- Át kell írni a dinók történetét? – szenzációs „tollas” lelet Kínában
- Tőzsdére megy a „Népi Napilap”
- Maláriariadó Dél-Kelet-Ázsiában
- Nepáli „nagymacska frász”
- A Samsung megduplázta profitját az első negyedévben
- Kanadából hazatoloncolt csempészkirály bíróság előtt Kínában
- 2011-ben Sri Lanka növekedési rekordot állított fel
- Rendeződőben az Indiában fogva tartott olasz idegenvezető ügye
- Tovább hömpölyög az indiai „telefon” botrány
- USA-gesztus Mianmarnak
- Betiltott egy Macbeth-adaptációt a thaiföldi cenzúra
- Hamarosan Burmába látogat az EU külügyi főképviselője
- Megérkezett Ausztráliába az első amerikai haditengerészeti egység – megvalósulóban Washington új Csendes-óceáni stratégiája
- Újabb kínai világelsőség – tavaly a kínai kiskereskedelemben nagyobb értékben adtak el élelmiszert, mint az USA-ban
- Elaltatás vár a Fülöp-szigeteki kutyaviadal hálózatokból kimentett pitbullokra
- ASEAN-merre tovább?
- A joghurt megmérgezésével kezdték, totális támadással folytatták
- Mélyponton két ex-szovjet köztársaság viszonya – Tádzsikisztán a vizet, Üzbegisztán a gázt tartja vissza
- Rizsjóslat- Hamarosan egy ázsiai ország nyeri a foci VB-t…
- Csúcsvérdíj - 10 millió dollár a nyomravezetőnek
- A kínai Ibusszal szövetkezik Demján
- Tűzveszély és zsebesek a temetőkben halottak napján Kínában
- Hatalmas Samsung chip gyár Kínában
- Sandakan, kiszállás!- kikötött a bajba jutott üdülőhajó
- Jobb félni a földrengéstől, mint megijedni tőle
- India milliárdos adóvitája a Vodafonnal
- 105 éves korában meghalt a Buddha szövetség díszelnöke Kínában
- Súlyos börtönbüntetés a becsődölt vietnami hajógyár vezetőinek
- Enyhe ítélet Pakisztánban Bin Laden három özvegyének ügyében
- A választásokkal új korszak kezdődött Burmában
- Tiltott, véres, jövedelmező - kutyaviadalok Pakisztánban
- Kisebb szabálytalanságok voltak, de alapvetően rendben zajlott a részleges parlamenti választás Burmában
- A Facebook miatt bukott le az olasz maffia főnök Thaiföldön
- A japán kormányfő kitart a halálbüntetés mellett
- Az ázsiai országok is erősítik a nemzeti valutákat védő stabilizációs eszközrendszert
- Üdülőhajó balesete a Fülöp-szigeteki vizeken
- Gay Games Nepálban
- Bombamerényletek Thaiföld déli részén: 7 halott
- Oszama Bin Laden négy gyermeket nemzett bujkálása során
- A „lassú halálos ítélet” végrehajtatott - a belga műkereskedő pekingi halálából akár diplomáciai botrány is lehet
- Újabb milliárdokat kér az államtól a fukusimai erőművet üzemeltető társaság
- Újabb kínai elsőség: tavalyi termelése alapján a PetroChina a világ legnagyobb olajvállalata
- A burmai választások előkészítése során sok szabálytalanság történt – állítja Aung San Suu Kyi
- 24 madár a gatyában: lebukott a csempész Szingapúrban
- A gyógyulás újabb jelei a japán gazdaságban
- A miniszoknya viselete kimeríti a pornográfia kritériumait – az indonéz vallásügyi miniszter szerint
- Három kivégzés Japánban
- A tábornok közbeszól - Burma politikai életében a jövőben is fontos szerep vár a katonákra
- „Aranyos” vita Indiában a kormány és az ékszerkereskedők között
- Amerikai kémdrónok Dél-Kelet-Ázsia fölött
- Több száz nő van börtönben Afganisztánban „morális eltévelyedés” miatt
- Magyarországi érdekeltséggel is rendelkező vállalatok vezetőivel tárgyalt Schmitt Pál Szöulban
- Két év óta először látogathatták meg a bebörtönzött ellenzéki ügyvédet rokonai Kínában
- Hét év után sem telepedhetnek le a külföldi cselédek Hongkongban
- Bocsánatkérés a nyugdíjalapok eltőzsdézéséért - Japánban
- 2011-ben jelentősen nőtt a világban a kivégzettek száma az előző évihez képest
- 10-12 Merah-hoz hasonló alvó terroristát keres a rendőrség Franciaországban
- Új fapados társaság készül a kínai piac meghódítására
- James Cameron az abszolút „mélyponton”
- Nem a ringben, hanem a bíróságon zajlik Manny Pacquiao következő meccse
- Már csak egy atomerőmű üzemel Japánban
- A sri lankai miniszter „kéztörő” fenyegetése a bérfirkászoknak
- India a nukleáris energiában látja a jövőt
- Ki halt meg a tűzpiros Ferrariban, avagy a hatalmi harc rejtélyei Pekingben
- Akadozik a demokratikus átalakulás gépezete Burmában
- Még nem „ázsiai közös piac” – de a három ázsiai óriás valami hasonló felé tart
- Nehezebb lesz jogosítványt szerezni Kínában
- Kína véget vet a transzplantáció eddigi „morbid” gyakorlatának
- Sri Lanka „imperialista” beavatkozásnak tekinti az ENSZ határozatot a polgárháborús bűnök vizsgálatáról
- Újra napirenden a korrupcióellenes törvény Indiában
- India se hajlandó megfizetni az EU által kiszabott légszennyezési adót
- „A kalifátus katonái” dicsőítik a „Francia Juszefet”, a toulouse- i lövöldözőt
- Visszavonta az indiai kormány a vasúti jegyáremelést
- Lábadozik a japán gazdaság
- Esküdj! - Az uralkodó kommunista párt iránti hűségre kötelezik a kínai ügyvédeket
- Pakisztánban 943 nő lett „becsületbeli” gyilkosság áldozata 2011-ben
- „Mosolyogva nézek szembe a halállal!”- mondta a toulouse-i lövöldöző
- A toulouse-i lövöldöző harcolt is a tálibok oldalán Afganisztánban?
- Nem az indonéz nagykövetség volt a bombarobbantás célpontja Párizsban
- A Jaguár ismét ugrani készül – ezúttal Kínába
- Az EU és Kína együtt harcol a hamisított és a veszélyes termékek ellen
- Ismét kiéleződött a kínai-vietnami területi vita
- Nincs bizonyíték védencem ellen – állítja a 16 afgán meggyilkolásával gyanúsított amerikai törzsőrmester ügyvédje
- Szabadságteszt - Burma megfigyelőket hív az áprilisi választásokra
- Japán hatékony ellenlépéseket ígér, ha az észak-koreai műholdat szállító rakéta megsérti légterét
- Bomba robbant Indonézia párizsi nagykövetsége előtt
- Száguldanak a kínai szuper expresszek – de a vonalak sokkal többe kerülnek a kelleténél
- Csökkenőben a szegénység Indiában – állítja a kormány
- Idén már másodszor emelkedett az üzemanyag ára Kínában
- India a világ legnagyobb fegyvervásárlója – Kína nettó exportőr
- Lemondott a kambodzsai ENSZ-törvényszék „twitterező vizsgálóbírója”
- Vita a kínai teniszcsillag szobráról szülőföldjén,Vuhanban
- A német postát Sanghajból irányítják júliusban
- 20 év börtön helyett – azonnali megbocsátás
- Indiában a vasúti miniszter a jegyár emelésének első „áldozata”
- Tizenhárom év börtön műkincslopásért a Pekingi Palota Múzeumból
- 63 éves korában elhunyt V. Siaosi Tupu, a polinéziai Tonga-szigetek királya
- A kelet-timori államfő kiesett az elnökválasztás első fordulójában
- Öt iszlamista terroristákat ölt meg az indonéz rendőrség
- Kínának meg kell szabadulnia az exportfüggőségtől – az IMF szerint
- Obama „banci”szakácsa a nyomornegyedben haldoklik Dzsakartában
- Erőben, egészségben ünnepli századik születésnapját India egykori testépítő világbajnoka
- Kínai és vietnami éttermekben végzik a Thaiföldön ellopott kutyák
- Vesztésre áll a jelenlegi államfő a kelet-timori elnökválasztás első fordulójában
- Tiltott szavak a kínai Twitteren
- Már egy amerikai erődben tartják fogva a gyilkos amerikai katonát
- Vége a tibeti és mongol pásztorok nomád életének Csinghaj tartományban?
- Költségvetési szigorítás Indiában
- Indonézia a Nagy-Britanniából érkezett veszélyes hulladék visszaszállítását követeli
- A játékkaszinók nincsenek válságban Makaóban
- A hmong kisebbség nyolc aktivistáját sújtották börtönbüntetéssel Vietnamban
- Ellenzéki képviselő Malajziában: Kísérleti patkányok vagyunk?!
- Az „Álomgépből” rémálom lett az Air India számára
- Peking hazacsalogatja a fiatal külföldi kínai tehetségeket
- 61 százalékkal csökkent a Cathay Pacific profitja tavaly
- A burmai állami tv-ben most először beszélhetett az ellenzék vezetője
- Közös amerikai- japán- európai panasz Kína ellen a Világkereskedelmi Szervezet előtt
- Japán kínai államkötvényeket vásárol
- Bírósági célkeresztben az Arroyo család a Fülöp-szigeteken
- Sokba kerülhet a „Ferrari élmény” a magamutogató japán autósnak
- Kompkatasztrófa Bangladesben
- 2500 dolláros büntetést fizet egyetlen rasszista megjegyzésért a francia tenisz egyik sztárja
- Japánban a jegybank óriási pénzt injekcióz a gazdaságba
- A korrupció Malajziában is „szedi áldozatait”
- Vietnami szerzetesek szigetfoglalása-marxista pragmatizmusból
- Éledezik a japán gazdaság
- Médiacenzúra Mianmarban az ellenzék számára sorsdöntő pótválasztás előtt
- Kínai jegybankelnök: a jüan árfolyamát mindinkább a piac alakítja
- Összedőlt a gyorsvasút pályájának 300 méteres szakasza Kínában
- India visszavonta a gyapot kivitelét tiltó rendeletet
- Rekord kereskedelmi deficit Kínában
- Észak-koreai zenekar dél-koreai karmester vezényletével játszik Párizsban
- Gyilkolt a bányamaffia Indiában
- Az új „selyemút” vasútvonalai Afganisztánban épülnek
- A halál lagúnája - kísért a múlt Sri Lankán
- Van-e élet a cunami után?
- Befejeződött a japán bálnavadászati szezon
- Csökkenő infláció Kínában
- A birodalom visszavág - Kína felfüggeszti az európai légibuszok vásárlását
- Remény a megbékélésre Burmában: már a kasinok is tárgyalnak a kormánnyal
- Indonézia „félig” államosítja a bányákat
- Krimi a brunei szultáni udvarban
- Jelentős bejelentéseket várnak Orbán indiai látogatásától
- Rekord kártérítést követelnek a fukusimai erőművet üzemeltető társaság részvényesei
- Egy sri lankai katolikus püspök a polgárháborús örökség feldolgozását sürgeti
- Megalakult a Magyar-Ázsia Társaság
- Kötelező szabadnap a szobalányoknak Szingapúrban
- Éledezik az angliai autógyártás – hála a Nissannak
- Újranyílt a második legnagyobb thaiföldi repülőtér
- Makákók szomorú sorsa Laoszban
- Kínába látogat májusban Orbán Viktor
- Nyílt utcán lőttek le egy szaúdi diplomatát Banglades fővárosában
- Lelkesítő, de fárasztó is a kampány Burmában
- Dél-Kelet-Ázsia „legnagyobb kincse” hamarosan a múzeumokba kerülhet
- 30 milliárd dolláros kínai befektetés Európában?
- Vakon bíztunk a nukleáris erőművek biztonságában - nyilatkozta a japán kormányfő
- Kína katonai kiadásai gyorsabban nőnek, mint a nemzeti jövedelem
- Peking-London, olimpiai átadás-átvétel Puccini Turandot-jával
- Harcos retorika - az Amerikának tett engedmény után
- Megkapja az ENSZ kambodzsai bírósága a pénzügyi mentőövet
- FIFA vizsgálat a 10-0 ás Bahrein-Indonézia meccs miatt
- Óvatos optimizmus a phenjani engedmények után
- Egy amerikai bíróság elutasította a Sri-Lankai elnök ellen benyújtott vádindítványt
- Javult a kínai feldolgozóipar teljesítménye
- Nagy veszteséggel zárta a tavalyi évet a malajziai nemzeti légitársaság
- Váratlan phenjani engedmény
- Az enyhébb ítélet reményében bűnösnek vallotta magát az egyik „legértékesebb” guantanamói fogoly
- Húsz év börtön a thai ellenzék vezérének – pénzügyi csalásért
- Újra lendületben az ázsiai ipari termelés
- Fél éve akadályozzák a környezetvédők a legnagyobb indiai atomerőmű üzembe helyezését
- Ismét szigorú büntetés Thaiföldön - felségsértésért
- A menekült az legyen menekült- Dél védi a Kínába szökött északiakat
- Bekeményít a japán parti őrség
- Reformokról tanácskozik a vietnami kommunista párt vezérkara
- Ezúttal a vallási fanatizmus gyilkolt Pakisztánban
- Mozgósítás az infláció ellen és a munkahelyek védelmében Indiában
- Bomba robbant Katmandu központjában
- Fordulóponthoz érkezett a kínai gazdaság – a Világbank szerint
- 15 év börtön az indonéziai iszlamista terrorizmus ideológiai atyjának
- Újabb kicsi, de fontos lépés a nemzeti megbékélés felé Burmában
- Németország és Franciaország is visszarendeli szakértőit az afgán minisztériumokból
- Az Oscar-díjas álomból valóság lett
- Észak-Korea atomfegyvermentesítése közérdek! - állítja az USA főtárgyalója
- Megkezdték Oszama bin Laden villájának lerombolását
- Kormányellenes tüntetés, ellenzékiek letartóztatása Kazahsztánban
- Eltőzsdézett nyugdíjalapok – Japánban
- Egy afgán rendőrtisztet gyanúsítanak az amerikaiak meggyilkolásával
- Hatalmas válaszcsapással fenyeget Észak-Korea vezére
- A pakisztáni fővárost vaddisznók ostromolják
- A Srí Lanka-i polgárháborúra még emlékeznek az ENSZ-ben
- Nősülne az elnök, avagy hogy értelmezik Einstein relativitáselméletét a Fülöp-szigeteken
- Kína Szíriával kapcsolatos politikája kritikák áradatát váltotta ki a Weibon, a kínai Twitteren
- A rangooni „nagyasszony” az etnikai eredetű konfliktusok rendezésén is dolgozik
- A lényeg változatlan az észak-koreai-amerikai megbeszélések után
- Európa kínai támogatásának ára van- nem is kicsi
- Hét hónapos mélységi „rekordon” a jen a dollárral szemben
- Apja fia
- Amikor a munkáját jól végző rendőrség szinte bocsánatot kér
- Ismét gyilkos merénylet Pakisztánban
- Az ártatlanság „Gloriája” a Fülöp-szigeteken
- Újrakezdődtek az amerikai-észak-koreai tárgyalások
- Két hét indiai fogság vár a halászhajóra tüzelő olasz katonákra-egyelőre
- A kormányból – a börtönbe
- A tisztázatlan múlt folyamatosan mérgezi a jelent
- Csak semmi szex – Malajziában vagyunk
- Indul az első kínai autógyár az Európai Unióban- Made in Bulgaria
- Karzai a helyét keresi – egyelőre nem találja
- Kezeljék menekültként a menekülteket – szólítja fel Kínát a dél-koreai elnök
- Amerikai nyomásra Japán, India és Kína is csökkenti olajimportját Iránból
- Rahul Gandhi megsértette a kampányszabályokat Uttar Pradesh-ben – egy helyi bíróság szerint
- Ismét botrány Afganisztánban: A NATO csapatok állítólag a Korán egy példányát égették el
- Japánt áramhiány fenyegeti
- Rengeteg ember hal meg az indiai vasúti közlekedésben
- Súlyos ipari baleset Kínában
- Észak-Korea „hadüzenetnek” tekintette a Sárga-tengeren zajlott közös amerikai- dél-koreai hadgyakorlatot
- Aranyláz Kínában
- Már a stadionok is megnyílnak Aung San Suu Kyi kampánya előtt
- 41, kisiskolás korú potenciális öngyilkos merénylőt sikerült visszatéríteni a „normális életbe”
- A thaiföldi árvíz következményei még a vártnál is rosszabbak
- Álomszerződés az álomgyárban, de a cenzúra sosem alszik Kínában
- Profi katonák lőttek a kalózhajónak nézett indiai halászbárkára
- Bíróság előtt a bali bombagyáros Indonéziában
- Erőszakos kitelepítés és házrombolás Bakuban – az eurovíziós dalfesztivál jegyében
- Ai Weiwei kockázatos párizsi interjúja
- Komoly béremelés egy tajvani cég kínai üzemeiben
- Újabb tiltakozás Kínában a földspekuláció ellen
- A burmai ellenzéki legenda nem bízik a felülről jött reformokban
- Átrendeződik a világ textilipara
- Kis fizetésemelés – de nagy szimbolikus győzelem
- A műtét sikerült, a császár jól van
- Hét év után kapta vissza lányát Pakisztánban egy francia anya
- Újabb tibeti szerzetes önkéntes tűzhalála Kínában
- 8 hónap börtön egy észak-koreai propaganda brosúráért
- Diplomáciai üggyé terebélyesedik az olasz-indiai tengeri incidens
- A vallási gyűlölet politikai motivációkkal is párosul Pakisztánban
- A saját borospincéjében bukik meg Hongkong reménybeli első embere?
- Európai repülőgépgyártó sikeres üzlete a szingapúri légi bemutatón
- Észak-Korea nem küld több pénzt a „kommunista playboy”-nak
- Ázsia örül, ha az Egyesült Államokban sokan dolgoznak
- Betiltották Bangladesben a „banglish”-t
- Afganisztán: nemcsak termelik, fogyasztják is a heroint
- Afganisztán jövője: a tálibok megkerülhetetlenek
- Drogban úszó Afganisztán
- Kalózoknak nézték a békés halászokat
- Kína „konstruktív” szerepet kíván betölteni a szíriai válság rendezésében
- Emlékezés a „Kedves Vezetőre” - hűségeskü az utódnak
- Hol született Jeremy Lin nagymamája?
- Iszlamabad elismerte, hogy a NATO a pakisztáni légtéren át szállít utánpótlást Afganisztánba
- Tragikus melléfogást követett el a NATO Afganisztánban
- 2015-re megkettőződik Kína katonai költségvetése
- Kétbalkezes iráni ügynökök Bangkokban
- Lebukott a halkereskedőnek álcázott terrorista a Fülöp-szigeteken
- Költözik a falu, hogy legyen helyük a tigriseknek
- Hivatalosan is bejelentette járatfelfüggesztését a Hainan
- Születésnapi szobor és előléptetés a néhai „Kedves Vezetőnek”
- EU-Kína csúcs az adósságválság jegyében (frissített)
- „Nemszeretem ünnep” lett a szerelmesek napjából Üzbegisztánban
- Újabb önégetési kísérlet Szecsuánban
- EU-Kína csúcs az adósságválság jegyében
- Amerikai-észak-koreai tárgyalások lesznek Pekingben
- India szerint profi terrortámadás érte az izraeli diplomata feleségét
- A főszerepben Kína a szingapúri légi bemutatón
- Adóelkerülésben az indiaiak a világrekorderek
- Indiában végre csökkent az infláció
- Harc a "káros nyugati hatás ellen" a kínai televízióban
- Valentin napból a Győzelem napja lett Nepálban
- Mégis lesz foci szuperliga Indiában-öregecske európai sztárokkal
- Meghalt az afganisztáni tálibok egyik legtekintélyesebb vezetője
- Itt az ideje a kereskedésnek –az indiai-pakisztáni kapcsolatokban
- Merényletkísérlet egy izraeli diplomata ellen Új-Delhiben
- Még a vártnál is rosszabb helyzetben a japán gazdaság
- Szupervírus a hackerek ellen Japánban
- Hiány várható a képzett munkaerőből Hongkongban
- Ismét Magyarországon a Yamato japán dobegyüttes
- Vádat emelt a pakisztáni legfelsőbb bíróság a miniszterelnök ellen
- 97%-os győzelem Türkmenisztánban
- A prófétáról nem lehet büntetlenül csiripelni 2
- Indonéziában halálbüntetés vár a bali merénylőre
- A kínai igazságosztó francia sikere
- Dübörgő demokrácia Türkmenisztánban
- Bedőlt az indiai szuper fociliga terve- marad a krikett
- Kis választás, nagy figyelem Kínában
- Kampányolni csak szépen, nyugatiasan Burmában
- Lemészárolták a hírek bangladesi szerelmeseit
- Hány éves a főparancsnok? – a múlt Indiában is előreláthatatlan
- Hivatalos déli delegáció északon – Kim Dzsong Il halála óta először
- Veszteségessé vált a Tata csoport acéltermelése
- Lin mánia New Yorkban és Kínában
- A Prófétáról nem lehet büntetlenül „twittelni”
- Kínai gazdasági mutatók ellentmondásos rekordjai
- Kína burmai dilemmája
- Fukusima szindróma Kínában
- Amerikai drón végzett az Al-Kaida pakisztáni vezetőjével
- Letartóztatták a "Sáfrány forradalom" egyik vezérét
- Vesztésre áll a pakisztáni kormányfő a legfelsőbb bírósággal zajló küzdelemben
- Puccs után patthelyzet a Maldív szigeteken
- Országos tétje is van az Uttar Pradesh-i választásoknak
- Újra gyilkol a pancsolt pia Indiában
- Januárban fél év csökkenés után ismét nőtt a kínai infláció
- 54 százalékkal növelte profitját a kínai számítógép óriás, a Lenovo
- Valami nagyon nem oké a kínai főrendőr „betegszabadsága” körül
- Kemény fellépést sürget Tibet vezetője a „dalai láma klikkje ellen”
- Nem pletyka: tárgyalások a tálibok és az amerikaiak között
- Állami erőszak-monopólium Afganisztánban
- Jó szomszédok, rossz szomszédok Ázsiában
- Amerikai-kínai „szélkerékháború”
- A pornó és a pártfegyelem Indiában
- Koreai Kulturális Központ nyílik Budapesten
- Váratlanul beteget jelentett a kínai főrendőr
- Vége az álnév korának a kínai neten
- Újabb amerikai dróncsapás Pakisztánban
- Leplezetlen „nyalizás” az észak-koreai ifjú vezérnek
- Burmában újra „normális” választási kampány zajlik
- A legifjabb Gandhi nem ábrándozik a kormányfői posztról
- India is az internet megregulázására készül
- Növekedési rekord Indonéziában- a hitelminősítők is díjazzák
- Lassul az indiai növekedési ütem is
- Összeomlott egy gyárépület a pakisztáni Lahorban (frissített)
- Puccs a Maldív szigeteken- az elnök lemondott
- Puccskísérlet a Maldív szigeteken
- Kína indokolja a BT- vétót
- Földrengés a Fülöp-szigeteken
- Összeomlott egy gyárépület a pakisztáni Lahorban
- Parázsló indulatok a hamu alatt Tibetben
- A kínai állam is beszállt az EU-val zajló „légi háborúba”
- Európa jövője Kínában van
- A Mitsubishi befejezi az autógyártást Európában
- „Turbános Torpedó” a százéves maratonista
- A kandahári rendőrség központi épülete előtt robbant egy pokolgép
- Észak-Korea robotrepülőgép kifejlesztésén dolgozik
- A civilek a fő vesztesek Afganisztánban
- A Panasonic a japán elektronikai ipar legnagyobb vesztese
- Amerikai kosaras sztár kínai csapdában
- Lázadókból civilek Nepálban
- Hidegrekord Japánban - eddig 63 halottja van az ítéletidőnek
- Európa megnyitná a közbeszerzési pályázatokat az ázsiai cégek előtt is –kölcsönösségi alapon
- Mégsem lesz közös vizsgálat a 2008-as mumbai merényletek ügyében
- Drogos pilótát tartóztattak le Indonéziában
- Kína nem akarja felvásárolni Európát
- Kínai és vietnami Holdújév a párizsi elnöki palotában
- Rekord összeget utaltak haza januárban a bangladesi vendégmunkások
- Bajban az állami légitársaság – Indiában
- Nem találkozhatott Merkellel egy kínai emberi jogi aktivista
- Kína részt vállal az Európai Stabilitási Alapban
- Aggastyán népirtók- Életfogytiglan a vörös khmerek főbörtönőrének
- Vádemelésre készül a pakisztáni legfelsőbb bíróság a miniszterelnök ellen
- Nem tárgyalunk a kabuli kormánnyal – állítják a tálibok
- Halló, itt a korrupció beszél!- botrány Indiában
- Az euró és Irán Merkel pekingi tárgyalásainak fókuszában
- Komphajó katasztrófája Pápua Új-Guineában
- Három terrorista vezért likvidáltak a Fülöp-szigeteken
- Az Egyesült Államok újra a tárgyalóasztalhoz invitálja Észak-Koreát
- Miki Egér Indiában is hódít
- Kínos jelentés Pakisztán kettős játszmájáról
- A kegyvesztett Kim szókimondó, de biztonságban van
- „Sáskák” kontra „csahos kutyák”
- Fizetési gondok a népirtókról döntő kambodzsai bíróságnál
- Nincs semmiféle atomfegyver-ügy Burma és Észak-Korea között
- Japán átment az atomteszten
- India a „Széllökést” választotta a „Tájfun” helyett
- Letartóztatások a kadmiumügy miatt Kínában
- Tömeges szívhalál Pakisztánban - rossz helyi gyógyszer miatt
- Kína nem korlátozhatja a ritka fémek kivitelét
- Óriási mennyiségű kínai rizs érkezett Észak-Koreába
- Tíz év a kínai „Talpra magyar”-ért?
- Obama beismerte: amerikai drónok bevetésen Pakisztánban
- Versenyezhet-e a foci a krikettel Indiában?
- Harmadszor is lányt szült – megölte a családja
- Hindu szélsőségesek a „meztelen valóság” ellen Új-Delhiben
- Száz év alatt a mostani egyharmadára csökkenhet Japán népessége
- Feszült légkörben kezdődtek a helyi választások Indiában
- 25 év „becsületbeli” gyilkosságért
- Egy burmai úr a nagy kedvenc Davosban
- Az afgán kormány is tárgyalna a tálibokkal
- Mit kezdjünk az előző rendszertől örökölt luxusautókkal?
- Hatalmas tömeg ünnepelte a Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőt
- Őrizetben az kazah ellenzék vezetői a kormányellenes tüntetés után
- Befejeződött az éhségsztrájk a kirgizisztáni börtönökben
- A kínai vezetők óriásportréi miatt tüntetnek a tibetiek
- A pakisztáni kormányfő a BBC-t védi - vagy nem védi?
- Gyorsított francia kivonulás Afganisztánból
- Musharraf elhalasztotta a visszatérést
- Kezd magához térni a japán belső fogyasztás
- A telefon nemcsak okos - jövedelmező is
- Kadmium pánik egy dél-kínai városban
- Hamarosan nyit az első kínai autóösszeszerelő üzem Európában
- A Fülöp-szigetek több Amerikát akar
- Rakétatámadás érte a pakisztáni katonai akadémiát
- Dél-Korea is lassul, még a Hyundai gyorsulása ellenére is
- India is visszavágásra készül az EU légszennyezési adója miatt
- Bágyadt puccskísérlet Pápua Új-Guineában
- Oscar-díjról álmodik a pakisztáni dokumentumfilmes
- Kínában megjelent a HT korszak elektronikus „Vörös Könyve”
- Párizsi divatlegenda kínai kézen
- Minden kiderül - miről hallgattak a japánok?
- Országimázs vagy országblamázs?
- SOS!- Tibet „kormányfője" a nemzetközi segítséget kér a szecsuáni vérengzés ügyében
- 36 gyanús haláleset egy pakisztáni elitkórházban
- Kína is elismeri: Szecsuánban tüntetnek az ott élő tibetiek
- 30 év óta először deficites a japán külkereskedelmi mérleg
- Véres börtönlázadás Colombóban
- Csupa pozitívum a NATO afganisztáni jelentésében
- Kommunikációs forradalom Indiában
- Elkerülhetetlenek a megszorítások Japánban – a kormányfő szerint
- Senkinek se kell a „szegények autója” Indiában
- Lövöldözés a Fülöp-szigeteken: halászati vita vagy iszlám szélsőségesek akciója?
- És mégis mozog a Föld-nagy eséllyel Japánban
- Norvég titkosszolgálati „paki” baki
- Az Európai Unió megszüntette a burmai vezetők vízumtilalmát
- Véres holdújév Szecsuanban
- Ismét akcióban az amerikai drónok Pakisztánban
- Japán kéri a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, hogy nyisson irodát Fukusimában
- 350 ezer euróért vették 2010-ben – ma 15 milliót ér Kagawa, a Dortmund japán középpályása
- Holdújévi menü cápauszony leves nélkül
- Milliárdos sztárvendég a kínai tv holdújévi műsorában
- Hivatalos jelentés: 2011-ben 28 ezren haltak meg AIDS-ben Kínában
- 10 milliárd eurós állami segítség a fukusimai erőmű üzemeltetőjének
- Kutatási stop: a tudósok attól tartanak, hogy terroristák kezébe kerülhet a gyilkos vírus
- Afganisztánban merénylet áldozata lett négy francia kiképző tiszt
- Az indonéz rendőrség védelmi őrizetében van az a férfi, aki kétségbe vonta Allah létét
- Összeesküvés, puccskísérlet vagy valami más?
- A burmai reformok „visszafordíthatatlanok”
- Célkeresztben a kínai Twitter, a Weibo
- A gyémánt nem boldogít
- Atommentes nyár Japánban
- A Kanadából kiadott kínai milliomos 15 éves börtönbüntetése
- India munkaerőt kínál Európának
- Ismét ölt a madárinfluenza Dél-Kelet Ázsiában
- Déli élelmiszersegély érkezik Észak-Koreába
- Megverték a lángoló szerzetest a kínai rendőrök?
- Betiltott kínai „bestseller” a kormányfőről
- Az eurózóna válsága jó lehetőség Kína számára
- Rushdie sem próféta a saját hazájában ...
- Tibet: ismét tiltott terület
- Szabadlábon az indiai korrupciós rekorder
- Az újságíró „legitim” célpont – a pakisztáni tálibok szerint
- A burmai kormány egyoldalú tűzszünetet hirdetett
- Yahoo búcsú Ázsiától
- Visszavárjuk Észak-Koreát a tárgyalóasztalhoz
- Bálnavadászok és bálnavédők tengeri „ütközete”
- Még nem kínai CNN, de valami hasonló
- „PNG” Pakisztánban az USA dél-ázsiai különmegbízottja
- Kína lassul, de így is gyors a többieknek
- Indonézia leszámolna a vagontetőkön potyázókkal
- Újra támad a TBC Indiában
- Sajátos „pályamódosítás”: emberrabló lett a volt miniszterből
- Hadrendbe állt az első vietnami gyártású hadihajó
- Legfelsőbb bíróság kontra kormány
- Japán nem törődik a leminősítéssel és továbbra is veszi az európai pénzügyi alap kötvényeit
- India gyermekbénulás-mentes ország lett
- Lázadóból pártvezető Kínában
- Ami nincs, nem fáj, felejtsük el a területi vitát!
- Nazarbajev pártja fölényesen nyert a kazah választásokon
- Ezúttal a vallási fanatizmus gyilkolt Pakisztánban
- A Google újrakezdi Kínában
- Peking tiltakozik egy kínai olajcég amerikai büntetése ellen
- A francia külügyminiszter a Becsületrenddel tüntette ki Aung San Suu Kyit
- Több vezető kínai „elvtársat” is elcsábított a rejtélyes szexbomba
- "Kína barátja " újra Tajvan elnöke
- Kína megkönnyebbüléssel fogadta a tajvani eredményt
- Zárjuk be az összes japán atomerőművet!
- Az Egyesült Államok nagykövetet küld Burmába
- Franciaországnak is el kell ismernie a szikh turbánt
- Kínai-francia pandadiplomácia
- Gyengélkedő rúpia– rekord export bevétel
- Politikai „harakirire” készül a japán kormányfő
- Bizalmi szavazás a pakisztáni parlamentben
- Csökkenő infláció Kínában
- I Phone láz Kínában - botrány Pekingben
- Több ismert politikai foglyot engedtek szabadon Burmában
- Azonosították a gyalázatos videón vizelő katonákat
- Az indiai a legrosszabb bürokrácia Ázsiában
- Gyalázatos videó ügyében vizsgálódik a Pentagon
- A „Kedves Vezető” testét is bebalzsamozzák
- Kárpótlás a katonai, rendőri represszió áldozatainak Thaiföldön
- Fegyvernyugvás a leghevesebb burmai belháborúban
- Indiában is nyílhat Ikea, Adidas vagy Nike márka bolt
- A kobrapóz veszélyei
- Minden harmadik alultáplált gyerek indiai
- A pakisztáni miniszterelnök „esküszegő”?
- Kína nagyobb befolyást kér az IMF-ben, ha hozzájárul az euróválság megoldásához
- Diszkrét japán-dél-koreai kapcsolatfelvétel Kínában
- Kína nem büntetné Iránt
- Tőzsdére megy a kínai „Népi Napilap”
- A burmai kormány már a környezetvédőknek is „udvarol”
- Amnesztia Észak-Koreában
- Nincs nap vérontás nélkül Pakisztánban
- Szmogriadó a pekingi repülőtéren
- Élő politikusnak is lehet szobra Indiában, kivéve a kampányban
- Kínában elkezdődött a világ legnagyobb „népvándorlása”
- Véres leopárd kaland Indiában
- Melegvád a maláj politikai játszmákban
- Pakisztáni nagykövet aranykalickában
- Visszatér a bukott pakisztáni diktátor
- 10 ezer rendőr a legveszélyesebb kínai gengszter nyomában
- „Harmadik” Kim, a szuperkatona-nemcsak lő, talál is
- Aung San Suu Kyi a burmai kormányban?
- Kínai hadihajók vitatott vizeken
- Kirúgták a korrupt kínai főszerkesztőt
- Legyen az afgánoké az afgánok lakta börtön!
- Szabad a panda!- hat maci visszatér a Panda Völgybe
- Kettős tibeti tűzhalál a kínai uralom ellen
- Peking tudni akarja, miben fuldoklik
- A lázadók nem szavazhatnak Kazahsztánban
- Nagyobb volt a daganat, mint a vietnami beteg
- Harapós sárkány a kínai újévi bélyegen
- Ai Weiwei „szakaszgyőzelmet” aratott
- Szólt a rádiós, le is lőtték a Fülöp-szigeteken
- Kína „beintett” Európának - jön a légiháború
- A pandák nemzeti büszkeségből nem szaporodnak
- Kelet-Ázsia és a Csendes óceáni térség az amerikai nyomulás célterülete
- Az amerikai után a brit diplomácia vezetője Burmában
- „Betépett” a kambodzsai drogharc megtévedt vezére
- Terror, megtorlás, vérbosszú – az erőszak köre Pakisztánban
- Rekord a japán halpiacon: 565 ezer euro egy vörös tonhalért!
- Kettős kínai halál Rómában
- Kuss-szabály Bangladesben
- Embereket néztek kísérleti nyúlnak Indiában
- Gyilkosság párolt macskahússal Kínában
- Tigrismentő rangerek Indiában
- Pekingbe látogat a Dél-koreai államfő
- Kínában a számvevőszék megnyomta a vészcsengőt!
- Csökkenő fizetés, növekvő népszerűség?
- Villany nélkül maradhat a legnagyobb kabuli börtön
- Elvi egyetértés született a katari tálib „követség” megnyitásáról
- Jelképes japán szigetfoglalás (frissített)
- John Terry „füstölög”, mert sohasem „füstölt”
- Felemás amnesztia Burmában
- Jelképes japán szigetfoglalás
- Durva provokáció - disznófejek a mecset előtt Malajziában
- Súlyos energiagondok Pakisztánban
- Maci mama és a dupla bocsok Kínában
- Védjük meg a kínai kultúrát a káros nyugati hatásoktól!
- Nagy tavaszi offenzíva készül Afganisztánban
- Engedély híján mecsetbontás Kínában
- Harmadával nőtt Burmában a benzin ára
- Csak semmi pánik, semmi vész Kínában!
- Csak semmi pornó – Bangladesben vagyunk
- India, Pakisztán: közös nukleáris leltár
- Indiai tőzsdenyitás a külföld felé
- „Élő pajzsként védjük meg Kim Dzsong Unt”!
- A cenzúra diadala- új korszak a kínai televíziózásban
- Kína korlátozza a külföldi autógyárak beruházásait
- Kettős beszéd Koreában
- Börtönben a kínai ellenzékiek ügyvédje is
- Új front a pakisztáni elnök és a vezérkar konfliktusában
- Drágul az olcsó kínai munkaerő
- Az EU nem a környezetet védi Kína szerint
- Elakadt a korrupcióellenes törvény Indiában
- Nem lesz változás – üzeni a világnak Észak-Korea
- A Holdraszállás is szerepel a kínai űrprogramban
- Amerikai aggodalmak a kínai űrprogram miatt
- Világcsúcs ! 146 millió közlekedési szabálysértés naponta
- Két francia légióst lőtt le az afgán álkatona
- Győztek a sztrájkolók egy kínai üzemben
- SMS-ben üzent a pakisztáni Nagy Testvér
- Szigorúan ellenőrzött vonatok Kínában
- Befejeződött Észak-Koreában a 13 napos nemzeti gyász
- Hatalmas robbanás volt Rangoonban, Burma gazdasági fővárosában
- Ormányos gólgyárosok Nepálban
- Hatalmi játszmák Kabul és Katar között
- Véres túszdráma Észak-Nyugat Kínában
- Precíz koreográfia szerint zajlott a „Kedves Vezető” temetési szertartása
- A jen-jüan páros lenyomja a dollárt
- Kína mindent lát
- Anya csak egy van- a francia mama harca Indonéziában
- Egyre nagyobb bajban a fukusimai erőmű üzemeltetője
- Fej és vejcserék a kazah tiltakozások után
- Kínai gazdasági nyomulás Afganisztánban
- A dél-koreai hírszerzés saját hibái után a francia technológiában bízik
- Drónokkal a bálnák védelmében
- Özvegyi diplomácia Koreában
- Keresd a nőt Észak-Koreában!
- Évzárás – korszaknyitás a japán diplomáciában
- Ópium ország
- Fegyverkezési verseny Dél-Kelet Ázsiában
- Újabb ellenzéki került börtönbe Kínában
- A kínai gazdaság olyan óriás, amelyik agyaglábakon áll?
- Világ punkjai, egyesüljetek a saria ellen!
- Kínai reformexport Észak- Koreába?
- A világ játékgyártásának fővárosa: Hong Kong
- Tesztelik Afganisztán első vasútvonalát
- Testvérharc a Kim családban, avagy miért próbálta megöletni bátyját Kim Dzsong un?
- Kereskedelmi háború az EU, Kína és az USA között?
- Kínai kémhistória – 7 év börtön
- Az év Jele a Kapcsolat Japánban
- Lehet egy csillaggal több?- vietnami zászlóblama
- A temetés napjára Észak-Korea elhúzza a vasfüggönyt
- A német hadseregé a finn kikötőben lefoglalt rakéták
- Pakisztán elutasítja a „baráti tűz” washingtoni verzióját
- Ronda bunda kínai módra
- Lengyel, kínai, két jó barát!
- Győztek a Dél-kínai Vukan „földvédői”?
- Karácsonyi kivilágítás nem, rendszerellenes röplapok igen Koreában
- Összeesküvéstől tart a pakisztáni kormányfő
- Ez aztán a tűzijáték!
- Madárinfluenza riadó Hong Kongban
- Családban marad - becsületgyilkosságok Pakisztánban
- Okostelefon az indiai nők új testőre
- Öt lengyel katona halt meg Afganisztánban
- Ismét csökkent a japán export
- A kormányfő sem sérthetetlen Indiában
- Kim Dzsong Un „A remény világítótornya a könnyek tengerében”
- A monarchia védelme nemzetbiztonsági kérdés – Thaiföldön
- Az évszázad japán fegyverüzlete
- Folytatódó „földharc” Kínában
- Mennek is, maradnak is az amerikaiak Afganisztánban
- Kim Dzsong un csak bábu lesz!- vagy mégsem?
- Hol tart az Észak-Korea-i atomprogram?
- DSK Pekingben tért vissza a „normális” közéletbe
- Halálos Fülöp-szigeteki tájfun
- Bundabotrány kínai módra
- Kínai pénz, kazah üzlet-bányászbánat Kazahsztánban
- A Koreai-félszigeten nincs esély a „német” forgatókönyvre
- Gyilkos hideghullám Észak-Indiában
- Basáskodó afgán rendőrök
- Elsüllyedt egy túlzsúfolt hajó az indonéz partok közelében
- Meghalt a világ első kommunista dinasztiájának második uralkodója
- Bábfigura vagy teljhatalmú diktátor jön Észak- Koreában?
- Észak- Korea közelebb kerülhet Kínához Kim Dzsong Il halála után
- Rendkívüli állapot a lázadó kazahsztáni városban
- Meghalt Észak-Korea első embere
- Útlevél vagy menlevél Ázsia Berlusconijának?
- Brutális céges kommandó? - Lefejezett őstermelők Indonéziában
- Gyilkos szélvihar, árvíz és földcsuszamlás a Fülöp-szigeteken
- Függetlenségi ünnep helyett rendszertesztelő tüntetés
- Ahol a jót tanács 687 millió dollárt ér
- Nem bírta a bangladesi férj az okos asszonyt - megcsonkította
- Ázsia jó tanulója: Indonézia
- Zavarok az adagolt burmai demokráciában
- Kabul is elfogadna egy tálib képviseleti irodát-feltételekkel
- Amerika hálás Kínának a koreai közvetítésért
- Sikerült stabilizálni a fukusimai erőművet
- Több mint 700 termék importvámját csökkenti jövőre Kína
- Gyilkos likőr öli halomra az embereket Indiában
- Látlak téged!- amerikai műholdkép az első kínai repülőgép-hordozóról
- "Szemet szemért !"- autóháború Kína és az USA között
- Puccspletykák Pakisztánban
- Törvény készül a korrupció megfékezésére Indiában
- Bordeaux-i „bukta” a pekingi „vak”borfesztiválon
- India visszavonta az olimpiai bojkott fenyegetést
- Irány Hong Kong – legalábbis a pénzembereknek
- Francia exminiszter őrizetben a pakisztáni fegyvereladási botrány miatt
- Kitartóan követelik igazukat a meggyalázott dél-koreai nők
- Az Alzheimer menti meg a börtöntől a Vörös Khmer-per „nagyasszonyát”
- Vesszenek a korrupt hivatalnokok!
- Uniós vizsgálatot kér a Dalai LamaTibetben
- Buddhista szerzetesek a rács mögött Vietnamban
- A katonai érdekek az emberi jogok előtt
- Iskolabusz tregédiája Kínában
- Vérnász és rettegés Kabulban
- Kínai halálos injekció a dél-afrikai drogcsempésznek
- Éljen a kapitalizmus - a kommunista Kínában
- Elfeledett centenárium Új-Delhiben
- Elvis Presley frizurás majom a Mekongban
- A thaiföldiek igazságérzetét sértik a „felségsértési” ügyek
- Kína támogatja az Európai Uniót az adósságválság leküzdésében - legalábbis szavakban
- A pakisztáni kormányfő az elmérgesedett NATO-viszonyról
- Halálos késelés a Sárga-tengeren
- Böjttel a korrupció ellen Indiában
- Anelka Kínában folytatja
- Titkos tálib-pakisztáni tárgyalások a fegyverszünetről
- Kiverte az északiaknál a biztosítékok a déli karácsonyi díszfény Koreában
- Kié lesz Afganisztán hatalmas ásványi vagyona?
- Repülőgép zuhant a manilai iskolára
- „Dallas” Afganisztánban- Rivalizálás a Karzai famíliában
- Egyre több kicsi kínai kisvállalkozás megy csődbe
- Nemzetközi őrjárat a Mekong kalózmentesítésére
- Jól vagyok, hamarosan hazatérek – üzente a pakisztáni elnök
- Szerzeteshalál Tibetben - redőrjárőrök poroltóval
- A japán állam nem veszi át Fukusima üzemeltetését-még nem?
- Pornóhekk az Indiai Kongresszus Párt hivatalos honlapján
- A véres múltért fizet Hollandia Indonéziának
- Filippínó szexrabszolgák Dél-Koreában
- A tibeti vallási vezető és az indiai adóhatóság kínos esete
- Pokoli kórház Kalkuttában
- Fukusima exfőnöke rákbeteg
- Kínában kivégezték a bűnbandázó„madámot”
- Tervezett reaktorstopok Japánban
- Börtönbüntetés az amerikai felségsértőnek Thaiföldön
- Guinness rekorder kutyamatuzsálem halála Japánban
- Tokió te drága!
- Az afgán elnök vádol, Pakisztán cáfol
- Elbálnázzák a cunamipénzt Japánban?
- Legyetek harcra készek, üzente a kínai államfő a haditengerészetnek
- Afgán sokk és tanácstalanság a síiták elleni véres merénylet után
- Kíváncsi kínai kémkamera Franciaországban
- Feketén-fehéren a kínai gazdaságról
- Kína az űrben is segíti a türkméneket
- Sugárzó tejpor Japánban
- Egy dubai kórházban ápolják a pakisztáni elnököt
- Washingtoni vízumkedvezmény kínai vállalkozóknak és diákoknak
- Ígéretes lépés az atomrobbantások teljes betiltása felé
- Fuldokló Peking
- Bevetésre indult a japán bálnavadász flotta
- Szűrt tartalmak az indiai neten
- Sokba kerül a manipulált pucérkodás
- Minőségi ugrás a minőségi borok török piacán
- Gyilkos merénylet a síita közösség ellen Kabulban
- Szuperjárgányok legyalulva Japánban
- Véres vallási merényletek Afganisztánban
- Deklaráció kevés konkrétummal Afganisztánról
- Kína új gyógymódot keres a társadalmi feszültségekre
- Valami szivárog Fukusimában
- Harapós cápavédők Hong-Kongban
- A Vörös Khmerek nem voltak „rossz emberek”
- Eleve kudarcra ítélt a bonni Afganisztán konferencia
- A Nyugat felfedezi a "kínai Twitter”-t
- A Watergate-ügy a Tiltott Városban
- Ausztrália feloldja az Indiába irányuló uránexport tilalmát
- Pekingi-párizsi pandadiplomácia
- Zárva marad India a nagy nemzetközi áruházláncok előtt
- Kazah kommandósok akcióban
- Pucér pakisztáni színésznő egy indiai lap címoldalán
- Kína az Indiai óceánon is szembeszállhat a kalózokkal
- Újévi ajándékként útlevél a volt thai kormányfőnek
- Évente 20 ezer halál világszerte a taposóaknák miatt
- A myanmari kapcsolat washingtoni és pekingi szemszögből
- Metrótervek Kínában
- Ai Wiewei és a meztelen valóság
- A múlt árnyai, a jelen harcai Bangladesben
- Csökken a kínai export
- Önégetés már Tibetben is
- Lanyhulóban a tajvani fiatalok hazafias hevülete
- Újabb verzió a pakisztáni NATO-bakiról
- Washington újra megtalálta a térképen Mianmart
- A tibetiek fegyvere az igazmondás
- Császárnak lenni nyugdíjas állás lehet Japánban
- Végeleges atomstopot követel a fukusimai prefektúra
- Mozihős lett a mianmari ellenzéki hősből
- Baby-boom Afganisztánban
- Egyél a sajátoddal!- pálcikatilalom Kínában
- Magyar szakértők Kína szerepéről
- Szobrot kap Budapesten a koreai himnusz atyja
- Beckhamet az ázsiai masszázs juttatta el a csúcsra
- Rohamléptekkel halad a „békés” észak-koreai atomprogram
- Bangalore India „legjobban élhető” városa
- Milliárdok az államkasszában, csóró milliók a kínai falvakban
- Indiai-kínai vetélkedés az afgán természeti kincsekért
- Pakisztán blokkolta a BBC nemzetközi hírcsatornáját
- Az eurózóna összeomlása katasztrófa lenne - Kína szerint is
- Szétvált az indiai-pakisztáni tenisz „békepáros”
- Hitelességet ígér Sanghajnak a „kínai Twitter”
- Magyar konzulátus nyílt Laoszban
- Pakisztán bojkottálja a nemzetközi Afganisztán konferenciát
- Holtponton a plázavita Indiában
- Ügyvédek rohamozták meg a maláj parlamentet
- A magányosság világbajnokai a japánok
- Hallo, Aung San Suu Kyi, itt Clinton beszél
- Elesett a tv-reklám a kínai kultúrharcban
- A gyilkos mezőkről Kambodzsában
- Bóvli államkötvényt nem, de gyárakat vennének a kínaiak Európában
- Kínában nyomul a Microsoft
- Németh Zsolt Laoszban
- Kórházban a fukusimai erőmű igazgatója
- Észrevétlen tibeti diplomáciai offenzíva
- Rizsázás helyett állami árképzés Thaiföldön
- Polgármester lett a japán maffia fiából
- Kínai-myanmari politikai kirakós játékok
- Lőttek vagy visszalőttek-nyilatkozatháború Pakisztánban
- Elrettentő ítéletek a kínai sertéstáp-perben
- Banglades újra emberként kezeli a leprásokat
- A kínai nagyberuházó panaszai Izlandon
- Kanadai olajkapcsolat-építési tervek Ázsiával
- Sokba kerülhet a NATO-nak a pakisztáni tévedés
- Miért fenyegetőzik India a londoni olimpia bojkottjával?
- „Üss és kuss” - Családon belüli erőszak Kínában
- Kína és Amerika zödenergia-csatája
- Robot smasszerek Dél-Koreában
- Újabb halálos katonai melléfogás Pakisztánban
- Baktérumvita Kínában a élelmiszerbiztonságról
- Földet vissza nem adunk-makacskodó nepáli gerillák
- A malajziai „vaslady” az emberi jogokért
- Óriási lesz-e a kínai „óriás” bora?
- A kínai béke ára Tibetben
- Kitörhet a pláza- láz Indiában?
- „Számháború” Sri Lankán a háborús áldozatokról
- „Békés” kínai hadgyakorlat a Csendes-óceánon
- Felsőoktatási reform kínai módra
- Berágtak a „leanalfabétázott” honatyák az indiai filmcsillagra
- 40 éves bűnök-bíróság előtt a bangladesi pártvezér
- Késik a fukusimai kitelepítettek kártérítése
- Nem jön a „kínai Mikulás”megmenteni Európát
- 20 év börtön felségsértő SMS-ért Thaiföldön
- Japán jakuzabiznisz
- Indiai nyitás Budapesten
- Pakisztán washingtoni nagykövete belebukott a „memogate”-be
- Kiszabadultak a katari sólymok Pakisztánban
- Kínai-türkmén energiapartnerség
- Bővít a L'Oreal Kínában
- Kínai klímavédelmi tervek
- A népet szolgáltam-egy népirtó vallomása Kambodzsában
- A világ legdrágább foglya Indiában
- Az EU „beleköpött” a kínai cápauszony levesbe
- Csomagolnak a textilkereskedők- elnéptelenedik az olasz Kínai kert
- A megbékélés újabb „frontja” nyílt meg Mianmarban
- Sztrájk a pápuák földjén
- Tüntetni csak feltűnés nélkül lehet – Malajziában
- Kommunikációs zavar a kínai szupervonat-baleset ügyében
- Nincs bocsánat Ázsia Berlusconijának Thaiföldön
- Kínai kereskedelmi offenzíva - Amerika-ellenes hátsó szándékkal
- Kína- biztonság mindenek előtt!
- Peugeot-Citroen gyár-csikicsuki Kínában
- Sok tűz között a pakisztáni kormányhadsereg
- „Memogate”-a pakisztáni elnök és a titkosszolgálat
- Ingatlan, energia, mezőgazdaság a kínai-magyar együttműködés fókuszában
- Karzai győzelme -„Igen” az afgán-amerikai partnerségre
- Megkezdődött a kambodzsai népirtók pere
- Afgán törzsi számtan: 39+1=41
- A pakisztáni keresztények imája meghallgatásra talált
- Kiegyezés a dzsungelharcosokkal Nepálban
- SMS cenzúra Pakisztánban
- Kínai milliomosok vándorlása
- A jakuzák kiűzetése a templomból
- Az arab tavasz és a tibeti önégetők
- Nem lesz kényszerkilakoltatás- az indiai elefántoknál
- Már a kínainál is van olcsóbb munkaerő- az is kínai
- Gloria pályafutása „gloire” nélkül végződik
- Ázsia az ázsiaiaké- Kína szerint
- Kína továbbra is Észak-Korea megértő barátja
- Adócsalás után pornóvád a kínai ellenzéki ellen
- Bíróság előtt a tigrisölő nemzeti hős
- Vietnami vízválasztó állam és egyház vitájában
- Washington újra „felfedezi” Mianmart
- Az Alzheimer-kór és a bíróság Kambodzsában
- Potyognak a korrupciós „csontvázak” Indiában
- Környezetvédelmi riadó Kínában
- Bűn és bűnhődés Kambodzsában-ítéletre vár a hóhér
- Burma egyre szalonképesebb
- Kiszabadultak a kínai szexrabszolgák Angolában
- Céziummal szennyezett rizst találtak Japánban
- Mugabe továbbra is számíthat Kínára
- Sokk Kínában-18 kisgyerek halt meg a zsúfolt buszban
- Fellegi Tamás kínai tárgyalásai
- Különös amnesztiát készít elő a kormány Thaiföldön
- Újra száguld a kínai szupervonat
- A szabadságnak ára van-fizetett a kínai ellenzéki
- Csempészek szarvashibája- nagy fogás Hong Kong-ban
- Osztódj és uralkodj India?
- Előrehozott parlamenti választás Kazahsztánban-izgalommentesen
- Nem kell a kínai GMO rizsa Európának
- Putyiné a kínai Nobel-békedíj - ha átveszi
- Szolgálatba álltak az elefántok az árvíz után Thaiföldön
- Drónok háborúja Pakisztánban
- Az indiai maoista lázadók új hadüzenete
- Kínában sem sebezhetetlen a bankrendszer
- India nem akar eurót menteni
- Keresd a pénzt!- kampánycsata Indiában
- Célba talált az Agni IV.- sikeres indiai rakétateszt
- Tálib fenyegetés a kormánypárti törzsi vezetők kabuli gyűlésének
- Végveszélyben az orangutánok Indonéziában
- Kínai nyugdíj a tibeti szerzeteseknek-a nyugalom ára
- Elrugaszkodott a japán gazdaság
- Csatatérré változott egy ipari park Dél-Kínában
- Mosolydiplomácia a Mosoly Szigetén- APEC csúcs Honoluluban
- Miért segítsen a „szegény” Kína a „gazdag” Európának?
- Házi őrizetből a parlamentbe?- Mianmari változások
- Dzsihadista aktivista ámokfutása Kazahsztánban
- Az első riport a fukusimai sugárzónából
- 14 vádlotton keresnek 40 milliárdot Indiában
- Az adóhatósággal is megküzd a kínai ellenzéki művész
- Magyar borászok törik át a kínai Nagy Falat?
- Magyar üzleti lehetőségek Közép-Ázsiában
- Magyar kereskedőház nyílik Bakuban
- Iskolapadban a kínai „Nagy Ember”-Jao Ming hazatért
- Győzött a darufoglaló koreai melós
- Ha Európa „megfázik”, Kína is „tüsszög”
- Ércnél maradandóbb- szobor a kazah államfőnek
- 35 ezer forint egy elmosott életért Thaiföldön
- „Gruppenesküvő” Ázsiában a 11-11-11 bűvöletében
- Elengedték a kínai halászokat Japánban-nem ingyen
- Barbár módon végeztek ki két nőt Afganisztánban
- Magyar üzletekről Közép-Ázsiában
- Indiai-pakisztáni enyhülés-szavakban
- A kínai nyitásról Budapesten
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar sanghaji sikere
- Kína és Washington-közelebb a közös nyelvhez
- 8 millió hajléktalan a pakisztáni árvíz után
- Konkrétumokról Kínában-Fellegi Tamás tárgyalásai
- Fókuszban a gazdaság - Martonyi János Szingapúrban
- Miénk a világ legnagyobb krokodilja!
- Türkmén energia Magyarországnak
- Kételyek és titkolózás Sonja Gandhi egészségi állapota körül
- Az akció kódneve: Kate hercegnő
- A drogcsempészek már kalózkodnak is az Aranyháromszögben
- Kínai kölcsönpandák késésben
- 18 milliárd dollárt mosott el az árvíz Thaiföldön
- Ázsiát is veszélyezteti az euró gyöngélkedése
- Sikeres NATO- ellencsapás Afganisztánban
- Gazdasági tárgyalások Üzbegisztánban
- Márton napi örömök- Magyar lúdtenyésztők kínai sikerei
- Ázsiában bíznak a vállalatvezetők
- Új kezdet-Martonyi János malajziai tárgyalásai
- A „barna felhő” és a ciklonok
- Újra mehet a gyógyszer délről északra
- Vega Mekka Japánban
- Bajban a Toyota
- Politikáról és főleg Tibetről egy szót sem
- Japán nem hisz az újabb euromentő tervben?
- Vámbéry Ármin-emlékév
- Új lendület a magyar-üzbég kapcsolatoknak
- A kínaiak szerint Európa „eltunyult”
- Amerikai lapvádak-„Lezserül” tárolják Pakisztánban az atomfegyvereket?
- Kína meghódítására készülnek az Armagnac-termelők
- Gyűjtés az „adóhátralékos” kínai ellenzékinek
- Brüsszeli elismerés a burmai politikai nyitásnak
- Schmitt Pál Üzbegisztánban
- Magyar üzletemberek, magyar tervek Közép-Ázsiában
- Észak-koreai menekültek szerencsés partot érése Dél-Koreában
- Őrizetben egy japán vizekre tévedt kínai hajó kapitánya
- Kínai webcenzorok akcióban
- Félezer halott a thaiföldi árvízben
- Kína szerint sikeres volt a G-20-as csúcs
- Merénylet az afganisztáni magyar tábor közelében
- Vádemelés Benazir Bhuttó meggyilkolása ügyében-négy év után
- A magyar külügyminiszter Malajziába és Szingapúrba látogat
- Kínai aranyeső a súlyemelő vb-n
- Nem jó rabnak lenni sem Myanmarban, sem Burmában
- Sikeres bányamentési akció Kínában-élőben a tv-ben
- Ne bántsd a civilt!-Omár mollah üzenete a táliboknak
- A gazdag kínaiak új hazát keresnek maguknak és a pénzüknek?
- Schmitt Pál közép-ázsiai körútra indul
- Nusu- a kínai nők titkosírásának könnyes titkai
- Kínai főszereplő a G-20 csúcson
- Kegyetlen kínai gazdák a zambiai rézbányákban-pekingi cáfolattal
- Drága fiúcsecsemők a kínai gyerekkereskedőknél
- „Narkó” tábornokok bukása Kambodzsában
- Nem térkép e táj-kínos kínai „területátrajzolás”
- Csúcson a kínai külkereskedelem
- Segíts magadon-a kínai elnök az európai pénzügyi válságról
- Görög referendum, kínai aggodalmak
- Felgyújtotta magát és meghalt egy tibeti szerzetes nő
- Az Interpol is harcba száll a tigrisek megmentéséért
- Aki nem ismeri a megadást - Ai Weiwei
- Pakisztán normalizálja kereskedelmi kapcsolatait Indiával
- Fellegi Kínába készül
- Az elsőre mindenki emlékszik-sikeres kínai űrdokkolás
- Sencsen a leginnovatívabb kínai város
- Szabad vagy nem szabad a kereskedelem?- Tiltakozás Szöulban
- Drónok támadása Pakisztánban
- Először kapott kínai építész Pritzker díjat
- Súlyos börtönbüntetés a csődbe jutott állami tulajdonú vietnami hajógyár vezetőinek
- Politika
- English
- Bangladesh teacher arrested over burns on pupils' legs
- Trafó: Glimpse from Pakistanian culture
- China warns Philippines on 'mistakes' in maritime spat
- Thai man jailed for lese majeste dies, says lawyer
- Curfew is imposed in Miranshah area of NW Pakistan
- Court in India upholds right to sex change operation
- Cambodia suspends new land grants for companies
- Bees swarm India paramilitary troops in Chhattisgarh
- Afghan wedding hit by floods in Sar-e Pol province
- S Korea 'to target powdered human flesh capsules'
- Nine dead' in fire at South Korea karaoke bar
- Dozens missing in Nepal floods near Annapurna
- Barroso ignores outcry on China press gag
- Fears for Tamil detainees in Sri Lanka
- Nepal PM seeks unity cabinet to agree new constitution
- Bangladesh teacher 'burns' legs of girl pupils
- Pakistan bus accident 'kills 17' in Kohistan
- India: Rare Buddhist manuscript Lotus Sutra to be released
- Weetabix bought by China's Bright Food
- Lost parakeet tells Tokyo police its address
- ASHU meeting in the Seoul Times
- Hungarian foreign minister praises Indonesian democracy
- Corruption trial for top China football chief starts
- India fishermen's families strike deal with Italy
- Indian campaign demands 'Right to Pee' for women
- Ex-leaders of China protest village Wukan 'punished'
- China needs 'consistent policy' on South China Sea
- Suu Kyi delays debut as Myanmar freed from EU sanctions
- Honda to invest $560m to expand its operations in China
- China manufacturing on the mend, HSBC survey shows
- Pakistan begins new plane inspections after crash
- North Korea vows 'unprecedented' action against South
- ASHU – Asian-Hungarian Society has entered its active phase
- Sri Lanka government orders removal of
- Maoists kidnap govt official in central India
- S. Korea Christians protest over Lady Gaga concert
- Vietnam seeks foreign help to beat mystery skin disease
- Vodafone steps up tax row with India
- Chinese Olympic athletes avoid pork over doping fears
- Indian state's 'leftist marriage ban' criticised
- Afghan leader Karzai blames attacks on Nato 'failure'
- India PM Singh says internal security a major challenge
- US and Philippines begin South China Sea drills
- Japan may be 'momentarily' without nuclear power
- India and Pakistan open new border post to boost trade
- Infosys shares slide on weaker-than-expected outlook
- India professor held for cartoon 'ridiculing Mamata'
- Taliban launch raids on Kabul and other Afghan targets
- Murdered Afghan talks head Rabbani replaced by son
- China economic growth dips to 8.1%
- Vietnam man buys little piece of American dream
- China sets out school bus law after deadly
- Revered Nepal temple in financial transparency move
- Nissan to produce new hatchback in Sunderland
- China inflation growth dims hopes of interest rate cut
- China sets up rare earth body to streamline the sector
- Sony to axe 10,000 jobs worldwide: report
- First Arab sumo wrestler chases glory in Japan
- South Korea police chief resigns over murder outcry
- Voters in Indonesia's Aceh cast ballots for governor
- Kyrgyz new anti-graft police take test on live TV
- Afghanistan says deal agreed with US on night raids
- North Korea moves rocket into place for launch
- Turkmenistan leader wins his country's first car race
- Resistant malaria spreads rapidly to Thai-Myanmar border
- At least seven dead in Afghanistan tanker blaze
- Pirates seize Chinese cargo ship off Iranian coast
- Tiger and leopard attacks in Nepal
- Samsung expects profits to double from smartphone boost
- US Coast Guard sinks tsunami 'ghost ship'
- Sri Lanka records best-ever economic growth
- Indian prisoners to be released for Italian hostage
- India Supreme Court rejects telecoms appeal
- Russian-built nuclear submarine joins Indian navy
- North Korea refugees 'arrive in Seoul after China stay'
- China surpasses US as world's biggest grocery market
- First contingent of 200 US Marines arrives in Darwin
- North Korea rocket, Burma poll top Asean summit agenda
- Afghanistan: Militants 'kill police by poisoning food'
- Chinese tycoon 'detained' amid political scandal
- Pit bulls in Philippine dog fights to be put down
- Tajikistan accuses Uzbekistan of economic blockade
- Park Ji-Sung predicts Asian World Cup win
- US puts $10m bounty on Lashkar-e-Taiba's Hafiz Saeed
- Pakistan President Zardari to meet India PM for lunch
- Azamara cruise ship docks in Malaysia after fire
- Vietnam court jails Vinashin executives over debt
- Pakistan: Cross-border attack kills 4 soldiers
- Global firms 'may rethink India' over tax proposal
- Burma poll: Aung San Suu Kyi hopes for 'new era'
- Burma's Aung San Suu Kyi takes part in key by-elections
- Pakistan's canine fighters forced into blood sport
- Pakistan President Asif Ali Zardari to visit India
- India puts Sikh radical Rajoana's execution on hold
- Japanese retail sales rise more than expected
- Indonesia women's group slams miniskirt comment
- India to review gold tax but import duty to stay
- India army chief says nation's defences obsolete
- US could fly spy drones from Australian territory
- Pakistan army chief meets top US commanders
- Burma's top general defends army's role in politics
- Hundreds of Afghan women jailed for 'moral crimes'
- Probe finds high radiation in damaged Fukushima reactor
- AIJ head apologises for client losses before committee
- India 'Maoist' bomb blast kills 15 police
- Qantas and China Eastern plan low-cost carrier
- James Cameron back on surface after deepest ocean dive
- Pacquiao hits back at tax man
- India to probe army chief bribe allegation
- Tibet activist in India sets himself alight
- India says nuclear terrorism a 'continuing concern'
- Afghan massacre: Kandahar families given compensation
- India swine flu outbreak kills 12
- S. Lanka press slams 'neo-imperial' war crime vote
- Indian PM Singh appeals for anti-corruption bill
- Japan posts surprise trade surplus in February
- Lawyers in China to swear allegiance to Communist Party
- Nearly 1,000 Pakistan women 'killed for honour'
- Japan may deploy missiles ahead of NKorea launch
- Indian woman gets $10,000 for toilet protest
- Jaguar Land Rover agrees joint venture with Chery in China
- 'No proof' in Afghan massacre suspect Sgt Bales case
- China holding 21 Vietnamese fishermen: official
- Burma invites US and EU observers to April election
- India railways: Mukul Roy sworn-in as new minister
- 'Sharp drop' in India poverty due to welfare programmes
- China raises fuel prices for second time in a month
- Burma frees ethnic Karen rebel leader
- India Railway Minister Dinesh Trivedi resigns
- Five suspects killed in Bali anti-terror raids
- Lagarde says China must reform economy and yuan
- East Timor President Jose Ramos-Horta admits poll defeat
- Former Mr. Universe turns 100 in India
- Osama Bin Laden 'plotted to kill Obama' before death
- Thailand pet-owners on high alert for dog-nappers
- India uses budget speech to sound upbeat economic note
- Afghanistan massacre suspect named as Sgt Robert Bales
- Indonesia presses UK to take back 'contaminated' scrap
- Boeing denies Air India's $500m compensation claims
- Swiss pair free after Taliban ordeal, Pakistan army says
- Afghan shootings: US soldier suspect flown to Kuwait
- Stray tiger in India evades 'mating call' lure
- India census: Half of homes have phones but no toilets
- Pakistan: US drones 'kill 15' in South Waziristan
- Burmese media airs landmark Aung San Suu Kyi speech
- US, EU and Japan challenge China on rare earths at WTO
- Why stray dogs are Kashmir's latest threat
- Philippines: Arrest warrants for Gloria and Jose Arroyo
- Japan: YouTube Ferrari driver faces speeding charges
- Scores missing after Bangladesh ferry sinks
- Hungary-Asia Society was founded
- Vietnam to send Buddhist monks sent to Spratly Islands
- Malaysian minister in 'cowgate' scandal to resign
- Japan core machinery orders jump more than expected
- India politics: New state MPs 'face criminal charges'
- Indonesian police arrest 'hitman advertiser'
- Pakistan bans Ahle Sunnah Wal Jamaat Islamist group
- Indian 'mining mafia' accused of killing policeman
- Afghanistan joins railroad era _ 100 years late
- Sri Lanka reopens site of Velupillai Prabhakaran death
- Pakistan court: Zardari corruption case 'must be reopened'
- Burma holds peace talks with ethnic Kachin rebels
- Sultan of Brunei ex-wife sues over '$18m jewel theft'
- Citibank's Malinda Dee: Eight years for Indonesia fraud
- Pakistan restores BBC World News TV channel
- Maids in Singapore to get a weekly day off from 2013
- Bangkok's Don Muang airport reopens after floods
- Report raises alarm over Laos monkey farms
- Sri Lanka row over Catholic letter on human rights
- Afghanistan avalanche kills 39 in Badakhshan
- Nissan to build new car in Sunderland
- Congress setback in key India Uttar Pradesh polls
- India bans all cotton exports with immediate effect
- China's Premier Wen opens National People's Congress
- Pakistan Taliban removes deputy head Maulvi Faqir Mohammad
- Hong Kong exchange extends trading hours amid protests
- Indian surveys predict Congress blow in state poll
- Official: Mistakes led to Afghan Quran burnings
- International smuggling rings busted, says US officials
- Pentagon commander says US special forces in India
- India asks court to clarify telecoms ruling
- Ex-minister Laloo Prasad Yadav charged in 'fodder scam'
- Cautious welcome for North Korea nuclear freeze
- Chinese manufacturing seen expanding in February
- US court dismisses lawsuit against Sri Lanka president
- Malaysia Airlines shares dip on 2011 loss
- South Korea and Japan report jump in industrial output
- Guantanamo detainee Majid Khan admits terror charges
- Wikileaks: Pakistan army officials 'knew of Bin Laden house'
- South Korea passes resolution on North Korea refugees
- Thailand activist jailed for royal insult
- Japan cabinet bills seek to strengthen coast guard
- Vietnam communist meeting debates radical reforms
- China reforms needed to sustain growth, says World Bank
- Bomb blast in Nepal's capital Kathmandu 'kills three'
- Indonesia court upholds Abu Bakar Ba'asyir jail term
- Japan watchdog halts fund on fears over lost assets
- Afghan police officer sought over Kabul Nato killings
- Hogs going wild in Pakistani capital
- China 'sent back nine North Korean refugees'
- Sri Lanka outrage at UN over war general
- Afghanistan Koran protests: Eight die on fourth day
- Pakistan unrest: Gunmen storm Peshawar police station
- Yen hits seven-month low after Bank of Japan measures
- India home ministry calls gay sex 'immoral'
- US and North Korea hold nuclear talks
- Philippines' Gloria Arroyo pleads not guilty to fraud
- Okinawa snow events halted after Japan radiation fears
- Italy marines to face Indian law, says minister
- Nepal talks after cabinet minister Gupta is jailed
- Seoul urges China on North Korea refugees
- Foreign correspondents' club in China warns reporters
- Rahul Gandhi accused of 'poll code violation'
- Nato apologises for Afghan Koran 'disposal'
- India railway failings 'like massacre'
- Afghans say 41 child suicide bombers rescued
- Thailand's economy shrinks 9% after flood disruptions
- Bolton boss Coyle hails Miyaichi's impact
- India's Calcutta 'to be painted blue'
- Burma monk Shin Gambira 'faces legal action'
- Arrests after land protests in China's Zhejiang province
- Japanese Emperor Akihito's heart surgery 'a success'
- Kim's eldest son in financial trouble in Macau: report
- Italian ship fires on Indian fishing boat, 2 dead
- China to send senior envoy for talks in Syria
- Philippines arrest Abu Sayyaf suspect in kidnap
- India village in Rajasthan relocates to protect tigers
- Uzbekistan 'cancels Valentines Day'
- EU leaders in China for debt crisis talks
- US and North Korea to hold nuclear talks in Beijing
- India hunts 'well trained' bomber of Israeli diplomat
- Indian inflation eases as food prices fall
- Senior Afghan Taliban leader, Mullah Obaidullah, is dead
- India minister Anand Sharma in key Pakistan trade trip
- Israel envoys 'target of attacks' in India and Georgia
- Japan economy contracts amid strong yen and Thai floods
- Berdymukhamedov wins Turkmenistan election in landslide
- Malaysia defends deporting Saudi journalist for tweet
- Bali bombing suspect Umar Patek on trial in Indonesia
- New India football league in jeopardy amid transfer ban
- India army chief ends legal battle over birth date
- Unexpected loss for India's Tata Steel
- China's exports and imports dip raising growth concerns
- Saudi detained in Malaysia for insulting Prophet tweet
- Pakistan top court rejects PM Gilani's contempt appeal
- Lenovo posts a 54% rise in profits as sales jump
- India toxic alcohol toll rises in Orissa
- China's inflation rate rises to 4.5%
- India ministers in Karnataka quit amid pornography row
- Rumours swirl as top Chinese policeman 'goes on leave'
- US drone strike 'kills 10' in Pakistan
- Suu Kyi campaigns for Burma polls as US eases sanctions
- Rahul Gandhi 'not obsessed' with becoming India PM
- N. Korea says new leader's youth no cause for concern
- Facebook and Google remove 'offensive' India content
- Indonesia's economy grows at fastest pace in 15 years
- India economy: Growth 'to fall below 7%' for 2011-12
- China defends its veto of UN measure on Syria
- At least 43 dead in central Philippines earthquake
- Pakistan factory collapse kills nine, traps dozens
- Tibetan officials warned to maintain stability
- China 'bans' airlines from joining EU carbon scheme
- Oldest marathon runner' competes in Hong Kong
- Afghanistan: Seven dead in Kandahar car bomb attack
- N.Korea developing unmanned attack aircraft: report
- Pakistan fails to send team to probe Mumbai attacks
- Pakistan court will charge PM Gilani with contempt
- India court cancels 122 telecom licences
- Papua New Guinea: Many rescued after ferry sinks
- Philippine military 'kills three wanted militants'
- Kim Jong-nam 'not endangered' by North Korea book
- Walt Disney acquires controlling stake in India's UTV
- Hong Kong advert calls Chinese mainlanders 'locusts'
- US diplomat says US open to North Korea diplomacy
- Pakistan helping Afghan Taliban - Nato
- India selects France's Dassault for major jet deal
- Seven detained over China river cadmium spill
- China loses WTO appeal over raw materials exports
- Truckloads of Chinese rice enter N.Korea: activist
- Obama confirms Pakistan drone strikes
- India to hold first football auction
- Afghan woman is killed 'for giving birth to a girl'
- India artist attacked in Delhi over nude paintings
- Japan's population to shrink two thirds by 2110
- India state elections begin in Punjab and Uttarakhand
- Canada 'honour' killings: Shafia family found guilty
- Afghan President Hamid Karzai 'plans talks with Taliban'
- Nepal at a loss over future of ex-VIP cars
- Pakistan PM Gilani 'wants BBC World News back on air'
- Pervez Musharraf postpones Pakistan return, aide says
- Japan's retail sales in fastest rise since August 2010
- Samsung in year end profit boost on smartphone sales
- Philippines flags greater US military presence
- Attack on Pakistan Military Academy in Abbottabad
- South Korea's growth hit by weak European demand
- Soldiers oust PNG defence chief amid power struggle
- Sharmeen Obaid-Chinoy dreams of Pakistan's first Oscar
- Japan kept silent on worst nuclear crisis scenario
- 'Crony' of Mugabe to promote Thai national image
- Police investigate Pakistan heart drug deaths
- Japan posts first annual trade deficit in 30 years
- Sri Lanka jail riot 'injures 31' in Colombo
- China says one Tibetan killed in second Sichuan clash
- 'World's cheapest car' tag backfires for India's Nano
- Gunmen in southern Philippines kill 15 fishermen
- Big Tokyo earthquake likely 'within the next few years'
- EU suspends visa bans on leading Burmese politicians
- US drone strike in Pakistan 'kills five militants
- Kagawa sees future with Dortmund
- Asia loses its taste for shark fin
- Bioterror fears halt research on mutant bird flu
- Row over Indonesia atheist Facebook post
- Bangladesh authorities vow to hunt coup plotters
- Indonesia confirms second bird flu death this year
- S Korea group to send food aid to North Korea
- Chinese writer Yu Jie describes 'inhumane treatment'
- China to again close Tibet during sensitive period
- Bail for Delhi Commonwealth Games chief Suresh Kalmadi
- Pakistan delays US envoy Marc Grossman's visit
- 'Path open' for North Korea talks, neighbours say
- Activists and Japanese whalers clash at sea
- Indonesia concrete balls combat 'train surfing'
- Indian TB cases 'can't be cured'
- Nepal ex-minister Shyam Sundar Gupta held for kidnap
- Vietnam's navy unveils first home-made warship
- China village revolt leader named party boss
- India and China to begin border talks
- Kazakh president's party crushes opposition
- Pakistan blast: Shias killed in Khanpur procession
- China angry at US sanctions on oil firm Zhuhai Zhenrong
- Thousands protest against nuclear power in Japan
- UN human rights body backs French Sikhs on turbans
- Pakistan PM Gilani faces confidence vote amid crisis
- Infosys profit tops estimates on weak rupee exchange
- High-profile dissidents freed in Burma amnesty
- US Marine Corps probes 'Taliban desecration' video
- India's bureaucracy is 'worst in Asia'
- US Marine Corps probes 'Taliban desecration' video
- North Korea to display Kim Jong-il's body permanently
- Myanmar signs cease-fire with ethnic rebels
- India opens part of retail sector to foreign stores
- Singh India 'shamed' by child malnutrition, says PM Singh
- Pakistan Supreme Court warns PM Yousuf Raza Gilani
- Chinese communist paper seeks capitalist investors
- Burma halts construction of Thai-backed power plant
- North Korea announces prisoner amnesty
- Deadly blast hits bus terminal in Khyber, Pakistan
- Indian Dalit icon Mayawati's statues ordered covered up
- Indian man's ordeal as leopard rips off scalp
- North Korea airs 'birthday' documentary of new leader
- China accused by Philippines of Spratlys intrusion
- Kazakhstan riot town, Zhanaozen, barred from poll
- Uproar over China's 'angry dragon' stamp
- Chinese authorities agree to review Ai Weiwei tax case
- Radio broadcaster shot dead in south Philippines
- Cambodian former anti-drug chief jailed for trafficking
- William Hague: Burma to free more 'political prisoners'
- Pakistan Taliban kill 15 kidnapped tribal police
- Bangladesh man given jail term for PM Hasina Facebook post
- China tycoon 'ate poisoned cat-meat stew'
- India's first anti-poaching tiger force begins work
- South Korean President Lee Myung-bak to visit China
- Top Singapore ministers face pay cuts of up to 51%
- Terry eyes legal action over India cigarette image
- Taliban back Western proposal to open Qatar office
- Japanese politicians land on disputed isles
- Burma releases 32 political prisoners in amnesty
- Arrests over pig heads found at Malaysian mosque
- Japanese politicians land on disputed isles
- Al-Qaida, Taliban seek Pakistani militants' help
- China unrest over mosque demolition in Ningxia
- Burma raises fuel prices by a third
- China calls for calm after man dies from bird flu
- Bangaldesh cabinet approves anti-pornography law
- China dissident lawyer Gao Zhisheng 'in Xinjiang jail'
- North Koreans urged to defend Jong-Un 'to the death'
- China province raises minimum wage by 23%
- China joins legal battle against EU aviation tax
- China white paper sets out five-year space plan
- North Korea tells world to 'expect no change'
- Pakistan journalists 'threatened by security' personnel
- Afghan President Karzai backs Taliban Qatar office plan
- Elephants play soccer in Nepal festival
- China GPS rival Beidou starts offering navigation data
- Tepco seeks an extra $9bn in aid to pay compensation
- China gets approval for Afghanistan oil exploration bid
- South Korea ex-First Lady Lee Hee-ho mourns Kim Jong-il
- Chen Wei jailed in China for 'subversive' writing
- Toy town: Hong Kong's toy makers seek wider recognition
- Afghan railway: First train runs on new line in north
- Chinese scientist Huang Kexue jailed for trade theft
- Vietnam makes China flag faux pas
- Pakistan rejects US air strike deaths report
- Pakistan Prime Minister fears ouster
- Finland 'finds Patriot missiles' on China-bound shi
- Hong Kong orders chicken cull as bird flu alert raised
- Mobile app to help Indian women fight sex assault
- Japanese exports fall on strong yen and euro troubles
- Kim Jong-il death: North Korea 'pledge' to Kim Jong-un
- Thai army chief opposes change to royal insult law
- Japan to buy US F-35 fighters for air force
- China village protest: Wukan residents plan march
- Philippine floods: Benigno Aquino visits disaster zone
- India cold wave claims dozens of lives in north
- Philippines storm triggers deadly flash floods
- Kazakh oil strike: 10 dead in Zhanaozen clashes
- Bangladesh man 'admits' cutting off wife's fingers
- Eviction order for Burma monk Shwe Nya War Sayardaw
- Japan PM declares 'cold shutdown' at Fukushima
- India toxic alcohol kills 102 in West Bengal
- US satellite pictures China aircraft carrier Varyag
- India set for all-party meeting on anti-corruption bill
- Chinese wines beat Bordeaux in blind tasting
- Hong Kong 'most developed' financial market, says WEF
- China protest worsens in Guangdong after villager death
- Dalai Lama to Ashton: send EU diplomats to Tibet
- Vietnam sentences 2 Buddhist activists to prison
- School bus crash in China's Jiangsu province kills 15
- India capital Delhi in low-key centenary celebrations
- Scientists discover more than 200 new Mekong species
- Chinese fishermen 'stab South Korean coast guards'
- Pakistan blockage of Nato convoys 'may last weeks'
- Striker Anelka agrees to join Shanghai Shenhua
- N Korea furious at South's Christmas lights plan
- Pakistan Taliban's deputy Mohammad admits peace talks
- Plane crashes onto Philippine slum, killing 12
- Mekong River four-nation patrols begin after attacks
- India police charge Tibet holy man in money probe
- Japan's Yukio Edano rebuffs Tepco bailout claim
- Hackers deface profile of India's Sonia Gandhi
- Dutch apology for 1947 Indonesia massacre at Rawagede
- China executes female gangland prostitution ringleader
- Thailand jails US man Joe Gordon for royal insult
- Japanese tsunami fund 'used for whaling programme'
- Pakistan's Zardari in hospital 'for heart condition'
- Whaling fleet off to Antarctica
- India asks internet firms to remove offensive content
- Veena Malik sues FHM India magazine over 'nude' photo
- Luxury sports cars in costly Japan pile-up
- Deadly blast hits Afghan shrine
- China 'ill-prepared' for unrest, says security chief
- India welcomes lifting of uranium ban by Australia
- India 'suspends' plan to open up to global supermarkets
- Row over Pakistan actress Veena Malik nude 'ISI' photo
- Thaksin Shinawatra 'to be given Thai passport back'
- Bangladesh to try thousands for 'Hindu persecution'
- Tibet 'sees first monk self-immolation protest'
- Taiwanese youth losing appetite for fighting China
- Japan Prince Akishino wants emperor 'age limit' debate
- Hillary Clinton visit: Burma hails new chapter in ties
- Afghanistan maternal mortality drops, survey suggests
- North Korea says nuclear plant is 'progressing apace'
- Bangalore is best Indian city, says global survey
- China increases rural poverty limit to $1 a day
- Pakistan blocks BBC World News TV channel
- Chinese official: Eurozone collapse would be a 'disaster'
- India-Pakistan tennis pair Bopanna and Qureshi split
- Pakistan 'to boycott Afghan Bonn talks' after Nato raid
- India all-party talks fails to end retail deadlock
- Malaysian lawyers rally against street-protest ban
- Japan singletons hit record high
- China regulator bans TV advertisements during dramas
- China looking to snap up EU factories, railways
- Japan 'gangster son' Toru Hashimoto wins Osaka ballot
- Pakistan denies firing provoked Nato border attack
- Bangladesh scraps leprosy stigma act
- Robotic prison wardens to patrol South Korean prison
- China basketball star to sell 'Yao Ming' wine
- India cabinet to discuss loosening $450bn retail sector
- Sri Lanka 'counting civilian war deaths'
- China navy to carry out Pacific exercises
- Bollywood actor Om Puri says sorry for slur on MPs
- Chinese ratings agency downgrades Greece
- Thailand lese majeste man jailed for 20 years
- Pakistan releases hunting falcons 'from Qatari royal'
- India spends millions on Mumbai gunman Ajmal Qasab
- EU bans practice of chopping off shark fins
- New law in Malaysia to regulate demonstrations
- Mystery over China's Wenzhou bullet-train crash inquiry
- Thailand denies Thaksin Shinawatra amnesty plans
- Pakistan troops killed in ambush in Balochistan
- Loya jirga: Afghan elders reject 'pimp's number 39'
- Megachurch rises in Pakistani city of Karachi
- Indian elephants: Karnataka move put on hold
- China vows closer military ties with North Korea
- Sri Lanka court jails former army chief Sarath Fonseka
- India minister says rural jobs funds spent on toys
- UN warns Chinese pollution has dire health implications
- Military-dominated Myanmar to chair ASEAN in 2014
- Rice containing radioactive caesium found in Japan
- China welcomes Zimbabwe's Robert Mugabe as 'old friend'
- Anger over deadly China kindergarten minibus crash
- Record rhino horn and ivory seizure in Hong Kong
- India: Mayawati proposes division of Uttar Pradesh
- Kazakhstan dissolves parliament, calls election
- EU imposes stiff controls to block Chinese GM rice
- Thai elephant park reopens in sign of recovery
- India's Maoists rebels call off West Bengal ceasefire
- India tests long-range nuclear-capable missile
- Survey: Indonesians killed 750 orangutans in year
- China 'to give Tibetan monks welfare benefits
- Kazakhstan: Taraz city attack kills seven
- Japan's Fukushima nuclear plant opened to reporters
- Yao Ming goes back to school
- China's export growth slows down as global demand falls
- Japan releases Chinese fishing boat
- Asian couples rush to wed on auspicious date
- Afghanistan: Mother, daughter stoned to death in Ghazni
- India and Pakistan PMs pledge 'new chapter'
- Philippine town claims world's largest croc title
- Ill Sonia Gandhi cancels India comeback speech
- China to send armed patrols on Mekong: report
- Euro crisis talks delay China panda loan to France
- Afghanistan clash 'kills dozens of Taliban' in Paktika
- Dalai Lama makes low-key visit to Mongolia
- South Korea to send medical aid to North Korea
- Thousands send money to China's Ai for tax bill
- North Korean 'defectors' found by southern coastguard
- Japan detains China boat captain off Goto Islands
- Chinese firms to increase censorship of online content
- More than 500 die in Thai floods
- Afghanistan suicide bomber 'kills six' near Baghlan mosque
- Bhutto murder: Pakistan police and Taliban charged
- 45 saved in rare major Chinese mine rescue
- Don't kill civilians, warns Taliban chief
- China busts baby trafficking ring
- China envoy Zhang Yan in India map outburst
- Nun dies in 11th self-immolation among Tibetans
- Interpol works to save Asian tigers
- Pakistan grants India 'most favoured' trade status
- SKorea police fire water cannons at FTA protesters
- Suspected US Drone Strike Kills 2 in Pakistan
- Obama unveils new strategy for 'leaner' US military
- Français
- Démission de l'ambassadeur américain au Pakistan
- La Chine découvre François Hollande
- France: le retrait d'Afghanistan, un dossier brûlant pour François Hollande
- Afghanistan : la mort d'un soldat de l'ISAF repose la question des relations avec l'armée afghane
- Hillary Clinton en Inde avec pour mission la relance des relations bilatérales
- Dix ans de prison pour les bourreaux de la jeune Afghane victime de tortures
- La Corée du Sud va construire deux nouveaux réacteurs nucléaires
- Birmanie : affrontements entre l'armée et des rebelles dans l'Etat de Kachin
- Hillary Clinton au Bangladesh pour une mission difficile
- Le Japon arrête son dernier réacteur, politique énergétique en suspens
- Début des activités significatives de l'organisation Asie-Hongrie (ASHU)
- Népal : des défenseurs des droits de l'homme s'opposent à un texte d'amnistie
- Les Etats-Unis et l’Afghanistan finalisent un projet d’accord de partenariat pour l’après 2014
- En Birmanie, Aung San Suu Kyi et son parti n'iront pas à leur première session au Parlement
- Pakistan : près de 400 détenus, dont des insurgés islamistes, s’évadent d’une prison
- Les députés birmans refusent de prêter serment à la Constitution
- Le «Sakharov chinois» Fang Lizhi décède aux Etats-Unis à l'âge de 76 ans
- Première visite en Inde d'un président pakistanais depuis 2004
- «Le Quotidien du Peuple» entre en bourse
- Washington allège ses sanctions à l’encontre de la Birmanie
- Quarante ONG lancent un appel à l'ONU pour que cesse le système des goulags nord-coréens
- Après les législatives partielles, l’Union européenne envisage une levée des sanctions contre la Birmanie
- Soldats «retournés» en Afghanistan: l'Otan réfute la thèse de l'infiltration talibane
- Au Japon, les autorités ne cachent plus le risque de séisme et de tsunami
- Tuerie de Kandahar: le sergent américain Robert Bales n'aurait pas agi seul
- En Afghanistan, les talibans mettent en place un forum sur leur site Internet
- Les autorités chinoises prêtes à laisser partir des réfugiés nord-coréens pour Séoul
- La Chine prête à aider Kofi Annan dans sa mission de médiation avec la Syrie
- Etats-Unis : le soldat Robert Bales formellement inculpé pour le meurtre de 17 Afghans
- L'UE et la Chine lancent des actions conjointes sur la sécurité des produits
- Le Pakistan veut des excuses des Etats-Unis pour la mort de 24 de ses soldats
- Cambodge: un juge d'instruction suisse démissionne du tribunal des Khmers rouges
- L'Inde est le premier acheteur d'armement au monde
- La torture pratiquée dans une dizaine de prisons afghanes
- Décès du roi du Tonga
- Les Japonais ne veulent plus du nucléaire
- Washington menace de suspendre son aide alimentaire si la Corée du Nord lance sa fusée
- Le Japon va acheter des obligations chinoises
- Les Etats-Unis veulent envoyer un avion espion pendant le sommet nucléaire de Séoul
- Afghanistan: le Parlement exige un procès public après le massacre de seize civils
- La Chine enregistre un déficit commercial record en février
- Pakistan: départ annoncé du chef des services de renseignement
- Les autorités afghanes vont prendre le contrôle de la prison de Bagram «dans les six mois»
- Afghanistan : neuf policiers tués par les talibans
- Chine: les condamnés à mort exécutés, principale source des organes transplantés
- Dépenses militaires : l’Asie sur le point de passer devant l’Europe
- Fukushima : des actionnaires de Tepco demandent des dédommagements records
- Birmanie: Aung Sun Suu Kyi triomphalement accueillie à Mandalay
- Pakistan: l'ancien président Perwez Musharraf poursuivi pour le meurtre de Benazir Bhutto
- Le Premier ministre japonais écarte toute responsabilité individuelle dans la catastrophe de Fukushima
- Le budget de l’armée chinoise en hausse de 11,2% en 2012
- Pakistan: au moins 55 morts dans un attentat-suicide et des combats dans le district de Khyber
- Corée du Nord : moratoire sur les missiles et les activités nucléaires
- Le leader des Chemises jaunes condamné à 20 ans de prison
- La Birmanie conclut un cessez-le-feu avec les rebelles môns
- Pakistan: la destruction de la maison de ben Laden a débuté
- Un millier de manifestants bravent les autorités kazakhes
- Japon : révision des normes de radioactivité dans les aliments
- A la Une : la réforme du permis de résidence
- En Chine, l’attitude de Pékin sur la Syrie critiquée par les internautes
- Le fils du Premier ministre la tête dans les étoiles
- Un vélo volé retrouvé suscite la polémique
- La Chine accuse le Japon de minimiser le massacre de Nankin
- Afghanistan: plusieurs morts dans les manifestations contre le Coran brûlé
- Afghanistan : Hamid Karzaï invite les talibans à parler directement à son gouvernement
- Le Japon menacé par une pénurie d'électricité
- La Corée du Sud poursuit ses exercices militaires en mer Jaune, sous l'oeil de Pyongyang
- Achat d'or en Chine : "On est dans une logique d’Etat"
- L'opposition birmane salue la levée des restrictions à sa campagne
- L’Italie veut obtenir l’immunité pour ses marins arrêtés en Inde
- L'Azerbaïdjan procéderait à des "relogements forcés" en vue de l'Eurovision 2012
- Le géant taïwanais Foxconn augmente les salaires dans ses usines en Chine
- Le textile chinois est concurrencé par les produits du Bangladesh et du Vietnam
- En Birmanie, des ouvriers grévistes obtiennent une augmentation de salaire
- Indonésie : Lion Air achète 27 appareils à hélices ATR
- Le dialogue avec les talibans au coeur du voyage du président afghan à Islamabad
- Le Pakistan admet avoir autorisé l'Otan à utiliser son espace aérien pour son ravitaillement
- L'OTAN tue par erreur huit enfants afghans en Kapisa
- Le budget de la défense chinois va doubler d'ici à 2015
- Thaïlande : deux Iraniens inculpés après les explosions de Bangkok
- Nouvelle immolation d'un moine tibétain dans l’ouest de la Chine
- Le salon aéronautique de Singapour ouvre ses portes pour 5 jours
- Le Premier ministre pakistanais inculpé d’outrage par la Cour suprême
- Au Turkménistan, le président sortant devrait être réélu sans surprise
- Chine : à Wukan les élections locales jouent la carte de la transparence
- Première visite en Corée du Nord de députés sud-coréens depuis la mort de Kim Jong-il
- A la Une : des dizaines de milliers de réfugiés à la frontière birmane
- Chine : un district se mobilise contre un projet de centrale nucléaire dans la province du Jiangxi
- Un chef d'al-Qaïda au Pakistan tué par un drone américain
- En Inde, une élection locale à enjeu national
- Afghanistan : les négociations entre les Etats-Unis et les talibans sont confirmées
- Face à la Chine, l'axe Inde-Japon se renforce
- En Afghanistan, les compagnies de sécurité privées interdites à partir du 20 mars
- Un géant de l’éolien américain accuse son rival chinois d’espionnage
- BIG – Un requin-baleine, le plus grand poisson du monde, soulevé dans le port de Karachi
- Les talibans nient toute négociation directe avec Kaboul
- Cambodge : le personnel local du tribunal pour les Khmers rouges n'est plus payé
- La Birmanie assure qu'elle ne tente pas d'obtenir l'arme atomique
- L'AIEA juge conformes les contrôles du parc nucléaire japonais
- Birmanie: des vagues de supporters pour accueillir Aung San Suu Kyi en campagne
- Au Kazakhstan, trois dirigeants de l’opposition emprisonnés après une manifestation
- Au Kirghizistan, les prisonniers aux lèvres cousues cessent leur action
- Afghanistan : retrait total des troupes françaises fin 2013
- Pollution au cadmium dans une rivière chinoise
- Apple : quelques pépins dans la pomme chinoise
- L'Otan satisfaite de son bilan annuel en Afghanistan
- Les agents norvégiens au Pakistan ne sont plus si secrets
- La police chinoise ouvre le feu sur des manifestants tibétains
- En Chine, 28 000 personnes sont mortes du sida en 2011, selon un rapport officiel
- Au Japon, nationalisation envisagée pour Tepco l’opérateur de la centrale de Fukushima
- En Corée du Sud, le scandale des diamants du Cameroun prend de l'ampleur
- Le Japon est sur le point d'arrêter tous ses réacteurs nucléaires
- La police chinoise accusée d’avoir battu un moine tibétain en train de s’immoler
- Birmanie: le pouvoir ordonne la fin des représailles contre les minorités ethniques
- Le Smart power chinois poursuit son expansion
- Chine: la croissance ralentit, mais moins que prévu
- Pakistan: le Premier ministre sommé de comparaître par la Cour suprêm
- Birmanie: visite historique d'Alain Juppé à Rangoun
- Un ex-ministre chinois tombe dans un piège sexuel
- Les Etats-Unis prêts à envoyer un ambassadeur en Birmanie
- Chine : ralentissement de la hausse des prix
- A la Une : visite en Chine du secrétaire américain au Trésor
- « Rencontre secrète » Japon-Corée du Nord en Chine
- A la Une : plus de 3 milliards de voyageurs annoncés pour les vacances du Nouvel an lunaire
- Malaisie: le chef de l’opposition Anwar Ibrahim, accusé de sodomie, a été acquitté
- Pervez Musharraf, ex-président du Pakistan, annonce son retour dans le pays
- Chasse à l'homme dans l'est de la Chine
- En Birmanie, Aung San Suu Kyi pourrait se voir offrir un poste au sein du gouvernement
- Afghanistan: le président Karzaï réclame le contrôle de la prison de Bagram
- Chine : un directeur de journal licencié pour corruption
- La Chine dit non à la taxe carbone
- En Inde, des essais médicamenteux pratiqués en secret sur des enfants
- Menace de coupure de courant à la prison de Kaboul pour factures impayées
- Au Pakistan, la population proteste contre les pénuries et la hausse des prix
- Le président Hu Jintao prône une culture aux couleurs de la Chine
- Les vœux du président sud-coréen en forme de message à la Corée du Nord
- L’Inde et le Pakistan échangent des informations sur leur programme nucléair
- La Chine limite les investissements des constructeurs automobiles étrangers
- La Cour suprême pakistanaise autorise une enquête dans l’affaire du «memogate»
- Inde: la loi anticorruption tant espérée devra encore attendre
- A New Delhi, 146 millions d'infractions au code de la route chaque jour
- Deux soldats français tués en Afghanistan
- En Chine, les milliers d'employés en grève d'une usine sud-coréenne ont repris le travail
- Collision entre deux trains en Chine : les résultats de l'enquête dévoilés
- Une explosion a Rangoun, capitale ←conomique de la Birmanie, fait des dizaines de victimes
- Au Kazakhstan, le vice-Premier ministre remplace le gendre du président à la tête d’une importante société
- La Corée du Sud va acheter deux avions espions à Dassault
- Sea Shepherd : des drones contre les baleiniers
- Chine, Inde, le Japon en tournée pour assurer son statut de puissance internationale
- Course à l’armement en mer de Chine face à Pékin
- PIEDS D’ARGILE – L’économie chinoise est-elle au bord de l’implosion ?
- la Corée du Nord ouvre ses frontières pour les funérailles de Kim Jong-il
- La valse d’hésitation de la Corée du Sud après la mort de Kim Jong-il
- Les femmes pakistanaises toujours aussi nombreuses à être victimes de «crimes d’honneur»
- Le Conseil des ministres indien approuve le projet de loi anticorruption
- Washington et Kaboul vers un accord pour le maintien de forces américaines en Afghanistan
- Mort de Kim Jong-il: Pyongyang envisageait un troisième essai nucléaire en 2012
- Chine: à Pékin, DSK fait son retour sur la scène publique
- Un rapport dévoile des abus de la police afghane
- La Thaïlande rend son passeport à Thaksin, l'ex-Premier ministre en exil
- L'Indonésie a les faveurs de l'agence de notation Fitch
- Kaboul prêt à doter les talibans d'un bureau de liaison
- Rumeurs de coup d'État après l'hospitalisation du président pakistanais à Dubaï
- La tragédie de Bhopal refait surface et entache les JO de Londre
- 1000ème manifestation des «femmes de réconfort» de l’armée impériale japonaise
- Au Cambodge, la justice refuse de lib←rer l'ex-ministre des Affaires sociales des Khmers rouges
- En Afghanistan, Gulnaz toujours en prison malgré la grâce du président Karzaï
- Une Sud-Africaine exécutée pour trafic de drogue en Chine
- A la Une : la Chine veut être reconnue comme un pays pleinement capitaliste
- Le crime de lèse-majesté de plus en plus contesté en Thaïlande
- En Inde, le militant anticorruption Anna Hazare observe un nouveau jeûne symbolique
- Au Pakistan, des rumeurs prêtent au président Zardari l’intention de démissionner
- A la Une : la «grande évasion» des patrons chinois de la côte est
- Au Pakistan, des rumeurs prêtent au président Zardari l’intention de démissionner
- Mahmoud vs Hamid, Dallas à Kandahar ?
- Trafic de femmes philippines autour des bases américaines en Corée du Sud
- Japon : arrêt d'un réacteur nucléaire suite à un dysfonctionnement
- Afghanistan : Qui sont les commanditaires des attentats meurtriers contre les chiites?
- Le président chinois, Hu Jintao, demande à la marine d'être prête au combat
- Afghanistan : Qui sont les commanditaires des attentats meurtriers contre les chiites?
- Un "pas significatif" vers l'interdiction des essais nucléaires
- Les Etats-Unis veulent attirer d’avantage de Chinois aux Etats-Unis et envoyer d’avantage d’étudiants américains en Chine
- Journée très meurtrière pour les civils en Afghanistan pour l'Achoura
- Conférence de Bonn 2 sur l’Afghanistan : des engagements de part et d’autre
- Nouvelle fuite radioactive détectée à Fukushima
- La conférence de Bonn sur l'Afghanistan fragilisée par l'absence des talibans et du Pakistan
- Signature d’un accord à Pékin pour le prêt de deux pandas à la France
- Kazakhstan : une fusillade entre un groupe «terroriste» et la police fait sept morts
- Lutte contre les pirates : les Seychelles sollicitent une présence militaire de la Chine
- Dans le monde, les mines antipersonnel font près de 20000 victimes chaque année
- Des internautes se dénudent pour soutenir l'artiste Ai Weiwei
- Les exportateurs chinois affectés par la crise en Europe
- Islamabad aurait donné son feu vert au raid de l'OTAN
- Japon: la préfecture de Fukushima ne veut plus du nucléaire sur son territoire
- En Afghanistan, l'Inde concurrence la Chine dans l'exploitation minière
- Au Cambodge, les mines antipersonnel font encore des victimes
- Le directeur de la centrale de Fukushima hospitalisé
- Première tournée européenne du chef du gouvernement tibétain en exil
- Thaïlande : le prix garanti aux producteurs de riz maintenu malgré le coût des inondations
- Peines exemplaires en Chine pour 113 personnes dans le scandale du porc contaminé
- JO de Londres : l'Inde menace de boycotter les jeux
- Guerre des panneaux solaires entre Pékin et Washington
- Colère du Pakistan après une bavure meurtrière de l’Otan
- Au Népal, le Premier ministre maoïste critiqué par son parti
- La dame de Malaisie
- La Chine autorise la vente de pâtes à « faible dose » de staphylocoques dorés
- Des retraites contre la paix sociale au Tibet
- Au Bengladesh, un leader islamiste inculpé de crimes de guerre
- La majorité des 160.000 Japonais évacués des environs de la centrale nucléaire après le tsunami attend toujours les indemnités promises par la compagnie Tepco, de plus en plus critiquée.
- L'ambassadeur du Pakistan aux Etats-Unis poussé à la démission
- Procès des Khmers rouges : Nuon Chea assure avoir servi les intérêts du Cambodge
- Le pouvoir birman négocie avec les minorités ethniques
- La longue grève des mineurs papous perturbe les cours du cuivre et de l'or
- Pékin, Tokyo et Séoul veulent accélérer la mise en place d’une zone de libre-échange commune
- PSA Peugeot Citroën à la conquête du marché automobile chinois
- Le président du Pakistan confronté au «memogate»
- Afghanistan : la Loya Jirga accepte un partenariat de sécurité avec les Etats-Unis après 2014
- Procès historique de trois des plus hauts responsables du régime khmer rouge
- Au Népal, l’accord de démobilisation des ex-rebelles maoïstes entre en vigueur
- OUI ! – Le Pakistan bannit 1 500 mots des échanges SMS
- Une grève dans une usine chinoise de chaussures Nike et Adidas fait plusieurs blessés
- L'ancienne présidente philippine Gloria Arroyo inculpée pour fraude électorale
- La Chine s'inquiète de la présence grandissante des Etats-Unis dans la région Asie-Pacifique
- Tensions à Hanoï entre l'Eglise catholique et les autorités vietnamiennes
- En Birmanie, le parti d’Aung San Suu Kyi rejoint officiellement l’échiquier politique
- "Douch", le tortionnaire Khmer rouge, sera fixé sur sa peine en février
- Thaïlande : un décret sur l'amnistie permettrait le retour de Thaksin Shinawatra
- Les trains à grande vitesse reprennent du service entre Pékin-et Shanghai
- PAIX SUR LA TERRE – Vladimir Poutine reçoit le « prix Nobel » de la paix chinois
- Un drone américain décollant de la base de Kandahar, en janvier 2010.
- Le FMI invite la Chine à réformer son système financier
- Afghanistan: les talibans affirment disposer du plan de sécurité de la Loya Jirg
- L'économie japonaise rebondit au troisième trimestre
- Emeute villageoise contre la corruption dans le sud de la Chine
- Aide à la zone euro: les Européens rejettent les exigences de la Chine
- Aung San Suu Kyi "probablement" candidate aux élections partielles birmanes
- En Inde, un ex-ministre comparaît pour corruption
- L'opposant chinois Ai Weiwei se servira des dons pour faire appel contre son redressement fiscal
- Corée du Sud: combat gagné pour Kim Jin-suk, la syndicaliste perchée sur sa grue
- La province du Sindh, dans le sud du Pakistan, est ravagée par les inondations
- Thaïlande : après les inondations, le gouvernement lance un programme de relance économique
- Le président du fonds souverain chinois fustige la conception européenne de l'Etat-providence
- Les armes nucléaires, sujet de discorde entre le Pakistan et Washington
- L'Armagnac français à la conquête de la Chine
- L'UE salue l'ouverture en Birmanie
- Birmanie: maltraitance sur des prisonniers politiques malgré quelques signes d'ouverture
- Les riches Chinois rêvent du grand large
- Au Cambodge, deux généraux arrêtés pour trafic de drogue
- Le président chinois Hu Jintao énonce pour Le Figaro les priorités de son pays pour le sommet de Cannes.
- Pékin s'inquiète du référendum grec sur le plan de sauvetage européen
- Accusé de fraude fiscale, le dissident Ai Weiwei défie Pékin
- Birmanie : report des élections dans le nord du pays
- Русский
- Россию на 65-м Каннском фестивале представляет фильм Сергея Лозницы "В тумане"
- ЛУКойл" не намерен поставлять нефть по БТД
- Верховный суд РФ пояснил все спорные моменты в делах о наследстве
- "Газпром" и Болгария обсудили сотрудничество в области энергетики. Особое внимание уделено осуществлению проекта "Южный поток".
- Социологи выяснили, что делает россиян счастливыми
- Матиас Руст считает свое приземление на Красной площади безответственным поступком
- Российские учёные заявили об окончании глобального потепления
- Путин открыл саммит государств ОДКБ
- Парады Победы прошли во всех крупных городах страны
- Вместо Путина на саммит G8 в Кэмп-Дэвиде отправится Медведев
- Медведев: кандидаты на политические должности в правительстве будут названы в ближайшее время
- Катастрофа Superjet: спасатели не решаются говорить о состоянии тел погибших
- Россия заняла 6-е место по уровню вредоносной активности в Интернете
- Медведев: Власть должна измениться и доказать, что государство не отделено от народа
- Путин поздравил коллег по СНГ и народ Грузии с годовщиной победы в ВОВ
- Путин просит Госдуму дать согласие на назначение Медведева председателем правительства
- Венгерско - Азиатское Общество (ASHU) начало активную деятельность
- Кобзон считает отказ в визе США плевком в сторону России
- Эксперты-полиграфологи поверили Луговому
- В Москве прошел чемпионат по поеданию черной икры
- Медведев рассказал, что он думает о Болотной, Pussy Riot и будущем правительстве
- Лавров обсудит в Таджикистане взаимодействие в рамках СНГ и ОДКБ
- Начинается рабочий визит Виктора Зубкова в Австрию
- МИД Казахстана считает, что фильм о Борате привлекает туристов в страну
- Собянин считает предложение Шойгу о переносе столицы в Сибирь шуткой
- Вести.net: Сергей Брин назвал врагов свободного Интернета
- Посол России в Индии: РФ не допустит рейдерского захвата имения Рерихов
- Задержаны подозреваемые в кровавом убийстве россиянки в Японии
- По всему миру пройдет "тотальный диктант" по русскому
- В России пройдет первая "Библионочь"
- "Бурановские бабушки" готовят необычный номер для "Евровидения"
- Стоять нельзя уйти: очереди за Шенгеном стали многочасовыми
- Рогозин: Приднестровье войдет в состав России, если Молдавия объединится с Румынией
- В Москве подписан меморандум о сотрудничестве между ОКР и НОК пяти стран
- МИД РФ высоко оценил диалог по иранской ядерной программе
- "Роснефть" одобрила скидку в цене нефти для Китая
- Зубков: оборот круглого леса возьмут под госконтроль
- Победа Тибилова: международные наблюдатели признали итоги выборов в Южной Осетии
- "Газпром":прогресс по Третьему энергопакету возможен
- Россияне предпочитают иметь сбережения в рублях
- Думские единороссы приняли "дорожную карту" по реализации инициатив Путина
- Журнал Hollywood Reporter пришел в Россию
- Московские чиновники будут ездить на общественном транспорте
- Пожизненное лишение прав за алкоголь за рулем рассмотрят в июне
- Россия и Европа договорились о совместной миссии на Марс
- МИД РФ: Россия всеми доступными способами будет стремиться вернуть Бута на родину
- Алтайские учёные изменили взгляд на эволюцию
- Президент поздравил российских евреев с праздником Песах
- Руководство НАТО примет участие в конференции по ПРО в Москве
- В Якутии создадут мировое криохранилище семян растений
- Данные соцопроса: у 83% россиян нет загранпаспорта
- Россия, Казахстан и Белоруссия введут утилизационный сбор на автомобили
- Россия передала Польше почти все документы по расстрелу в Катыни
- В особняке Нарышкиных в Петербурге найден небывалый клад
- ВЦИОМ выяснил, чем руководствуются потенциальные эмигранты
- Жертвы микрофона: рейтинг курьезов
- Медведев: БРИКС может превратиться во влиятельную организацию
- Госдума хочет установить полумиллионный штраф за пропаганду гомосексуализма среди детей
- Домыслы о правительстве
- Общественному телевидению могут отдать частоту одного из действующих каналов
- Общественная палата проверяет книгу главы МВД Татарстана на предмет призывов к пыткам
- Дмитрий Медведев: последние три года были лучшими в отношениях России и США
- В Нигерии из пиратского плена освобождены двое российских моряков
- Потомок русского эмигранта передал в дар России 800 книг
- Российские авиакомпании переходят на летнее расписание полетов
- Медведев и Ху Цзиньтао обсудят совместные проекты в энергетике
- Россия окажет содействие Аннану в урегулировании ситуации в Сирии
- Россия не видит альтернатив атомной энергетике
- Россия и Китай создадут совместный технопарк
- Новое российское оружие будут тестировать в боевых условиях
- 13 ЧП как под копирку: почему сходят с рельсов составы
- Пытки в "Дальнем": Казань ожидают новые проверки
- Томский суд не считает книгу "Бхагавад-гита как она есть" экстремистской
- Российским туристам станет легче получить греческую визу
- Бывший глава МВД Якутии объявлен в международный розыск
- День подводника отмечают на всех флотах России
- Новые правила оценки авиакомпаний: кого не допустят к полетам
- "Газпром" может приобрести греческую DEPA
- "ЛУКойл" нацелился на Среднюю Азию
- Матвиенко: решение о захоронении останков Романовых примут на государственном уровне
- Полиции не за что привлекать к ответственности Сергея Мавроди
- Составлен мировой рейтинг вузов – Россия не попала в первую сотню
- Россия требует расследовать факты торговли человеческими органами в Косове
- Путин: с 1 апреля пенсии повысят на 3,4%
- Безработица снизилась до докризисного уровня
- МГУ, Microsoft и Калифорнийский университет запустили образовательную машину времени
- Через базу в Ульяновске, возможно, будут проходить войска НАТО
- "Газпром" планирует в 2012 году увеличить добычу газа на 3%
- Полиция разоблачила группу продавцов липовых дипломов и удостоверений
- Российские и корейские ученые попытаются клонировать мамонта
- Создано Венгерско-Азиатское Общество
- Набиуллина: прирост инвестиций обеспечивает ТЭК
- Все телефонные номера в Москве будут 11-значными
- "ЛУКОЙЛ" в 2012 году планирует освоить в Ираке около $2 млрд
- Россияне не боятся, что в этом году их материальное положение ухудшится
- Женщины-офицеры стали завидными невестами
- Россию на "Евровидении" будут представлять "Бурановские бабушки"
- В России больше всего женщин-руководителей частных компаний
- 8 Марта – история и современность
- Мошенничество с сайтом Минобороны: подрядчик заявил о выполнении контракта
- Алишер Усманов признан самым богатым человеком в России
- Путин: все нарушения на выборах должны быть выявлены
- Москва не может согласиться с мнением ОБСЕ и ПАСЕ о выборах в России
- Чуров: выборы прошли в один тур
- ЦИК обработал 99,04% протоколов
- По веб-камерам за выборами наблюдали 3,5 миллиона человек
- МИД РФ: при взрыве арсенала в Конго россияне не пострадали
- Генпрокурор взял проверку приговора Ходорковскому и Лебедеву на особый контроль
- Рогозин готовит "мозговой штурм" по защите от астероидов
- Москва предложила Тбилиси восстановить дипотношения
- Медведев призвал прийти на выборы: "Наше будущее зависит от каждого из нас"
- Запуск научной лаборатории "Фотон-М4" запланирован на осень 2013 года
- Скандал на дебатах: Жириновский vs Пугачева
- Путин: зарплаты и пенсии вырастут, пенсионный возраст не повысят
- Путин: влияние демократических процессов на власть будет расширяться
- Убийство Политковской: Павлюченков назвал возможных заказчиков
- Храмы, театры и школы могут оказаться "вне зоны доступа"
- "Макдональдс" признали магазином и теперь разбираются с ассортиментом
- Лавров: встреча "друзей Сирии" не способствовала урегулированию ситуации
- СБУ подтверждает, что задержанные террористы готовили покушение на Путина
- У православных христиан начинается Великий пост
- Бывший дизайнер Volvo приступил к работе над внешностью "Лады"
- Британцы пытаются понять Путина
- Россия и Финляндия создают завод по производству дизельных двигателей
- Космический призыв
- Масленица заканчивается Прощеным воскресеньем
- Россия погасит задолженность перед Киргизией за базу Кант
- Петр Первый победил на генеральной репетиции выборов
- Совет Федерации ужесточил наказание для педофилов
- HSBC: самые привлекательные партнеры России в ближайшие 15 лет
- Полиция пресекла крупное хищение акций "Газпрома"
- Российские буддисты отмечают Новый год
- На Ямале началось досрочное голосование
- Прогноз ВЦИОМа: Владимир Путин победит в первом туре выборов
- Наблюдатели готовятся к работе
- Досрочное голосование начинается в Республике Алтай
- Elemzések
- Programok
- Oldaltérkép
- AfriPORT hírei

- LatimoPORT hírei

- Hírlevél











