







| Puccs a Maldív szigeteken- az elnök lemondott |
| Írta: Lengyel Miklós |
| 2012. február 07. kedd, 12:08 |
|
Nem sokkal az elnök lemondása előtt rendőrök foglalták el a közszolgálati televízió székházát és ezt követően nyilatkozatban szólították fel az államfőt a távozásra. Az elnök a hadsereg főparancsnokságára menekült. Egy tanácsadója még nem sokkal a lemondás előtt is arról tájékoztatta az afp hírügynökséget, hogy az elnök ura a helyzetnek, nem mond le, mert mögötte áll a hadsereg. Mohamed Nasid elnök nyilván nem vállalta a polgárháború kockázatát.
Miért e válság a miniállamban ? Január közepén az elnök utasítására letartóztatták az Ítélőtábla elnökét korrupciós vádakkal. Erre az ellenzék vezére azonnal támadásba lendült, mondván a köztársasági elnök egy autokrata, aki nem tiszteli a bíróság önállóságát! Némiképp gyengíti e vád erejét, hogy az ellenzék vezére nem más, mint a Maldív szigetek régi diktátora, aki harminc évig kormányozta vaskézzel hazáját. Mohamed Nasid a diktatúra idején emberi jogi harcos volt és ezért is választották meg köztársasági elnökké 2008- ban. Ő volt a Maldív szigetek első demokratikusan megválasztott köztársasági elnöke.
|
| | Ezt a cikket 280 látogató olvasta. |












Maldív szigetek -„Jobb lesz az országnak, ha én most lemondok”- mondta televíziós sajtóértekezleten a Maldív szigetek elnöke. Mohamed Nasid hozzáfűzte: „nem akarom vaskézzel irányítani az országot.”