







| Szemétben fuldokolnak a cunami sújtotta kormányzóságok Japánban |
| Írta: Lengyel Miklós |
| 2012. február 21. kedd, 15:55 |
|
Így nyilatkozott Japán környezetvédelmi minisztere. Aki búsan hozzátette: ilyen körülmények között aligha valószínű, hogy 2014- re eltűnnének a szeméthegyek a három érintett kormányzóságból.
Miért nem működik a nemzeti szolidaritás? Miért nem segítenek a többi kormányzóságok a bajbajutott három kormányzóságnak? Pontosan azért, amire a miniszter is utalt: attól tartanak, hogy a cunami által okozott hatalmas szeméttömeg sugárveszélyes. A hatóságok már többször letették a nagyesküt, de a közvélemény nem hisz nekik. Így maradnak a szeméthegyek a három kormányzóság területén. Mindent gondosan összegyűjtöttek és szétválogattak, csak épp nem tudnak vele mit kezdeni. Ha rossz irányból fúj a szél, akkor a szomszédos városok és falvak fuldokolni kezdenek.
„Így nem tudjuk megkezdeni az újjáépítést!”- panaszkodik a miniszter. Pedig még 10 ezrek élnek régi lakásuktól távol és reményük sincs a visszaköltözésre. „És akkor még nem beszéltünk a környezeti károkról, hiszen az eső belemossa a földbe a szeméthegyek tartalmának egy részét.”- mondta bánatosan a miniszter, aki újra megpendítette a nemzeti szolidaritás gondolatát, mert a cunami sújtotta kormányzóságok helyzete csaknem egy évvel a szökőár után továbbra sem látszik egyáltalán reménytkeltőnek Japánban.
|
| | Ezt a cikket 102 látogató olvasta. |













Japán, Tokió – „Mi mindent megteszünk, de eddig csak a szemét 5%-át sikerült feldolgoznunk. A múlt március 11-i cunaminak 19 000 halottja volt és több mint 22 millió tonna szemét keletkezett. Ebből csak alig több mint egymilliót sikerült feldolgoznunk vagy elégetnünk. Építettünk ideiglenes szemétégetőket és kértük a többi kormányzóságot, hogy segítsenek, de csak Tokió vállalkozott. A többiek tartanak a fukusimai nukleáris szennyezéstől. Pedig arról nincs is szó, Fukusima szemetét speciális körülmények között semmisítjük meg.”